As the World Turns

Mensa tábor

2009-09-09T19:52:00.003+02:00

"mert megérdemlem'

Ehhhhh... valahogy az utobbi időben semmi sem akar összejönni rendesen. Na jó, nem semmi, csak sok minden. Rosszfelé haladok vagy nem tudom. Meg az egész világ is. Meg a virtuális is. Abból talán most sikerül elszakadnom, ha nem is teljesen, de valamennyire. Nem árt. De az IRL-ből hova szakad ki az ember? Nem nyaralásra gondolok, az idén nem nagyon lesz, hanem... nem is tudom. Az életből nem lehet szabadságot kivenni.

De azért jó lesz egy hosszú hétvégényi játék, szórakozás, kikapcsolódás. Legyen jó idő is!

Vége

2009-09-07T21:50:00.000+02:00

There is an appointed time for everything. And there is a time for every event under heaven
A time to give birth and a time to die; A time to plant and a time to uproot what is planted.
A time to kill and a time to heal; A time to tear down and a time to build up.
A time to weep and a time to laugh; A time to mourn and a time to dance.
A time to throw stones and a time to gather stones; A time to embrace and a time to shun embracing.
A time to search and a time to give up as lost; A time to keep and a time to throw away.
A time to tear apart and a time to sew together; A time to be silent and a time to speak.
A time to love and a time to hate; A time for war and a time for peace.

http://www.erepublik.com/en/article/this-is-it-ennyi-volt--929437/1/all

Time to move on.

.

Egyszer fent, egyszer lent...

2009-08-11T23:52:00.003+02:00

Az élet folyamatosan tanítgat. Ismerem a szólást, értem, el is ismerem, és mégis... az elmúlt pár hónap történései valahogy egy másik szinten vésték belém ezt az alapvető ideát... hogy bármi rossz is ér, azt jó fogja követni, de az sem tart örökké, mert az inga leng, átlendül, és jön megint a 'ki kell bírni' időszak, az összeszorított fogak időszaka, a küzdelemé, az erőfeszítéseké, és a titkon elsírt könnyeké... hogy aztán megint jöjjön az öröm és élvezhető legyen a munka jutalma, az elismerés, a pihenés, minden ami jó. Egyszer fent, egyszer lent... ilyen az élet.

És ez így van rendjén. Kikerülném én a rosszat ha tehetném - de utólag látom mire kellett, és akkor már jó. Csak át kell vinni az akadályokat.

-------------------------------------------------------------

Once up, once down...

Life teaches me continually. I knew the saying that is in the title, I understood it and accepted it always... but the events of these past few months carved this truth into me on a level far deeper than before... that whatever bad thing happens to me it will inevitably be followed by a good one; and it will not last forever either, for the pendulum sways again, it goes from one side to the other always, and the time comes again when it must be endured, the time of the squezed fists, and struggles and endeavors - and the time of the secretly cried tears too. And after this it is again the happiness, enjoying the results of the hard work, the acknowledgements and the rest. Once up, once down - life goes on.

And it is right this way. I would avoid the bad part if I could - but afterwards I always see what it taught to me and what good it brought about. Just... just one must take all the hurdles.

.

Tusványos

2009-07-14T07:12:00.004+02:00

Előzetesen egy kicsi róla - aztán utólag majd elmesélem, hogy milyen volt.

Szóval 1990-ben kezdődött el a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, azzal a nem titkolt céllal, hogy javítson valamit az alaposan javítható román-magyar kapcsolatokon, közelebb hozza egymáshoz az embereket, és jókat vitatkozzanak az átmenetekről, demokratizálódásról, rendszerváltásokról is. A szervezők (román, erdélyi magyar és magyarországi magyar alapítványok) ezt a szellemiséget azóta is próbálják megőrizni, továbbvinni; nem tudom mióta a könnyebben elérhető Tusnádfürdőn, ahonnan a rendezvény a Tusványos becenevet kapta.

Az ifjúsági tábor az évek folyamán kicsit megkomolyodott, legalábbis ami az előadókat illeti, kicsit megváltozott, fesztiváljellegűbb lett - és persze egyre népszerűbb is. De a tematika nem változott, továbbra is egy szabad, szókimondó fórumot biztosít a nemzetek, nemzetiségek problémáinak és együttműködéseinek megvitatására, az aktuális gazdasági-politikai események, és a művészeti, médiajellegű témák mellett.

Mivel az idei rendezvény jubileumi, a 20. a sorban, így a tematika egy fontos része a viszatekintés, a honnan jöttünk és merre tartunk; és a megújulás, amit terveznek a szervezők. Úgyszintén meghívtak a szervezők szinte minden híres 'Tusványos-járót', hogy részvételükkel is jelezzék a fesztivál történetét és jelentőségét.

És akit kicsit több is érdekel

Tusnádfürdő, Július 14-19.

.

Fordítás

2009-06-23T17:14:00.003+02:00

Nem kevés fordítást csináltam már életemben, és ha nem is szakmám, de elég nagy gyakorlatom van benne. Nem is szokott gondot okozni semmilyen átlagos szöveg lefordítása, ha az nem valami spéci szakterület - illetve hát az építőiparral azért már elboldogulok, különösen egy műszaki szakszótár társaságában. Ez mégis új tapasztalat most; csapatban, célszoftverrel alkalmazást fordítani, azaz nem csak maga a fordítás a feladat, de a munka kiosztása, kommunikáció, egyeztetés - hiszen ugyanaz a feladat, nem fordíthatók máshogy egyes szavak, nem lehet a szöveg se túl hosszú, se túl rövid az eredetihez képest; kódok vannak benne, amikhez igazodni kell szerkezetileg és ami még nehezebb a magyarból következő ragozással is, és még magyarosnak, érthetőnek is kell lennie... igaza volt annak az ismerősnek aki a gúzsba kötött lábbal táncolni kifejezést használta, bár ő a műfordításra értette; de ez ha lehet méginkább az, annyi a kötöttség. Mégis, jó csinálni, és kíváncsian várom azt, amikor a munkám, a munkánk eredménye megjelenik majd a képernyőn... még ha ez nem is holnap lesz. :-)

eRep tali megint

2009-06-02T14:25:00.003+02:00

Már rendszeressé vált az eRepublikos találkozó, és tervezzük a vidékieket is - öröm, hogy ennyien vagyunk, akik képesek és hajandóak is élőben is találkozni, megismerni egymást, beszélgetni, mulatni és együtt kikapcsolódni. Mit képzel el az ember egy sosem látott, de az írásaiból jól ismert figuráról és milyen lesz a valóság... közben magamban a fórummal hasonlítom össze, hiszen ott is hasonló volt a helyzet, és ott megölte lassan az IRL a virtualitást... itt másnak látom a helyzetet, hiszen itt folyamatosan kell cselekedni is, van téma, van input, stimulus, azaz az ingame-ben nem tud elmenni a téma, a társaság az IRL felé, mert nincs rá ideje - itt, eRepen törtnnek a dolgok, nem fér bele az IRL. Ráadásul itt jóval nagyobb annak az aránya, akik virtuálisak maradnak - a világ nagyrésze, pártízezer ember sosem lesz élő számomra, egyszerűen a távolságnál fogva. Így aztán remélem, sőt valószínűnek tartom, hogy eRepen nem fog gondot okozni az IRL talik megsokasodása - sőt, itt valóban azt a plusz layert tudja adni, ami a fórumon túl erőssé vált, és megfojtotta azt - és itt meg is tud maradni csak egy plusznak és nem válik uralkodóvá.

Így, ezzel az érzéssel kellmesebb bulizni. :-)

Quicksilver

.

Megint itthon

2009-05-28T23:16:00.004+02:00

Hazaértem, bár nem volt egyszerű műsor ez sem. Elhalasztották a gép indulását 2 órával, pedig már így is este 10-kor indult volna - erről még napközben telefonon értesítettek, ami elég tisztességes eljárás. De este 1/2 12-kor a reptéren már az vát, hogy hajnali 3-kor indul a gép, és onnan akkor már sehova se lehetett elmenni... pláne csomagokkal nem. A wifi szaggatott, ülőhely alig volt, onnan is fel-felzavarták a népet a takarítónők, egy darab méregdrága büféből lehetett válogatni mindössze, és lemerült a laptopom telepe is egy óra után. A checkinnél mondjuk rendesek voltak a SkyEurope-osok, mert kaptunk hideg-meleg kaját meg innivalót is, és ezt beengedték a belső váróba is - ahol volt fali konnektor is a laptopoknak és a wifi is hasított rendesen. Mondjuk az indulásból így is majdnem hajnali 4 óra lett... a gép jószerivel még fel se szállt, de már aludtam, és csak a ledöccenésre ébredtem fel. Mondjuk még így is jobban jártam, mint apu, aki kocsival jött értem Bécsbe, és már útközben értem el a hírrel, hogy mennyit késünk... ő a kocsiban tudott csak kicsit hunyni. Úgyhogy hazafelé egymást próbáltuk meg ébrentartani a kocsiban, és egész nap mindketten csak kóvályogtunk. Úgyhogy mostanra már nem kicsit vagyok álmos, megyek is aludni.

Bukarest II.

2009-05-23T10:27:00.006+02:00

További eszmefuttatások...

Az első görögkeleti templom még izgalmas, a maga élénken kifestegetett, naiv bibliai képeivel, freskóival, az ikonokkal. A második, harmadik érdekes, megaztán egy pici különbség van is köztük, az egyik újabb, a másik régebbi, ennek ősrégi fa harangtornya van, a másik mellett meg kolostor (?), szép kis árnyas kerengővel, ahol sétálgathatnak imamorzsolgatás közben... de a századik mellett már elmegy az ember, és istenigazából még fényképet se csinál, mert úgyse jegyzi meg a nevét sem...

Igen, van egy pici régi óváros, a Lipscani negyed. Többnyire a feltúrt járdái-utcái emlékezetesek, meg néhány tényleg szép, régi épület - a modern toronyházak árnyékában... van itt pár jó kis étterem, söröző, kávézó, lehet az utcán a napernyők árnyékában elücsörögni, akár hangulatosnak is mondhatom.

Van sok, nagy és szép park. Tőlem 2 percre a Cismigiu, ami láthatóan igen népszerű a gyerekes szülők és a kutyások körében - a tavon lehet csónakázni, másik tavacskákban és környékén száznyi vizimadár él, vannak ültetett virágágyások és bolondul futó kúszók árnyas sétányai, kőpark, és vízesések, kellemes árnyék, madárcsicsergés és hűs - ez rá is fér az emberre, mert bizony meleg van, sőt nagyon meleg. Mondják a tél után nem a tavasz jön, hanem a nyár, és hát ez igaznak is tűnik... aztán van még a nagyon nagy park, a Herasteiu, egy hatalmas tóval, rengeteg virágágyással, kisszigettel, skanzennel, hétvégén népitáncosokkal és majálisszerű szórakoztató programokkal. És van még sok, ezek csak a legnagyobb parkok...

Vannak igen figyelemreméltó épületek, mind a régi paloták, mind a többnyire múzeumokként funkcionáló klasszicista óriások, mind a követségek szépen felújított régi villái, és még a modern építészet is tudott hozzátenni a városképhez.

És vannak bizony vendégszerető emberek, akik hajlandóak az idejüket egy idegen kalauzolására szánni, megmutatni neki a várost, elvinni kajálni, majd egy rendkívül hangulatos esti találkozót is szerveznek, ahol találkozhat az eleddig csak netről megismert 'kedves ellenségekkel', ahol beszélgethettünk, vitatkozhattunk, és barátkozhattunk egymással...

.

Bukarest I.

2009-05-21T17:14:00.004+02:00

Bukarest néhány szabad asszociációval:

- monumentális és bombasztikus... ez gondolom a Caucescu-éra öröksége, de gyanús, hogy a régebbi és újabb épületek is többnyire a monumentalitás felé tendálnak. A bombasztikus talán csak nekem furcsa; az Egység, Győzelem, Nép, Összefogás, stb utcanevek furcsák nekem - felénk az utcanevek többsége emberek nevéből jön.

- autók mindenütt, dugók mindenütt, parkolás minden szabad felületen... nem gondoltam volna azelőtt, hogy van nagyváros, ahol nagyobb a parkolási-közlekedése gond, mint Bp.-en... hát ez itt megdőlt. A gyalogosok nincsenek zebrákkal elkényeztetve, viszont ahol van és nincs lámpa, ott is szigorúan megállnak - átintegetve még a hülyeturistát (engem) is, aki csak onnan akarta lefényképezni a mittudoménmármit. Inkább átmentem a kedvééért az úton. :-P

- Az autók népsűrűségénél érdekes módon csak a virágárusoké nagyobb; sose láttam még ennyit, nomeg a piros lámpánál autósoknak csokrot árulókat sem... és veszik is, eleinte azt hittem ünnep van, annyian rohangálnak csokorral a kezükben az utcán, de nem találom nyomát ilyesminek...

- Nem lehet elhallgatni - a város elég koszos. Az utcák főleg, sok a kóbor kutya-macska, és persze a termékük is... de iszonyú sok a csik, eldobált szemét, kiöntött és otthagyott kuka is. Pedig van kuka, szemetes mindenhol - csak éppen csurig, ill. kicsordulásig...

- Bukarest nincs felkészülve turistákra - nincs is sok, de azért akad. De kiírásokkal, tákékoztatással, angol/német/francia feliratokkal, szórólapokkal, térképekkel nem kényeztetik el az utazót. Van, de hozzájutni nehéz. Nyilvános helyeken még a turistább környékeken sincs semmi kiírva csak románul. Kárpótlásul viszont szinte mindenki beszél valamilyen szinten angolul.

Dilemma...

2009-05-12T07:45:00.002+02:00

Hát ez most dilemma a javából. A családi vállalkozás, ahol dolgozok, kezd kifutni, sokáig már biztosan nem megy, max 1-2 évet ha adnék neki. 40 fölött munkát keresni enyhén szólva nem egyszerű, pláne egy gazdasági válság közepén, úgy, hogy az eredeti szakmámat rég nem csinálom, a mostaniról meg nincs papírom. És akkor hirtelen elém tárul egy lehetőség, ami teljesen más, teljesen új, külföldön, messze... de azt csinálhatnám, amibe az utóbbi időben annyira belemerültem. Ezer pro, ugyanennyi kontra. A váltás, amire vártam, vagy ugrás a sötétbe?

Nem tudom...

Rövid kirándulás Zemplénben

2009-05-07T19:39:00.007+02:00

A Füzéri vár régi terv volt, ami valahogy sosem jött össze - most elhatároztuk, hogy mindenféleképpen megnézzük, és így is lett. Miskolcról indulva bejártuk Hollóházást, Füzért, Füzérradványt, Pálházát, Boldogkőváralját.

A Füzéri várban a szél akart minduntalan leszedni a toronyból - meg a lábunkról is néha - de megérte felmászni a nem kis emelkedőn, a sziklába vésett, jóindulattal lépcsőnek hívható barázdákon, a viharos erejű szélben - a vár nagyon szépen állítódik helyre, egyre látványosabb, és mesefinom túróslepényt is sütnek a kemencében, a vár valaha volt konyhájában.

Füzérradványról bevallom nem hallottam még, de az arborétum fantasztikus faóriásai megérték azt a pár órát, amit közöttük sétálva eltöltöttünk; a kastély szélvédett lankáján napozva pedig megegyeztünk abban, hogy valamennyien vállalnánk a hajdani grófok életstílusát. Aki arra jár ne felejtse el átölelni azt a csodálatos platánóriást, aki a parkoló felőli oldalon áll - hálás minden érintésért, és bőven adja az energiáit...

Hollóházától nem vártam sokat és nem is adott sok mindent - ha megfeszülök sem tudom a porcelánt szépnek vagy izgalmasnak tartani. Innen indul az országos kéktúra, de ennél több érdekességet nem tudtam benne felfedezni, de akit érdekli a téma, van porcelánmúzeuma is a helynek.

Útközben itt-ott megállva volt pár olyan élmény, ami nem sorolható semmiféle címszó alá - egy falusi kiskocsma, ahol francia turisták fagyiznak, vagy egy igazi szocreál, 30 éve ittfelejtett étterem, ahol rántott hús és vargányás vadpörkölt a menü; egy domb tetején árva turul, leginkább éppen tojó griffre hajazva; borospincék a tokaji rágióban, és sok-sok meseszép, tavaszi, friss-zöld táj, domb, hegy...

Boldogkővár, ahol a szél már olyan erős volt, hogy nem vállaltuk a vár falára a kiállást, inkább szégyen a futás de legalább biztonságos alapon ettünk a vár alatt egy-egy hagyományos lángost - afféle kemény lepényt inkább, nem hiszem, hogy megszerettem. A középokorias étterem ál-óságos hangulatát nem akartuk kipróbálni, inkább hazamentünk a modern konyhába vacsorázni.

De azért élveztük a napot, ha kissé szeles volt is. :-)

További képek itt:
http://travel.webshots.com/album/571837161ZymJIz

.

eRepublik, a szerepek játéka

2009-05-06T13:29:00.004+02:00

eRepublik, a szerepek játéka

Átlagember vagyok, sosem leszek ismert, híres, tévésztár vagy akár gazdag ember. Mégis, itt, ebben a játékban mindet kipróbáltam, kipróbálhatom, hiszen a lehetőség adott. Lehetek híres újságíró, Media mogul, akinek többezren olvassák az újságját erepublik-szerte, akinek adnak a véleményére, aki ha leír valamit, az országokat befolyásol, akár csatákat dönt el, hiszen az információ és a dezinformáció itt ezen a csatornán zajlik elsősorban.

Lehetek politikus, beléphetek bármelyik pártba, hogy a ranglétrán fellépkedve induljak a pártelnökségért, a kongresszusi helyekért, a miniszteri bársonyszékekért, sőt akár a karrier megkoronázásaként az ország elnöki posztjáért is - mindenközben öldöklő politikai csatározásokat vívva az ellenzékkel, a többi párttal az országgyűlésben, a chaten és a fórumon.

Alapíts gyárat első összegyűjtött goldjaidból, termelj kaját, fegyvert vagy repjegyet, add el tisztes haszonnal vagy exportáld, s a nyereségből fejlessz, vásárolj újabb és újabb cégeket, menedzseld a munkásaidat, okítsd őket, küldd harcolni ha kell, és gifteld őket ha arra van szükség - és lépj be a háttérben csendben meghúzódó milliomosok közé, akik a nyilvánosság előtt ritkán szólnak, de a háttérben hatalmas a befolyásuk - politikai, gazdasági erőt képviselnek, akiket egy elnök sem kerülhet meg.

Állj be nagykövetnek, először egy kis országban, tanulásként, olvasd a helyi sajtót, ismerkedj az emberekkel, a döntéshozókkal, keresd meg a helyi fórumot és épülj be oda - aztán lépj tovább, válassz nagyobb, fontosabb országot, vállalj szerepet a politikai hatalomátvételekben, szerezz információkat, akár kémkedéssel, ha az tetszik, akár őszinte beszélgetések során, amit ha hivatalos akarok lenni, akár diplomáciának is hívhatok... épülj be a diplomácia szövevényeibe, ismerkedj meg egzotikus országok hasonló érdeklődésű embereivel, köss nemzetközi szerződéseket... a határ a csillagos ég itt is.

Fejleszd a katonai erődet, égesd az aranyat öldöklő csatákban, érd utól a múlt nagy harcosait, szerezz rangot, hírnevet és hősi medálokat, indíts felkeléseket, és döntsd el a csatákat - a harcos, a hős katona szerepe titkon sokunk nagy vágya. Itt megteheted, bár ez a legnehezebb, legdrágább karrier is egyben. De talán a legértékesebb is, amire bizony sokan vágynak, de kevesen érik el. A tábornokok kicsiny de válogatott csapatát (Magyarországon jelenleg hárman vannak csak) mindenki ismeri és bizony irigyli is - ütéseik csatákat döntenek el, az országok támogatják őket arannyal, fegyverekkel, nőkkel... mmm, ez utóbbival talán nem, de anélkül is tudnak szerezni azt hiszem. :-)

Átlagember vagyok hát, de nem itt, nem az erepublikon. Itt az vagyok, az lehetek, ami csak akarok, és tudok. Csak rajtam múlik. Elhatároztam, regisztráltam, átmentem a kezdeti időszakon, és elkezdtem építeni a karriereimet. És elértem mindent amit akartam. Te is megteheted. Gyere, és játssz velünk. Kérj meghívót itt: erepublik.meghivo@gmail.com, vagy regisztrálj itt: erepublik.com és játssz!

Quicksilver
eMagyarország exelnöke, külügyminisztere, nemhivatalos örökös diplomatája és tábornoka
4x kongresszusi képviselő
3x média mogul
5x jómunkásember
3x csata hőse
1x felkelés hőse
4x közösségépítő

Gyere és élj!

2009-03-14T14:30:00.002+01:00

Gyere és élj!

Reggel hét. Lassan mozgásba lendül a világ. Elindulnak a teherautók a friss áruval, az emberek álmosan munkába indulnak, egyetemek tábláit törlik le szorgos kezek, ideges anyukák pakolják gyermekeik iskolatáskáját, a buszsofőr morcosan néz ki a tömött megállóra – egy hétköznap reggele csak ez is, minden a megszokott, minden ugyanolyan szürke és unalmas, mint bármikor máskor… kivéve néhány különleges helyet.

Mert a szürke hétköznap bágyadt unalmától nem messze izgatott tekintetek feszülnek a képernyőre, várakozó ujjak pihennek az egér gombján, vagy járják izgatott táncukat a billentyűzeten – itt nyoma sincs fásult unalomnak, a képernyőn színek és formák villóznak, a tekintetek élesek, várakozóak, rejtett öröm bujkál bennük, a reményteli várakozás jólesően borzongó izgalma… nemsokára indul a csata súgja egymásnak millió betű a chaten, épp csak annyival a napváltás előtt, hogy ők már ne vegyék észre, és nekünk ennyivel több esélyünk legyen, a régóta várt, holott sokszor lejátszott csata jön megint, Szegedet most visszafoglalhatjuk, oly sok idő után megint a miénk lehet…

Oly idegenül hangzik ez a szó ’csata’, ebben a modern, gazdasági válsággal és politikai csatározásokkal sújtott, esőszürkén unalmas és soha boldogsággal nem teli világunkban egy ilyen atavisztikus szót hallani, ki harcol ma már, ki az, ki ezzel az egyszerű, őszinte és hihetetlenül felvillanyozó módszerrel dönt el bármit is? Hol van olyan hely, ahol a csatázó felek a harc után összejönnek és megbeszélik, néha megvitatják, néha cukkolják egymást, ki, miért győzött vagy veszített? Hol van még egy olyan hely, ahol az ádáz ellenfelek vicceket mesélnek egymásnak és ahol a spam egyszerre örök harag és jópofa mulatság? Hol van még egy hely, ahol ha három szabályt betartasz, akkor meg se tudod akadályozni, hogy sikeres és gazdag vállalkozó lehess?

A szürke hétköznapból hazatérve leveted magadat a számítógép elé, és a pártok propagandagépezetei, a gazdasági fenyegetések vagy a forintárfolyam ugrándozása helyett máris egy másik világra kattinthatsz. Színes, egyszerű vonalú logó, elegánsan szimbolizálja ezt a világot, ahol mára már közel hétezer honfitársad él, lakik, dolgozik, politizál és persze harcol. Harcol, mert ez egy ilyen világ, itt ezzel az ősi módszerrel döntheted el a területi vitákat. Itt még vannak hősök – habár tanknak hívják őket -, itt még vannak becsületszóra betartott nemzetközi szerződések – igaz leírtak és megszegettek is; és itt még az emberek beszélnek egymással, közösséget alkotnak, még ha ez a méretekkel fragmentálódik is, de mégis; itt ha ráprivizel az elnökre, ő válaszolni fog és elmondja hol érdemes nyersanyagcéget alapítani és a hadügyminiszter is elmagyarázza a stratégiát, ha az nyilvános.

Hol is juthatna eszedbe máshol, hogy repülőgépre pattanj, és azonnal Pakisztánban teremve indulj a választáson, az odahívott haverokkal és fegyvertársakkal beszavaztasd magad az elnöki székbe, majd büntetlenül játszogathass az elnöki gombokkal; hadat üzenj Iránnak, csatát indíts Indonézia ellen, vagy felszabadítsd Nyugat-Ausztráliát – és nem, nem tévedtem el a térképen, ebben a folyton változó, mindig megújul világban máshol vannak a határok mint a szürke hétköznapok papírra nyomott térképein… a tavasz nagyhatalma, Pakisztán ma egy folyton zsugorodó, kihalt bábállam, amit egy diktátorhajlamú román hadvezér irányít, Han Solo néven, egyenesen az ország megszűnése felé.

Mert itt a hatalom, a nagyság elkényelmesíti az országokat, a játékosok abbahagyják, megunják, más játékokat keresnek – országuk pedig csendben hanyatlik, amíg a szomszédok észre nem veszik és fel nem osztják maguk között, majd maguk is eltelve a hatalomtól szintén a lassú lejtőre kerülnek, ahonnan ritkán van visszaút. Mindeközben pedig mások, a feltörekvő, fiatal országok ugrásra készen állnak. Kisebb csaták tucatjaiban edzik fiatal seregeiket, a gazdasági élet útvesztőjében nevelik ki a jövő nagy cégbirodalmait, fegyvereket halmoznak fel, embereket toboroznak és edzenek harcosokká, politikusokká, diplomatákká… és várják a lehetőséget, a kitörési pontot, amikor és ahol kiléphetnek a szürkeségből, a kicsiségből, a másokra szorulásból, a jelentéktelenségből…

eMagyarország itt áll éppen. Az igazival, a naggyal szemben itt az alagút végén látszik már a fény, az ország fejlődik, területe, az a picike maradék, amit a nagy szomszéd féléve nagy kegyesen meghagyott nekünk, az a minap megduplázódott amikor visszafoglaltuk Pécset és Szegedet, a lakosság megsokszorozódott, a gazdaság fejlődik, a szövetségben már szavunk van, nem csak szerepünk, a chaten és a médiában együtt ünnepeltek az emberek, a pártok – és igen, másnapra lehiggadtunk, hiszen még nagy munka áll előttünk. Hiszen amíg Budapesten román zászló leng, addig még a legliberálisabb magyar sem pihenhet nyugodtan az elért sikereken, és hiába jóbarát oly sok ember itt ebben a színes, kavargó forgatagban, ha egyszer ellenfelek, akkor mindent megteszek, hogy megverjem őket. Csatában, politikában, spammelésben, mikor miben kell.

Mert ebben a világban mindig zajlik az élet. Itt nincsenek szürke hétköznapok és nincs unalmas-álmos reggel, nincs monoton napi rutin, és nincs fásult megszokás - mert itt az játszik, aki élni szeret, aki a közösséget élvezi, aki kommunikálni vágyik másokkal. Ez egy nyüzsgő, eleven világ, egyszerű szabályokkal és sok-sok élvezettel. Azért szeretjük annyian mert adni tud nekünk. Elismerést, eredményeket, kemény de hatékony munkát, társaságot, kapcsolatokat, barátságokat és beteljesült álmokat, vágyakat.

Minden olyasmit, ami oly sok ember igazi életéből hiányzik.

Mégsem pótszer, mégsem drog vagy menekülés.

Igazi. Az emberektől lesz igazi, hiszen itt nem egy gép ellen játszik valaki, nem beprogramozott opciókat tud csak eljátszani, hanem tízezernyi másik élő emberrel, vagy éppen ellenük él, taktikázik, tervez, együttműködik vagy éppen háborúzik – a valóság összes lehetőségével, variációjával, komplexitásával.

Ettől lesz igazi.

Ettől éri meg kipróbálni és élni benne egy kicsit.

Gyere, próbáld ki Te is!

Mérd össze a tehetségedet velem, velünk!

Melyikünk él sikeresebben?

Quicksilver
eMagyarország exelnöknője

http://www.oritel.hu/index.php?menu=1&mgroup=1&app=oritel&page=cikk&cikkID=702

-------------------------------------------------------------------------------

Come and live!

Seven o’clock in the morning. The world slowly swings into motion. Trucks start around with fresh goods, people go to work sleepily, universities blackboards are cleaned by careful hands, nervous mums check children’s’ backpacks, the driver of the morning bus scowls at the crowded stop - this is only an average weekday morning, all the same gray and boring as usual, at any time, anywhere... except for some special places.

Because not far from the gray weekdays’ tired boredness, excited eyes stare at the monitors, waiting fingers resting on the mouse button, or play their dance on the keyboard - there is no trace of boredness here, colors and shapes are flickering on the screen, the eyes are sharp and clear, and in their depth a hidden expectation is there… the battle starts soon, whisper myriad letters to each other on the chat, just before the day-change, so we will have some advantage for the long awaited, although many times fought battle, we actually can win Szeged back, we can again have it after such a long time…

It sounds so strange the word ’battle’, in this modern world, so much full of economical crisis and political bickering, that is so gray-boring everyday, with so rarely offering real peace and happiness… who still uses a word like that, who decides territorial disputes by this simple, honest but much exciting method? Where is such a place, where battling enemies come together after the fight is over and talk it over, sometimes argue it over, or even banter each other… why one lost and why the other won, and enemies tell jokes to each other or demand bans because of them? Wherever else is spam at the same time a hated thing and a much coveted game; wherever else can you by keeping a few simple rules be a successful company owner and entrepreneur, or a diplomat overnight?

Coming home from your gray weekdays, you sit down by the computer, and from the world of propaganda, slogans and exchange rates you get into a new world just by a simple click…Colorful but simple design on the logo, symbolizing this world where over seven thousand of your fellow citizens live, work, making politics and of course fight. Fight because this world is built like this, here, you can decide regional disputes and world domination in this simple but terrific way. Here, we still have heroes, although they are called tanks; here, we still have unwritten but kept international agreements; here we still have arch-enemies, agreeing a training fight; and here, we still have people talking to each other and forming communities, which by the size do fragment a bit but still, if you PM the country president, he/she will tell you where to found a raw company or the Minister of Defense will personally explain the war’s strategy – if it is public.

Where could you do a thing like jumping on the plane and instantly appearing in Pakistan, run for the elections, and with your brothers in arms voting for you become a president and play with the presidential buttons without responsibility; declaring war to Iran and starting battles against Indonesia, or instigate a revolution in West Australia – and no I did not get lost on the map, in this everchanging world that always renews a number of borders and countries are in a different place than elsewhere… the once great superpower Pakistan now is an empty hulk of its past glory, and are presided over a dictator, a Romanian General, by the name of Han Solo – leading it towards total annihilation.

For here, in this world power and greatness makes countries lazy, losing people, leaving the game, becoming bored and seeking other games, other challenges to them – their country in the meanwhile slowly weakens and decays until its neighbors start to notice the process and decide to put an end to it and parcel it out amongst themselves. And the smaller but growing young countries are ready to jump, to make their presence felt. They train their young armies in smaller battles, they seek out the future’s great economists and politicians, they recruit people and build up weapons reserves and grow, organize, strengthen all the time… and await the point, the time which offers them a chance. A chance to step out of grey averageness, to grow out of smallness and poverty and insignificance…

And eHungary stands at this point. Unlike its real counterpart, we have started from deeper, but we already see the light at the end of the tunnel. The country grows, the two small regions that the big neighbor pitifully left us half a year ago are now twice as much, for we have reconquered Pécs and Szeged, the population multiplied, the economy grows, in the alliance we not only have a place to sit in the corner but a place to actually say our needs and wants, and on the chat people celebrated the victory together, regardless of their parties or allegiances – but sobered the next day, because we still have a lot to do and reach. Until Budapest has a Romanian flag on it, not even the most liberal Hungarian can sit back and enjoy what we have achieved; and no matter how many friends we have in the opposing side, if they are enemies, then we must do everything possible to win over them – in battle, in the voting booths, in the media, wherever we can.

Because in this world life is always happening. Here, we have no gray weekdays, no sleepy-boring mornings, no daily routines or apathetic habits – because those who play here, who live here enjoy life and community, and above all communication. This world is a small, but lively place with simple rules and lots of enjoyments. We like it because it can give us something. Achievements, acknowledgements, hard but satisfying work, community, connections, friendships and dreams coming true. Many things that most people miss in their lives.

But it is still not a retreat, not a drug or escape.

It is real because of the people, for you do not play it against a computer, or by pre-set options, but you play it with or against tens of thousands of other people, all wanting to reach the same goals, all wanting to compete with you, making tactics and strategies, or even wars – and thereby making it real with all the possibilities and complexity of reality.

That is why it is real.

That is why it is worth trying it and live in it for a while.

Why don’t you come and try it?

Why don’t you match your talent with mine, with ours?

Who will be more successful?

Quicksilver
president emeritus of eHungary

No problem really

2009-02-06T20:14:00.002+01:00

Nincs semmi gond velem. Csak befelé, másfelé fordultam. Van, aki tudja merre. De lényegtelen is. A lényeg az, hogy megvagyok. Szabadságot vettem ki magamból.

De amúgy minden rendben. Bocs a meg nem válaszolt levelekért. Meg a megígért, de meg nem csinált dolgokért. Már nem fog sokáig tartani.

Azt hiszem.

Újra

2009-01-05T20:13:00.003+01:00

Nehéz elkezdeni megint dolgozni. Újra odafigyelni, felvenni a telefont, csinálni azt az ezeregy dolgot, amit kell. Az ünnepek alatt valódi szabadságot vettem ki, még ide is csak alig írtam, a nagyvilágot és a belpolitikát sem voltam hajlandó követni. Van is mit olvasgatni, valamennyire azért illenék bepótolni hogy mi történt bő két hét alatt. Persze olyan nagyon sok csak nem, az ünnepek alatt többnyire nem sok történik. 2009 van már, megint új naptár került a falra, át kell írni a nyomtatványokat, az űrlapokat, elfogadni, hogy megint öregebb lettem egy évvel.

Ma megint előszedtem a fényképezőt, és mintha újdonság lenne, úgy forgattam. Nem érdekelt az ünnepi fa, a család és a mindenféle hangulatok lefényképezése. Minek? A tél, a táj, na az más kérdés. Egy zúzmarás csipkecsoda-fa lélegzetelállító látvány, a csupasz, fekete ágak a fehér háttéren szintúgy, a nyüzsgő madársereg az etetőn, a kristálytükör-jég a tavon, a vasárnap délután nosztalgiaidéző hangulata ugyanott a kismillió emberrel, a lassan hulló hóesésben...

Boldog új évet mindenkinek!

2008-12-31T21:20:00.001+01:00

Újratelepítés

2008-12-27T16:55:00.003+01:00

Ma végre tudtam venni egy rakás írható DVD-t, és kiírtam rájuk mindent, amire a gépről szükség lehet. Csökkentett módban ugyanis még elindul, így nem veszett el semmi. Eddig legalábbis. Úgyhogy ma egész nap dvd-ket írtam, most meg már a windows szórakoztatja magát - meg engem - az újratelepítéssel. Ezzel talán estig megleszek, addig még a laptopon lakok. Meg persze még utána is, amíg a többi szükséges dolgot visszateszem...

Közben azon morfondírozok, hogy az ember fejére is ráférne néha egy újratelepítés. Annyi szar felgyülemlik már ennyi idős korára az embernek, és bizony hibaüzeneteket is ad, le is fagy néha, összeakadnak a dolgok... miért nincs bioware-újratelepítő? Nem, nem akarnék mindent kidobni, de... mondjuk megőrizni az egész cuccot egy read only partícióban, és a főhelyre meg egy új oprendszert - na nem, nem windows-t, megvagyok én azért az NN nevű oprendszeremmel, csak egy frisset kérnék...

Boldog Karácsonyt!

2008-12-24T14:00:00.003+01:00

A számítógépem is meglepett egy karácsonyi ajándékkal: lerobbant. Úgyhogy ezúton küldök mindenkinek jókívánságokat, a címjegyzékem az valahol a bitek között bolyong.

Új vendég

2008-12-21T09:09:00.002+01:00

A madáretetőbe új vendég jött, még őt nem láttam. Egyedül jött, és még a cinkék is tartanak tőle, amíg evett, csak izgatottan csiviteltek a magasabb ágakon. Nem csoda, hisz nagyobb is náluk. A meggyvágó névre hallgat, amint utánanéztem. :-)

Nem megy...

2008-12-20T17:00:00.004+01:00

Nem meg most a fotózás. Mintha kizárnák egymást az írással, mintha a kreativitásom egyszerre csak egy témára, egy formára terjedne ki, és a másikat elnyomná az éppen aktuális. Nincs is kedvem hozzá mostanában. Az írás szabadsága nagyobb, tekintve, hogy ehhez semmi sem kell, a fotózáshoz meg alkalom, téma, fény, idő, kedv, stbstb. Az íráshoz meg max egy szótár, ha éppen angolul akarok írni. És szeretem ezeket a történeteket. Mindig is szerettem őket, és nagyon örülök, hogy most le is tudtam írni néhányat.

Ajándékozás

2008-12-16T16:37:00.003+01:00

Alapvetően szeretek ajándékokat venni, csinálni, beszerezni, kitalálni, hogy mi lenne jó, ki mit szeret, mihez mi illene. Csak azért nem utolsó dolog, ha az embernek vannak anyagi eszközei a fantáziája szabadon rohangálásához. Nem, nem panaszkodni akarok, messze vagyok a szegénységtől, csak éppen most úgy jött ki ez az időszak, hogy a fa alatt (mert lesz fa, karácsonyfának nevelték, nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalódni emiatt) nem lesz túl sok minden, az is főleg jelképes. Tudom, nem az számít, hanem mittudmén. Hát igen, csakhogy valljuk be magunknak őszintén, az is számít. Főleg az idősebb korosztálynak (gyerekek a tágabb családban sincsenek nagyon), akik élvezik az ajándékadást, az ajándékok megkapását is, és nekik ez az ünnep fontos része, például a karácsonyfa meg a hagyományos ételek mellett. Én ha magam lennék, leginkább vállat vonnék a karácsonyra, egyedül ez az ünnep nem egy nagy eresztés. De nem vagyok egyedül, és szerencsére nem vagyok egyedül, úgyhogy valamilyen szinten igazodnom kell mások ízléséhez is, hacsak nem akarok egy rossz hangulatban, veszekedéssel eltöltött karácsonyt. Úgyhogy lesz fa, lesznek ajándékok, lesz pulyka, meg halászlé, meg bejgli, meg minden ami kell. Szordínóban.

Tömegjelenet a fa alatt

2008-12-11T08:41:00.002+01:00

Nem, ez nem karácsonyi bevásárlás, nem is pláza vagy karácsonyi piac, hanem a barackfa a kertünkben. Egy vaskos ágról lóg a madáretető, mellette faggyúgolyó, a fa alatt egy széken dobozban a megtört, de rossznak bizonyult diók. Minden nap reggel jönnek a madarak, főleg cinkék, tengelicek, a szomszéd verébcsapat, és ma megjelent két galamb is. A madáretető fel van függesztve, azaz leng, csak a cinkék, ezek a pici akrobaták és a tengelicek mernek rámenni. A barackfa ágain ülve várják ki a sorukat, izgatottan, hisz sokan vannak, figyelve a környék macskáira is, akik bár nem járnak hozzánk, hiszen kutyánk van, mégis, a kismadarakat még a szomszéd kertből is megijesztik. A verebek és a galambok nem mertnek az etetőre felmenni, szerencsére, hisz így a többiek által a földre leszórt magoat is feleszi valaki. Úgyhogy ők meg ott nyüzsögnek, időnként egy-egy tengelice is lemegy, olyankor kitörnek a területi viták. Aztán amikor jóllakik mindenki, jönnek a kerti tóra, isznak egyet, van, aki fürdik is egy rövidet a tavirózsa barnuló levelein állva, és huss, eltűnik az egész csapat. Én meg kimegyek, feltöltöm a madáretetőt, hisz délután, sötétedés előtt jönnek majd megint, vacsorázni.

Chariots of Fire

2008-12-10T13:51:00.002+01:00

Helyzetjelentés az e-republikból; Usa, Kanada, Anglia és Spanyolország lerohanják Franciaországot. Kicsit folyékonyabb egy világ, mint az IRL, bár a tendenciák azért hasonlóak. Azt nem mondom, hogy a legjobb játék, amit próbáltam már, de valami mégis megfogott benne. Nem is tudom mi... talán éppen ez a változékonysága. Hogy itt aztán abszolút történnek a dolgok, és nem csak diplomaták tárgyalnak a világ felosztásáról, hanem akinek kell valami és képes rá, az elveszi magának - így vagy úgy. Ne áltassuk magunkat, IRL is dzsungeltörvények vannak. Itt csak őszintébben azok.

-------------------------------------------------------------------------------

Tűzszekerek

Úgy indult, hogy lerohanják az országot, hogy az atlantiszi szövetségesek hatalmas, ellenállhatatlan és erre büszke ármádiája egyszerűen elözönli a ha nem is kicsi, de nem is túl erős frankhont, s a jelképes ellenállás, amelyet a béketábor tagjai az őket lekötő nem véletlen harcok miatt sem tudnak támogatni, hamar elenyészik. És így is indult, a világ többi része elszörnyedve nézte a hatalmas pusztítást, amelyet az első hadszíntereken okoztak, s ha voltak is akadályok, ha nem is özönlöttek, de legalább csordogáltak a szövetséges, baráti szabadcsapatok, s zsoldosok, úgy tűnt, a henger elé igazi akadályt vetni senki nem tud.

Az invázió harci szekerébe azonban porszemek is kerültek, a tengely meg-megakadt, a harcok nem mind váltak diadalmenetté, az első csatában magukat feleslegesen megerőltető hadak azt hitték, innentől már sétaút lesz Párizsig virágszőnyegekkel és hajbókoló fogadóbizottságokkal – holott azt minden harcos, minden hadvezér tudja, hogy alábecsülni a hazáját védőket nem lehet, hogy akit sarokba szorítanak, az nem lévén kiút egyre vadabbul s egyre eredményesebben fog küzdeni, s hogy a minden oldalról lerohant náció még azok együttérzését is ki fogja váltani, kik azelőtt jó viszonyban velük nem, esetleg csak semlegesek voltak, s onnan is megindul a szimpátia vezérelte zsoldosok serege, hol addig szándék se volt erre – sőt, korábbi szövetségesek felől is szállnak baljós hírek – mintha nem ilyen lovat akartak volna még ők sem...

Láthatóan a támadók hadai ezeket sorra elfelejtették, s feledékenységük most azt eredményezi, hogy az invázió szekerének tengelye baljóslóan nyikorog, a belékerült porszemek egyre jobban akadályozzák a diadalittas előrehaladást, a tengely ugrik, akad, meg-megáll, a hajtó hezitál, ide is kap, oda is kap, s ahogy lesz egyre idegesebb, követ el még egyre több hibát. De még halad előre, még békét nem akar, még bízik a számok hamis bűvöletében, még erőlteti azt, mi kezdettől nem volt igazságos, bár ez senkit sem érdekelt. Hisz csak ürügy volt, indok a harcra, mit oly régóta kívánt pár nagy ország, s néhány katona.

A büszke ármádia most nyüzsög, forgolódik, keresi a helyét eme idegen terepen; keresi a kiútját, amerre haladhat, s ahogy győzhet e bosszantóan makacs ellenfél ellen. De győzhet-e Dávid Góliát ellen, hát még ha nem is egy, de sok Góliát akarja a koncot s nagyon? Tanulnak-e az óriások saját hibáikból, s elbízza-e magát a váratlan sikerektől a kisebb fél? Ki nevet a végén, ha nevet egyáltalán valaki?c

Diótörő

2008-12-07T10:36:00.003+01:00

Nem szeretek diót törni. Unalmas, egyhangú és a fele kukacos, rohadt, szemétre való és undorító még hozzáérni is (igaz a a madarak akik idejárnak enni bolondul imádják). Hiába van jó diótörőm, mégsem egy élvezetes munka. Egyhangú, az a legnagyobb bajom vele, és közben nem lehet semmi mást csinálni, még valamit nézni sem, hiszen oda kell rá figyelni. De sajnos van diónk, ráadásul sok. Úgyhogy nem tehetem meg, hogy kidobom vagy hagyom megrohadni vagy elajándékozom, én meg veszek a boltban dióbelet. Már csak azért se, mert erről tudom, hogy bio minőség, az egész kert nem látott még több vegyszert, mint a tavaszi lemosó permetezés ezzel a viaszos vacakkal - a diófa persze még ezt se, kötve hiszem, hogy valaki felmászott rá valaha is ecélból - ez még a régimódi, hatalmas méretű diófa, nem a manapság divatosabb, kisebbre nemesített fajta. Egyszóval utálok diót törni, de muszáj csinálni. Csak miért akkor, amikor amúgy is időzavarban vagyok...?

Az üveghegyen túl

2008-12-05T00:26:00.000+01:00

Szilánkokon lépkedek, millió vagy inkább végtelen sok apróbb-nagyobb törött-üveg szilánkon. Igen, mezítláb. Cipőben nem lenne téma, így annál inkább. Először nem akartam elindulni, próbáltam félrelökni annyit, hogy alatta a talajon állhassak, amíg - amíg mi lesz? - szóval nem ment, a szilánkok alatt is üveg van, nem tudtam eldönteni, milyen mélyen, nem fáradtam vele fél méter után. Úgyse tudnék akkora gödröt ásni? vájni? kaparni? benne, ahová nem zúdulna be a széléről a szilánkhadsereg, és a gondolat, hogy elborítson a törött üveg éles, kegyetlen tömege - hát nem volt kellemes. Úgyhogy elindultam. A gonosz kis tőrök már álltomban sem voltak kellemesek, de menet közben hamar rongyolódott a lábamról a bőr - s vittem magammal a talpamba beleágyazódni kívánó szilánkokat is, hogy azok minden lépésnél mélyebbre fúródjanak. Ruhámról, a vékony anyagú pólóról és térdnadrágról tudtam, egy fél percig se védenének az üveg ellen, a talpamon rongyolódva a sebeket sem óvnák meg, a vérzést se tudnák megállítani; viszont ha kijutok erről a helyről, akárhová is, még jól jöhetnek kötésnek. Ha kijutok. Mert a látóhatárig változást nem látok a talajon, semelyik irányba - nem mintha az irányoknak sok jelentőségük lenne - és a lábfejem, a talpam már kezd elkészülni, a lépések mindegyikére már úgy kell rávennem magamat, hogy a talpam helyén lévő véres-fájó masszát megint felemeljem és főleg, hogy le is tegyem. Nem tudom meddig kínlódok, de már el is estem párszor, így már egyre változatosabban vérezgetek itt-ott, és menet vagy inkább vánszorgás közben még a kezemből, térdemből, máshonnan is szedegethetem az oda befúródott szilánkokat. És noha a talpam már nem érez semmit a fájdalmon kívül, mégis, mikor egy lépésnél az üvegtörmelék mindig bizonytalan, csúszós-mozgolódó, majdnem élőnek tűnő felszíne helyett egy biztosan álló felületre érek, azt megérzem.

Megállok, lenézek, és a fájdalom ellenére nevethetnékem támad, hahotázok, részben csak kínomban, ez nagyon tetszik - az üvegtörmelék között, abból ki nem emelkedve cölöpök húzódnak, csak követni kell őket, valahová muszáj vezetniük. Most itt az alkalom a talpam megtisztításának - fájni nem fog kevésbé tőle, de legalább a nagyobb szilánkokat ki tudom végre szedni, és kicsit betekerni a talpamat a póló csíkokra tépett anyagával. A semminél több, bár tény, hogy nem sokkal. A cölöpökön járni határozottan jobb, bár a talpam kínjait is egyre jobban érzem, és a cölöpök sem túl barátságosak; vannak helyek, ahol ugrani kell, hogy átérjek, ami veszélyes, mert az egyensúlyomat elvesztve jókorát esnék az üvegtörmelékbe, vannak cölöpök, amelyek nincsenek, így muszáj megint belelépnem a mostanra már hevenyen gyűlölt üvegbe, és vannak, amik elbújnak, keresni kell őket. De haladok, gyorsabban, mint előtte, csak azt nem tudom, hogy hová és miért. Hátha vége van egyszer ennek az üvegóceánnak. De menni kell, addig is, mindenféleképpen - és a menni kell érzete egyre sürgetőbb, egyre inkább hajt, míg megint kezdek kockáztatni, ugrani, megfontoltság helyett az ösztöneimre bízni a lépéseket - de ennek sincs oka, nem hajt senki, semmi, nem megyek időre sehová, a sürgősség érzését maximum a lábam állapota indokolja - igaz, az meglehetősen és egyre inkább.

Nem, ez mégiscsak fontos, sietnem kell, lassan emlékezem már, hogy hová indultam, az álmokat kergettem, és a színes szappanbuborékok vittek bele ebbe a kínlódásba, hogy könnyed repkedés helyett kínnal vonszoljam ki magamat és tanuljam meg egyszer s mindenkorra, hogy a buborékok elpattannak, mindig elpattannak, akármilyen színesek is, akármilyen csodás szivárványszínben is irizál a hártyányi felszínük, akármi szépet ígérnek is a képzeletnek, csak vízből vannak, nyálkás nyomot hagynak a kegyetlen üvegen, mintha ezernyi csiga mászta volna végig az üvegtengert, ha nem sietek akkor minden szappanos lesz, csúszni fog, és kúszhatok hason az üvegtőrökön, az lesz csak a szép, két mozdulat és kibelezem magamat, és a szappanbuborékok csak hullnak valahonnan, libegnek lefelé, nem kérem már őket, nem akarom, ez nem az én álmom már, ki akarok jutni innen, nyugi, csönd legyen, ez a pánik fülszaggató dübörgése, nem hagyom, nem engedem, ide a hideg fej kell most, lépés, cölöp, valaki ezt idetette nekem, valaki azt akarja, hogy ha én is azt akarom, akkor kijussak, én lettem volna? Ettől lenyugszom, sietve de higgadtan megyek, lépkedek tovább, a szivárványgömböcöktől csak csendben rettegek, ellenségeim ők már, soha nem fogok még egyszer jó szívvel tudni rájuk nézni, meg akarnak ölni a vágyálmok, de nem hagyom.

Fekete csík a látóhatáron, végre egy cél, végre valami, ami felé siethetek, ami talán más lesz, talán jobb lesz, annak kell lennie, mi lehet az, mi van az üveghegyen túl, a szappanbuborékok mögött? Nem látom, még ezt is elveszik tőlem, hiába hessegetem őket, már ezernyien záporoznak, és egyre többször meg-megcsúszok, keresem az egyensúlyomat, el is esek néha, de már újabb fájdalmat ez nem jelent, az idegpályák többnyire beszüntették az ingertovábbítást, vagy az agyam zárta le a túl sok inputot, minek érezzem, hisz tudom, hogy fájna csak, tudom, hogy rongyokban a lábam, kezem, térdem, lassan mindenem, a szappanbuborékok nyálkája mellé vérnyálkát kenek minden lépésnél az üvegre, lassan erősödik a fekete csík, de nem lesz kivehetőbb, pedig a buborékok is szűnőben vannak, de a sötétség áthatolhatatlan, mi vár még itt rám, mi lehet benne, nem látom és ez rosszabb, mint tudni a rosszat, így csak elindul a fantáziám megint, benépesíti a sötétet, csak erre várna vajon, hogy megteremtsem? Elérek a szélére, vagy valami szélére, nem tudom lesz-e üveg a következő lépésnél, mert nem látom, tömény, sötét feketeség, egy fal van előttem, csak nincs anyaga, mintha a levegő lenne fekete, de nincs se szaga, se íze. Vállat vonok, most már minek álljak meg, belelépek.

6:30, szól az ébresztőórám, és én felkelek a poharam romjairól, amire este valahogy ráfeküdtem, ekkora marhát, mint én, a múltkor egy fél tábla csokin aludtam, most meg ez… nem csoda, hogy ilyeneket álmodok.