A tallinni turul

A közelmúltban jártam Észtországban, így érdeklődve olvastam a fenti című cikket az indexen (http://index.hu/velemeny/eheti/eesti3503/), a közelmúltban a neten csak az első netes háborúként emlegetett észtországi eseményeket kiváltó szoborról, amiről - milyen jellemző - akkoriban szinte semmi nem hagzott el a híradásokban. Most két aktualitása van a történetnek, hiszen Észtország, amelyik még nálunk is kisebb ország, az oroszok közvetlen szomszédágában, és mégis volt bátorsága - gerince? - konkrétan és egyenesen elítélni Oroszországot Grúzia megtámadása miatt, és a tőle telhető, vagyis intenetes segítséget felajánlani Grúziának az ottani netes támadások ellen, hiszen ebben mondhatni gyakorlatuk van már. Nem mérlegelték, hogy ezért most meg fogják-e őket támadni az oroszok. Vagy lehet, hogy mérlegelték, csak még így is elég fontosnak tartották az elveiket ahhoz, hogy inkább kimondják őket, mintsemhogy békésen csaholva lefeküdjenek az orosz medve elé, pitizni neki a gázért, akármi másért, és lelkesen helyeselni neki mindenre, amit az csinál. Már amikor ott jártam, irigyeltem őket azért a gazdasági növekedésért, amit velünk ellentétben, nálunk hátrányosabb helyzetből, de ők valamiért produkálni tudtak. Most azért is irigylem őket, mert náluk nemhogy lehurrogják azt, aki mer szólni az oroszok otrombasága ellen, de ez a hivatalos kormányálláspont, és nemzetközileg sem hajlandóak befogni a pofájukat.

És nem lehagytam a másik vonatkozását a cikknek? Hogy ők meg tudták oldani a szoborproblémájukat bontás nélkül is, pedig az ottani helyzet, ahogyan a cikkből is kiderül, még cifrább, mint nálunk a különböző csoportok, szimpátiák, miegyéb között. Kirakták jó messzire a belvárostól, aki annyira tüntetni akar, az utazzon érte, rögtön nem is lett annyi lelkes tüntető-ellentüntető, és ezzel megritkult a média érdeklődése is, ami sajnos a legtöbbször a legtöbbet teszi meg azért, hogy a kedélyek nemhogy elcsituljanak, de méginkáb felhorgadjanak. Hiszen neki a hír kell, és az, hogy nincs balhé, az nem hír.

A kereszt

Van, amikor visszatekintve egy utazásra, nyaralásra, valami olyant fedez fel az ember, amit akkor, ott nem érzékelt, illetve a tendencia, a vezérmotívum csak utólag válik nyilvánvalóvá. Ez most így volt Észtországgal kapcsolatban, amikor is csak tegnap este jöttem rá, hogy bizony az átlagnál (elvárhatónál, feltételezhetőnél, reálisnál) jóval többször és többféleképpen találkoztam a kereszttel, mint szimbólummal. Sokféle minőségében és változatában jött szembe velem, holott nem kerestem, és eddig különösebben sokat nem jelentett számomra, azon felül, hogy egy világvallás szimbóluma. Az ortodox templomok ferdén áthúzott szárú kettőskeresztjei, a szigetek megszámlálhatatlan, és számomra megmagyarázatlan (mi közük volt a keltáknak Észtországhoz?) körbe húzott kelta keresztje, a temetők (miért is kavarodtunk be annyi temetőbe...?) sima, egyszerű keresztjei, a litvániai Keresztek Hegyének iszonyatos kereszt-, és feszülettömege (földbedöngölő látvány, egészen hihetetlen), a megdöbbentő helyeken felbukkanó grafittikeresztek... túl sok volt belőlük, még akár egy zarándoklathoz is, nemhogy egy egyszerű, és profán nyaraláshoz. Vezérmotívumnak mindenesetre elég furcsa dolog, legalábbis nekem az.

Tőzegláp

Sosem láttam még ilyent, el se tudtam képzelni, hogy milyen lesz. A mocsárról az embernek sár, bűz rothadó dolgok jutnak az ember eszébe - na a tőzegláp ennél másabb már nem is lehetne. Ez ugyanis kristálytiszta, vörös színű vizet, ruganyos, puha moha-zuzmószőnyeget, csodálatos színeket, és törpefákat, érdekes virágokat jelent. Fantasztikus helyek és Észtország tele van velük, órákig lehet bolyongani a célszerűen megépített pallóösvényeken, csodálni a természet különlegességét, és nem utolsósorban enni a vadon termő áfonyát, szamócát a lápot környékező erdőkben. Élvezni a csendet, a nyugalmat, a láp békéjét... ahogy egy útitárs kifejezte, szívesen eljönne ide mocsári sellőnek. Én is megtenném szívesen, ott egyszer sem jutott eszembe a világ ezernyi nyűgje-baja.

Észtország

Holnaptól három hétig csak az hívjon fel, aki vállalja az észtországi díjszabást. Bár azt mondják, hogy jó az ország internet-ellátottsága, de azért hőn remélem, hogy ennél jobb szórakozásom is lesz. A programot tekintve ez közel biztos. Úgyhogy lehet irigykedni is meg legyinteni is - eddig ez volt a két jellemző reakció az Észtország szóra, miszerint oda megyek – ez egyáltalán nem zavar. Egyszóval holnaptól nem leszek túlzottan elérhető.

[A kép (még) nem saját kép Saaremaa tengerpartjáról.]