Eltévedni

Van, aki szerint Magyarországon nem lehet igazán eltévedni, meg ha mégis megtörténik, hát nincs semmi baj belőle, nincs olyan következmény, mintha egy sivatagban, őserdőben vagy metropoliszban tévednénk el. Ehhez képest nekem már életemben másodszor sikerült úgy eltévednem, hogy egy omladékos-sziklás domb/hegyoldalban cidrizzek, hogy hogy jutok le vagy föl innen. Pedig nem vagyok eltévedős típus. Csak most ráadásul egyedül sikerült a dolog, és amíg az első esetnél kettőnknél együtt komplett hegymászószerelés volt, addig most csak kirándulni indultam, az összes eszközt egy bicska képviselte. Igaz, a hegymászószerelés ott se nagyon segített, mert a morzsalékos, töredező kőzetbe nem lehet biztosítani magunkat, ill. nehéz azt biztosításnak nevezni. Nem is éreztem magam biztonságban. Most ugyan ez nem hegyoldal volt, de dombból elég meredek, és sajnos lefelé menet vált egyre meredekebbé és sziklásabbá. Az út harmadánál már biztos volt, hogy ez nem a jelzett út, a felénél meg az is, hogy föl már biztosan nem fogok menni rajta. Muszáj volt hát lefelé. Szerencsére sok helyen volt fás, ott legalább volt mibe kapaszkodni, és nem láttam az előttem nyújtózkodó meredélyt sem. Ez se utolsó szempont. Utólag már tudom, hogy a párhuzamos domb lett volna a megoldás, ott kanyargott rajta szépen lefelé az ösvény. És onnan nézték a normálisabb turisták, hogy mit csinál ez az őrült a sziklákon lefelé.

Ja, és ez egy szelíd, lepusztult röghegységben, a Vértesben történt. :-)

Pályázat

Tegnap az oroszlányi honlapon keresgéltem, és megütötte a szememet egy fotópályázatra való felhívás. Megnéztem, gondoltam, hátha érdemes lenne kezdeni valamit. Helyi pályázat, nyilvánvalóan a városról, nyilvánvalóan egy-két helyi cég szponzorálásával. Igazából a végén egy mondat lepett meg, ami szerint „A pályázaton résztvevők nevezésükkel egyidejűleg lemondanak szerzői jogaikról, azaz hozzájárulnak képeik térítésmentes felhasználásához.” Hát, gondoltam, legfeljebb nem nevezek be. Mert még a díjazott képeknél ezt talán megérteném (a díj a kompenzálás a szerzői jogok elvesztéséért), de mindnél… kicsit nem tűnik fairnek a fotósokkal szemben. Aztán ma reggel, híreket olvasva hirtelen még két pályázatnál olvastam teljesen hasonló kitételt a kiírásban, csak azok már nagyobb dolgok (dizájntárgyak, tervrajzok) voltak. Ez vajon régebben is gyakorlat volt, vagy csak most lett az, hogy a pályázatot kiíró-szponzoráló cég teljesen ráteszi a kezét az összes pályázó összes alkotására, némi első-második-harmadik díj fejében? Mert akkor nagyon megéri pályázatokat kiírni, elvégre ha csak pályázatonként 1-2 ötlet, fotó, tárgy, akármi van, amiből tovább lehet lépni a cégnek, akkor az már behozhatja a pár nyeremény árát.

Vagy csak én vagyok nagyon naív és ez mindig is így volt…?

Két szám...

Lejárt a régi útlevelem, csináltattam újat. Hátha az EU-n kívülre is eljutok megint, ahová kell még. Az új útlevél piros, kemény(ebb) fedelű, az adatlapja hátulról előrekerült… és megspóroltak a nyomtatásnál 3 x 2 db számot. Az évszámok első két tagját. Az még nem is gond, hogy 67-ben születtem, mert kit érdekel, és különben is. De az már nagyobb gond, hogy emiatt 2012 után ha véletlenül nem angolul beszélő határőrbe botlok valahol a világ másik felén, akkor bizony magyarázkodhatok, hogy ez az útlevél most 2012 április 18-ig érvényes, vagy 2018 április 12-ig. Merthogy a lejárati dátum pontosan így néz ki:

12 ÁPR/APR 18

Szállóigévé vált szólással; ’ÉS EZ ÍGY HOGY?’ Ki találta ezt ki? Miért találta ki? Mire jó lehagyni azt a két számot? Mert én azt értem, hogy a kiállítás dátumából ki lehet totózni hogy melyik a nap és melyik az év – no de találkoztam már éppen elég ostoba-nemtörődöm-utálomaturistákat-utálomafehéreket-sietős-bürokrata-stb határőrrel ahhoz, hogy tudjam; ezt kitotózni nem biztos, hogy hajlandó lesz. Ráadásul a kérdéses betűk bolhafasznyi méretűek, és az össze-vissza vízjelezett, mintázott lapon halvány barnás színnel vannak nyomtatva. És ha a kérdéses határőr nem beszél világnyelveket – ez azért az araboknál, Afrikában előfordul – akkor hiába is tudja elolvasni, mert nem érti.
Egyszóval ha minden igaz, kedélyes magyarázkodások elé nézhetek 2012 után. Bár lehet, hogy addigra már utazgatni sem fogok…

Hegyek-völgyek között…

…zakatol a vonat. Tényleg ott zakatol; Mo. egyik legvadregényesebb vasútvonala a Cuha-völgyi, amit átmenetileg megmentett az összefogás a bezárástól, de azt senki sem meri mondani, hogy végleg. Nem is hagyják parlagon a kérdést; a jóvő hétvégére szervezik a Cuha-völgyi Vasút ünnepnapját, ünnepségekkel, túrákkal, különvonatokkal. Nagyon helyes, tartsák is csak napirenden a kérdést, addig sem merik megszüntetni. Én meg, mivel utálom a tömegeket, ma mentem el ’túrázni a vonatért’, meg utazni is rajta. Mondjuk szerintem enyhén szólva lelombozó a ronda-koszos-lerobbant szerelvény, de gondolom ennyire telik a mávnak. Tudom, aláírom, megértem, nem járhat Flirt a Bakonyban, de mondjuk mégsem a leglepukkantabb vagonokra gondoltam előzetesen… A hajdani rosszemlékezetű balatoni személy jutott róla eszembe, csak ez nem cigányokkal, hanem túrázókkal volt tele. No de a Cuha-patak völgye… hát az megéri a ronda vonatot is, megér az mindent. Az egyik kedvenc helyem. Milyen csodálatos lenne – hadd álmodozzak egy kicsit – egy szép nosztalgiavonaton végigmenni benne… egy ál-gőzmozdony húzná, amiből nem vastag fekete füst, hanem csak bodor fehér gőz tódulna, csak a hangulat kedvéért; szép, régi vagonok sorjáznának utána, kovácsoltvas cirádákkal, tiszta ablakokkal, vagy akár üvegezés nélküli, nyitott kocsikkal; a kanyarokban, alagutak előtt lelassítana, hogy a T. közönség tudjon fotózni kedvére; és persze turistaszezonban közlekedne, csak ott, a völgyben, hogy ne ’személyszállítás’ legyen, hanem pusztán élmény, élvezet, gyönyörűség. Én megfizetném a jegy árát örömmel. Szerintem még sokan mások is, ha azt nézem, hogy a mai, lerobbant vonatért is mennyien küzdöttek.

http://www.fejer-tura.hu/2008/kulonvonat.html

A dugó érdeklődés hiányában elmaradt

Gyanítom a jó idő miatt az amúgy is félig ellógni szokásos pénteket most elég sokan teljesen ellógták és reggel kifelé mentek a telekre, bevásárlóközpontokba, Balatonra, vidéki rokonokhoz, akárhová; sokkal többen ültek biciklire vagy gyalogoltak mivel szép az idő, kellemesen süt a nap; amúgy is több fontos villamos járt mert találtak sztrájktörőket; jobban széthúzták az amúgy keskeny dugó-idősávot az emberek, azaz sokkal többen indultak el korábban; valamint most jártak a vonatok is, nem kevés ingázót elszállítva amerre lehetett – és ez mind együtt oda vezetett, hogy a várt mega-giga-teradugó, amivel a médiák (sic) fenyegettek, nemcsakhogy elmaradtak, de még az átlagos hétköznapinál is kisebb volt a forgalom sok helyen Bp.-n. Persze még az esti hátravan, de ez már érdekes. Hogy a BKV nem mindenható és pótolhatatlan, azazhogy az emberek így-úgy-amúgy meg tudják oldani a dolgukat tömegközlekedés nélkül is.

Csak azt nem tudom, ez innen vidékről miért érdekel engem...

Tibet - olimpia

„Tibet nem emberi jogi kérdés” írja az újság, nyilatkozza a kínai miniszterelnök. Nem emberi jogi kérdés. Nem emberi jog, hogy egy kis ország, amelyet bekebelezett Kína, úgy élhessen, ahogyan szeretne. Nem emberi jogi kérdés, hogy üldözik a szerzeteseket, hogy lerombolják az évszázados kolostorokat, hogy az ország vallási vezetője száműzetésben kénytelen élni, hogy a második vallási vezetőjét nyom nélkül eltüntették a kínaiak, hogy erőszakkal kínaiakat telepítenek be az országba, hogy legyen tömegbázisuk, és elnyomják a tibeti kultúra legapróbb jelét is. Kínának ez nem emberi jogi kérdés, mert Kína nem ismeri el, hogy léteznek emberi jogok. És ami nincs, az nem is lehet kérdés(es). Tibet kínai lesz, mert Kína ezt így akarja. A lámák kínaiak lesznek, mert Kína ezt így akarja. A tibetiek nem lesznek, mert Kína ezt így akarja. És az olimpia is kínai lesz, mert Kína ezt így akarja. Nagyon nagy hiba volt Kínának adni az olimpiát. Az olimpia évtizedek óta kommercializálódik, romlik, válik egyre inkább üzletté a sporteseményből. Most már politikává, erőszakká, protestálássá és érdekszférák harcává is fog válni. Persze ott volt a politika mindig is az olimpián, de eddig igyekezett mindenki távol tartani azt tőle, vagy legalább minimalizálni a befolyását. Most nem. Most a politika, a fellépés Tibet érdekében, a jelen lesz-e a megnyitón és ki, a hogyan és mit nyilatkozhatnak a sportolók, sportvezetők, a hová fognak húzni a bírók, játékvezetők, pontozók és miért, szabad lesz-e az internet, és kinek, mennyire - ezek válnak az olimpia elsődleges híreivé. Nem a sportoldalakon fog többet szerepelni ez az olimpia, hanem a glosszákban, vezércikkekben, hírtudósításokban, és persze a blogokban. És az alapvető hibát - hogy Kína rendezi az olimpiát – még ezer hiba, félreértés, félremagyarázás és vádaskodás fogja súlyosbítani. Lehet, hogy ez az olimpia megroppantja az olimpiai mozgalom gerincét. És lehet, hogy ez nem is baj.

Kritika

Most ért véget a webshots-on a legutóbbi tematikus verseny, humoros képek témában. Nézegetve a képeket megintcsak elcsodálkoztam azon a végtelen változatosságon – hogy finoman fejezzem ki magam – amivel az emberek ezt a tényleg széles, sok mindent magába foglaló témát megközelítik. De ez már nem lep meg. Nagy a világ, nagy az emberiség állatkertje, és sokféle fura madár van benne. Mondjuk így szép, hogy változatos. De ettől még megvan a véleményem néha. Még ritkábban le is írom. Mindig rájövök, hogy rosszul teszem; arrafelé a legcsekélyebb kritikát sem viselik el az emberek. Jó, most talán még erősebben is fogalmaztam mint a szokásos, tucatnyiféleképpen becsomagolt, finomított üzenet. Meg is sértődtek rajta. Méghogy megalázó a háziállatoknak, hogy felöltöztetik őket meg emberimitációként parádéztatják őket, mikor az micsoda humoros, mulatságos dolog! Hát hogy képzelem, hogy ilyent mondok?!? Miért sértegetem a macskaimádó fotóst, mikor én is fényképezek állatokat! Még jó, hogy az illetékes macska nem olyan vad, mint amit én fényképeztem. Hogy is lenne vad, egy fehérszőke Barbieparókában...

Puszi

Negyvenakárhány évesen kellett rájönnöm, hogy az emberek többsége ugyanúgy utál puszizkodni, mint én, csak többnyire eljátsszák; összehajol a két fej, oldalra elfordulva, hogy ne lássák egymást, ne is érjenek egymáshoz, a levegőbe cuppantanak egyet, vagy még annyit se tesznek, mert a levegőbe cuppantás se túl szimpatikus hang, ha nem igazi puszihoz jár, csak eljátszott. Én meg ha nagy nehezen rászánom magam, akkor tényleg puszit adok, úgy, ahogy gyerekkoromban tanultam. Mert családi körben elfogadott, már persze ha nincs vakolatvastagan sminkelve a nagynéni, mert akkor megintcsak nem fog örülni a ’valódi’ puszinak. Mondjuk nekem teljesen idegen az üdvözlésnek - köszönésnek ez a formája, ilyen mértékben beengedni valakit a személyes térbe azért eléggé zavaró, elég sok gátlást, ellenérzést kell legyűrnöm magamban hozzá. Az meg, hogy ráadásul egy üres, álságos gesztussá legyen ledegradálva, és ezért engedjek be valakit a személyes terembe… minek? Egy igazi puszi még jelzett valamit, ami lehetett akár szeretet, jóérzés, barátság, kedvesség, akármi, de legalább pozitív volt. Ez a fej elfordítós összehajolás ez már nem, vagy csak nekem nagyon idegen. Olyan összeérünk, de mégsem. Ki akar fejezni valamit, de mégsem teszi, mert megáll az utolsó percben. Mintha visszariadna tőle. Akkor már inkább maradok a kézfogásnál, az őszintén távolságot tart, nem játssza el ezt a beengedlek-de-mégsem attitűdöt.

[a kép nem az enyém, a neten találtam]

Jogdíjas internet

Tegnap olvasom valahol (itt), hogy a Warner Music minden internetezőn szeretné leverni azt, hogy van, aki letölti a zenéit ingyen. Hogy be akarja építeni a jogdíjakat az internet-előfizetés árába; egészen hasonlóan a jogdíjmatricákhoz, amit ki kell fizetni akkor is, ha azokra soha senki nem vesz fel illegális zenét/filmet/programot. A vicc ugyanakkor az, ami a jogdíjmatricákkal is, hogy ez nem teszi, nem tenné legálissá a letöltést, csak a zenekiadók akarnak ugyanolyan jól megélni, mint eddig, és ehhez kvázihatósági jogkört, hogy beszedhessék azt a pénzt, ami _szerintük_ jár nekik. Hogy szerintem nem jár, azt nem kérdezik.
A koncepció tehát az, hogy minden egyes internetező bűnös letöltésben, ergo fizessen érte, de hiába is fizet, mert a kiadók fenntartják maguknak a jogot arra, hogy ennek ellenére a letöltést akadályozzák, bűnnek, illegálisnak tartsák, és üldözzék. Akkor miért is kell fizetni? Hogy a nagy kiadók jól megéljenek, mert nemcsak az IRL eladásokból jönne be a haszon, de egy kényelmes, állandó jövedelmük is lenne, amiért semmit sem kell tenniük?

Justice

Nem sokan olvassák a blogomat, de hadd terjedjen.

Minister for Justice, Equality & Law Reform
Ireland
Mr. Brian Lenihan

Dear Mr. Brian Lenihan,

as you are aware, 8 years ago an Irish citizen, Francis Ciarán Tobin caused the death of two small children while driving a motor car in Leanyfalu, Hungary. He was convicted and sentenced by the Hungarian Court to 3 years imprisonment in 2002.
Based on the European Arrest Warrant issued by the Hungarian authorities the Irish Supreme Court delivered a decision that Francis Ciarán Tobin will not be surrendered to Hungary as he did not flee.
This decision is beyond my comprehension. It has nothing to do with justice. Judges were simply trying to find an excuse to turn down the extradition request for whatsoever reason. The message of the decision is that one can get away with a warning if he has enough influence and money.
In other words, the Irish courts abused the community law and seriously abused the faith people have in righteousness. Your country made a decision which states that no one is going to be surrendered to another country, unless he "flees" from there after convicted in due process of law.
As far as I'm concerned, all criminals convicted in European Union courts should serve their sentences as a matter of justice, irrespective of which country's citizen he is and irrespective of whether he crosses an invisible border that has little other meaning within the territory of the European Union.
Although we don't have any effect on that, I do believe that the Irish people will not let this injustice happen. Tobin must serve his time in prison to think over what responsibility for his action means.
The reason why I turn to you now is to persuade you to make additional steps to prevent this injustice.

A történet:
http://route66.blog.hu/tags/leányfalu

Nem értem

Ha én azt mondom, vagy írom, hogy nem értem – esetleg ennek a különböző verzióit, pl. mi van? vagy tessék? – akkor azt azért mondom/írom, mert nem értem. Nem úgy csinálok, mintha nem érteném, nem gúnyolódok, nem cikizek, nem akarok elérni semmit és nem is szórakozok senkivel. Ténylegesen nem értem. És azt sem, hogy ezt miért nem hiszik el. Azt meg végképp nem, hogy miért nem válaszolnak rá, még ha megismétlem is a kérdést. Vagy pont azért? De hát annak végkép semmi értelme nincs. Tudom, nem is szabadna értelmet keresni a világban, az emberek viselkedésében meg pláne, node ha ezt olyasvalaki csinálja, aki konkrétan büszke a logikus gondolkodására, az eszére, az emberismeretére, és mégsem válaszol… na akkor én se tudok mit csinálni. Maradok értetlen, és az értetlenségemben sértődött is, hiszen énbennem megvolt a jószándék, a megértés vágya, de nem jött rá válasz. Akkor a másik nem akarja, hogy megértsem. Gondolom ezt leplezendő hangzanak el az ’úgyis tudod’, a ’tudod te azt’ a ’ne csináld az értetlent’, és társaik. Mert hogy én valóban nem értem a dolgot, és ezt kommunikálom is. Akkor a hiba csakis a másik félnél lehet. Mégis… nekem esik rosszul. Nem szeretek nem érteni dolgokat. Nem szeretek nem érteni dolgokat, amiket szeretnék érteni, de megakadályoznak benne, ill. elzárkóznak előle.

Zenenap

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Kellemes húsvétot mindenkinek!

Előítélet

Előítélet innen és onnan.

Innen: észérvek, tapasztalat, általánosítás, teeztnemérted, hátnemvilágos, különbenistebezzeg.

Onnan: magyarázkodás, átlátszó, fajgyűlölet, rasszizmus, nácik, hátnemérted, pedigvilágos.

Innen: nem csoport, nem rassz, nem bőrszín, hanem jelképek.

Onnan: a csoport az csoport, és mindkettő egyénekből áll.

Innen: de ezek mind olyanok.

Onnan: nincs két egyforma ember, pláne nem a mozgatórugók terén.

Innen: de ezek egyformák, rosszak, fúj.

Onnan: igen, ez az előítélet.

Innen: de nem, hát nem érted? Különbenis tebezzeg.

Onnan: Oké, hajtogasd tovább magadnak, hogy ez nem előítélet.

-----------------------------------------------------------------------------

Amonnan: két hülye egy pár.

Eminnen: az igazság szubjektív.

Az üveghegyen túlról: mi a problémátok?

Valahonnan: Hány M kell egy villanykörte kicsavarásához?

Ho-ho-ho-hó

Szakad a hó. Virágzik a barackfa. Még. A fű már fehér. Jó, persze, március van, ilyenkor ez még előfordulhat. Csak a húsvét jött nagyon hamar, vele a tavasz is, és ez megintcsak becsapta az időjárást. Az utóbbi években túl sokszor játszotta ezt el velünk a természet. Mondhatnak a klímakutatók, amit akarnak; az emberek többsége egészen egyszerűen érzi, hogy ez mind nem temészetes. Régen is voltak nagy telek, hideg nyarak, tornádó, májusi hó, igen. Ez igaz. Évszázadonként egy-kettő. Nem egymás után télen is, nyáron is, mindig, minden évben. Ez már nem időjárási anomália, hanem lassan már az az anomália, amikor az évszaknak megfelelő idő van.

Teszkó gazdaságos post

Megnyílt a teszkó. Kis, unalmas városomban ez nagy esemény; a konkurens cégek megnyitása is az volt, de valahogy a teszkó, az más, az fogalom. Ne nevessen, aki nagyvárosi, de itt sokaknak ez A minőség és A választék. Még a választék-dologban egyet is értek, főleg ha pár évvel ezelőttre gondolok összehasonlításképpen, de hogy ez legyen a minőség szinonímája… hát hiszen értem én, a sarki közértben egy üveg olívaolaj porosodik vagy öt éve, a zöldséges akkor hozna nekem avokádót, ha megvenném az egész rekeszt, mert máskülönben nem fogyna el, és pékáruból is a spár sajtos stanglija a csúcs. Illetve… azért próbálkoznak néha, elvégre helyben sütik a dolgokat, én meg lelkesen próbálkozok az ilyen-olyan magos-rozsos-akármis kiflikkel, illetve próbálkoznék, mert mire a pénztárhoz érek velük, addigra már senki nem tudja, hogy mi az, a pénztárosnő kétségbeesve keresi, hogy van-e kódja és mi az, én meg süllyedek elfele a mögöttem sorbanállók szempillantásainak kereszttüzében, hogy mit tartom fel a sort ilyen nagyvilági hívságokkal, nem jó nekem is a vizes zsömle meg a száraz kifli (jó kérdés lehetne, hogy a kiflit hogyan lehet frissen szárazra sütni)? Itt meg most válogathatok a pékáruból – jó volt az olívabogyós bagett, vajon hányszor látok még itt ilyent? -, a teszkó gazdaságos olívaolaj mellett ott van a krétai szűzies is – gondolom amíg el nem fogy ez a szállítmány -, egész tűrhető a zöldséges részleg – bár a bezacskózott ’friss’ mentától meg rozmaringtól majdnem lefordultam a lábamról; azért csak vidéken vagyunk, aki friss fűszernövényeket használ, annak ott nő cserépben vagy a kertjében, ez nem egy aszfaltdzsungel - és hatféle milford gyümölcstea is van. No meg tömeg, persze, hát nem is számítottam másra. Az más kérdés, egy pár hét-hónap és kialakul, hogy ki hová jár, mi éri meg neki, és hogy túlélik-e a kis éjjel-nappali boltok a két nagy hajnaltól estig tartó, 7/7 nyitvatartását. Sajnos nem hiszem.

Tanulság? Az nincs. Illetve amíg a boltban dodzsemeztünk a bevásárlókocsival, néhányszor eszembe jutott, hogy reklámoknak ellenállás ide vagy oda, azért nagyságrendekkel többet vásárlunk, mint gyerekkoromban. Egy részét el is fogadom – csak jobb az olívaolaj a zsírnál, meg hasonlók – de van benne egy csomó olyan is, ami nem létszükséglet, ami kiváltható lenne mással, ami egyszerűen felesleges. Sok egyszerűen. És halmozódik fel, és időnként ki kell dobnom molylepkés műzlit, avas mákot, apróra tört almaszirmot, kiszakadt sütőport, afene se tudja még mit. Gyerekként eldöntöttük mit főzünk, megvettük a hozzávalókat, és csak néhány hosszútávra tárolt ételféle volt a spájzban. Nem emlékszem, hogy ennyi kaja lett volna otthon, és ha véletlenül ki kellett dobni valamit, mert megromlott, az a háziasszony szégyene volt. Pedig nem ettünk kevesebbet! De azt máshogyan, gazdaságosabban talán, és persze kisebb változatossággal. Most válogatok, hogy a salátámra melyik olajat öntsem, de ehhez mindháromnak ott kell álllnia a spájzban. Régen ez eszembe se jutott, nem is juthatott.

42

Álmok és valóság… olyan kijózanító szembesülni vele néha. Miért álmodik az ember jóról, boldogságról és logikáról a világban? Hogy szembesülhessen a rosszal, a kínnal, a csalódásokkal, és a gonoszsággal? Kell a kontraszt, mert ha nem ismerném a rosszat nem venném észre a jót sem. Oké. Értem. Felfogtam. Csak az arányokon kínlódik szinte minden ember – hogy egy-két jó pillanathoz miért kell egy életnyi kínlódás? Kontrasztnak ez már nagyon durva. Szájbarágós. Lehetne pl. fele-fele. Abba szerintem sokan belemennének. Én biztosan. Nem értem a váltási arányokat. Egy jó napért mennyit kell fizetni? Hogyér adnak egy jól működő kapcsolatot, hány élet kell a kontrasztjának a ’törlesztéséhez’? Az élet egy olyan játék, aminek nem ismerjük a játékszabályait, sőt azok menet közben is változhatnak, nehogy kiismerhetőek legyenek, és nem tudjuk még a célját sem. Azt se tudjuk, hogy kivel játsszuk, és miért. Nem mi választjuk még a játék tényét sem. Szabad akaratunkból játszhatunk. Nem tudja valaki a cheat code-okat?

Naplemente

Giccs ide vagy oda, én imádom a naplementéket. A napfelkeltéket is, csak olyant ritkábban látok. De naplementét elég sokat, és a színek egy olyan parádéját tudják nyújtani, amit lehet ugyan giccsesnek nevezni, de igazából egyszerűen meseszép, csodálatos, lenyűgöző – mondhatnám úgy, ahogyan fotós képe még nem nyűgözött le, bár ez némi gonoszkodás is, de nagyrészt viszont igaz. Nem, nem mond semmit. Mivel nem mond semmit, ezért öncélú. Mivel öncélú, pazarlóan, bőkezűen, túlzóan szép, így giccsesnek hívják. Igen, egy festőtől, fotóstól giccs is lenne. De a természetre nem alkalmasak a mi kategóriáink. A természet nem tud giccset alkotni, mert ez emberi fogalom. Nyugodtan csodálhatom tovább a naplementéket. Nem kell lefitymálni, leszólni, lenézni a színek tobzódását. :-)

Tavasz

Megvolt az év első igazi kirándulása – azért túrának még nem nevezném, annyi nem volt a táv. Csákvár, Haraszt-hegyi tanösvény. Kedvelem ezt a helyet tavasszal, mert minden hamarabb nyílik ott, mint felénk a Vértesben. Holott ez is a Vértes, igaz csak a legszéle, és déli fekvésű domboldalak, völgyek többnyire. De már ilyenkor ibolyaszőnyeg van helyenként, aranyvesszők hajladoznak, barkák bókolnak - mire bólogatnak vajon mindig? – bújnak elő a kankalinok, egy-egy hérics is megjelent már, és egy domboldalban leánykökörcsinek szőrös virága borítja a füvet. Az apróságok is előbújtak a még sárgás fűből, a sárga csillag, a fürtös gyöngyike, az általam csak kis sárgáknak nevezett tucatnyi hasonló pici virágocska, és a sziklák repedéseiben is életre kelnek a kövirózsák. A bokrok rügyeket feszegetnek, a madárcsicsergés mindenütt folyamatosan hallható, egy-egy korai dongó is elzümmög már az ember feje mellett, és sajnos a zörgő avar már tele van futkosó pókokkal, akiket hát, mit mondjak, nem szeretek. Ébred a természet erősen, holott első ránézésre még kopasz-kopár az erdő, és különösen ha felhő mögé bújik a nap, ha feltámad a szél, elkel még a dzseki. De ez már tavasz, nincs mese.

További képek:
http://outdoors.webshots.com/album/562731864VOhdWY?vhost=outdoors

Privacy vs security

Az itt leírtak részben az éjszakai keresgélésem, olvasgatásom eredményei (azaz idézetek), részben a saját gondolatkezdeményeim. Évek óta mocorog bennem ez a téma, és most kibukott, elért valamilyen pontot, ahol kezd összeállni a kép. Nem teljesen, azaz még fogok vele foglalkozni, remélem. Mindenesetre köszönet a John Twelve Hawks álnéven író írónak, akinek a The Traveller című könyve elindította bennem az erjedést. Nagyon melegen ajánlom mindenkinek, aki valaha is szájára vette az orwelli látomást, a nagytestvér-mentalitást, a mátrixot, a közismert Franklin-idézetet a szabadságról, vagy a számtalan nagyszerű sci-fi antiutópiát a témában.

---------------------------------------------

„Fear encourages intolerance, racism and xenophobia. Fear creates the need for a constant series of symbolic actions manufactured by the authorities to show that - yes, they are protecting us from all possible dangers.”

A félelem elősegíti a türelmetlenséget, a rasszizmust, az idegengyűlöletet. A félelem vezet oda, hogy a hatalomnak folyamatosan mesterséges, szimbolikus tettekre legyen szüksége, hogy megmutatssa - hogy igen, vigyáz ránk, és megvéd minden lehetséges veszélytől.

John Twelve Hawks – The Traveller

-----------------------------------------------

"We have a saying in this business: 'Privacy and security are a zero-sum game.'"

Van egy mondás a szakmánkban; a magánélet és a biztonság nulla összegű játszma.

----------------------------------------------

„If privacy and security really were a zero-sum game, we would have seen mass immigration into the former East Germany and modern-day China. While it's true that police states like those have less street crime, no one argues that their citizens are fundamentally more secure.”

Ha a magánélet és a biztonság valóban egy nulla összegű játszma lenne, akkor az emberek tömeges emigrációját láthattuk volna az NDK-ba és Kínába. Noha igaz az, hogy az ilyen és hasonló rendőrállamokban kevesebb az utcai bűnözés, senki nem állítja azt, hogy az állampolgárok alapvetően biztonságban éreznék magukat.

----------------------------------------------

„If you set up the false dichotomy, of course people will choose security over privacy -- especially if you scare them first. But it's still a false dichotomy. There is no security without privacy. And liberty requires both security and privacy.”

Ha felállítasz egy hamis választási lehetőséget, akkor természetesen az emberek a biztonságot fogják választani a magánélettel szemben – különösen ha előbb jól megijesztik őket. De ez ettől még mindig egy hamis kizárólagosság. Nincs biztonság magánélet nélkül és a szabadság mindkettőt igényli; a biztonságot és a magánéletet is.

-----------------------------------------------

„The false dichotomy of security vs. privacy assumes that security is someone else's responsibility.”

A biztonság vs. magánélet hamis kizárólagossága azt feltételezi, hogy a biztonság valaki más felelőssége.

-----------------------------------------------

„The reason people are demanding security is because they don't feel secure. They don't feel secure because they aren't secure. They aren't secure because they no longer have the will or the means to protect themselves.
Render the people helpless and they will demand a police state, for their own protection.”


Az emberek azért követelik meg a biztonságot, mert nem érzik magukat biztonságban. Azért nem érzik magukat biztonságban, mert nincs önbizalmuk. Azért nincs önbizalmuk, mert már nem képesek megvédeni magukat.
Foszd meg az embereket a maguk megvédésének a képességétől, és követelni fogják a rendőrállamot a saját érdekükben.
------------------------------------------------

Freedom implies responsibility for one's actions. You can't pick and choose between those two. When a government takes away the responsibility, by enforcing laws, regulations, proportioning blame within the law – it takes away your freedom to bear that responsibility.

A szabadság azt is jelenti, hogy felelősek vagyunk a tetteinkért. Nem válogathatsz, hogy mikor melyiket akarod. Amikor a hatalom elveszi a felelősséget azzal, hogy törvényeket és szabályokat hoz létre, és a felelősséget csak azokon belül engedélyezi – akkor elveszi tőlünk a szabadságot is, hogy mi magunk vállalhassuk a felelősséget a tetteinkért.

------------------------------------------------

"Those who would give up essential liberty to purchase a little temporary safety, deserve neither liberty nor safety." /B. Franklin/

Azok, akik feladják a szükséges szabadságukat, hogy egy kis biztonságot vásároljanak belőle, nem érdemlik meg sem a szabadságot, sem a biztonságot.

Hozzátenném, hosszútávon nem is lesz az övék egyik sem.

Amint fent, úgy lent.

A legkisebbtől a legnagyobbig érvényes ez.

A családtól, ahol a szülők garantálják a gyermek biztonságát, elvárva az engedelmességét; a munkahelyen keresztül, ahol a munkaszerződés adta kvázibiztonságért cserében feladjuk a jogainkat a személyes adataink védelmére; az utcákon, ahol a figyelőkameráktól kezdve a rfid chipekig mindennel megfigyelnek minket és az adataink a egyre nagyobb és sebezhetőbb adatbázisokba mennek; az inteneten, ahol ezernyi program figyel már bennünket, hogy mit teszünk, hogyan és miért, és a tűzfalaink látszatbiztonságát könnyűszerrel tudják legyőzni a kémprogramok; az országokig amelyek a maguk módján mind a rendőrállam felé mennek, csak jobban megideologizálva és kevésbé látványosan, mint a sztálini vagy hitleri minták… mindenhol.

The Grid is growing and strenghtening. But we won’t have more security out of it – quite the opposite. The grid doesn’t care about the individual. It cares for itself. We are just data in it, and data is not important, only statistics. The new elite will be (is?) not those with power or money, but with access to information.

"Question Authority, and surely the Authorities will Question you"