Csendélet

"A csendélet szabadon csoportosított tárgyakat, virágokat, gyümölcsöket, ételeket, hangszereket ábrázoló képalkotás. Jellemző sajátossága az elrendezettsége, a kompozíció megtervezettsége. A csendélet az élettelen, mindennapi használati tárgyak mellett a természetes környezetükből kiszakított élőlényeket is tárgyi minőségükben szerepelteti. A csendélet dekorativitása mellett szimbolikus jelentést is hordoz(hat), de a művész szándéka lehet a látvány pontos megragadása is, melynek során a tárgyak önmaguk jellemzésén túl a miliő hangulatával emberi tartalmakra is engednek következtetni."

http://estiklopedia.hu/index.php/Csend%C3%A9let



Idáig az idézet. De mi is a csendélet nekem? Hát, ha őszinte akarok lenni, nekem a csendélet főleg giccs, mivel még szinte soha nem tudtam benne meglátni semmiféle szimbolikus jelentést - illetve amikor mégis, a látvány mesterségessége azt akkor is elnyomta bennem. Mert hát a csendélet legfőbb jellemzője az az, hogy megtervezett, megkomponált, mesterséges, erőltetett. És nekem ezután már mindegy is, hogy mi a célja ennek a mesterségességnek, mert valami ösztönös szinten viszolygok tőle. Tudom, tanulmányműfaj is, lehet rajta tanulmányozni-gyakorolni a kompozíciót, ami később, más témáknál kell. Na, max. ennek látom értelmét. Meg az annyira megtervezett csendéleteknek, amelyek már természetesnek hatnak, na de ahhoz már tényleg mesterfok kell. Vagy zsenialitás. És ritkák.



Ami csendéletet idáig csináltam - és megjegyzem eddig egyet sem tartottam igazán jónak - de azok mind efelé a természetes hatás felé próbáltak elmozdulni, miközben - és ki más tudhatja ezt jobban mint én - abszolút semmiféle szimbolikus tartalmat nem próbáltam-akartam beléjük vinni. A kompozíciót is ösztönösen próbálgatom, nem megtervezve, hanem - hát, hülyén hangzik, nem bánom, vállalom - ahogyan a tárgyak akarják-szeretnék-kérik. Szóval a lényeg az, hogy amikor nekiállok tárgyakat csendéletként fotózni, akkor sose tudom mi fog kijönni belőle. Többnyire semmi, felejthető. Amikor meg mégis, akkor az meglátás, amin max igazítani kell, és nem elrendezettség, szándékosság. Ez a bajom a csendélettel... hogy megtervezve nem tudok elérni sokat, mert ösztönösen ellene vagyok a megtervezettségének.



---------------------------------------------------------------------------

Still life

"A still life is a work of art depicting mostly inanimate subject matter, typically commonplace objects which may be either natural (food, flowers, plants, rocks, or shells) or man-made (drinking glasses, books, vases, jewelry, coins, pipes, and so on) in an artificial setting. Typical of the genre the arranged objects, the planned composition. The still life can be decorational only or it can have a deeper, symbolic meaning, but the creator's goal can be the exact depiction of the objects in a way that they overstep themselves and with the milieu they also show human/emotional concepts."

http://estiklopedia.hu/index.php/Csend%C3%A9let

So far goes the quote. But what is still life as a genre to me? If I want to be perfectly honest, it is more or less kitsch. I have rarely seen any symbolic meaning in it - and when I have, the artificiality of the scene far outwighed it in me. Because let's admit, the main characteristic of a still life picture is its planned artificialness, that is is composed, and quite often looks forced. And I am not really interested what is the cause of this artificiality, because I feel a deep-rooted revulsion or disapproval towards it. I know that it is a practice-genre too, in it and with it ne can study and practice the composition that is necessary with other genres. I see its justification in this one only. There are some very few still lifes that are so geniously planned-composed that they actually look natural, but they are really the rarest kind.

The still life pictures that I so far made - and I must note here that I don't hold any of them to be good - are all going towards this goal of naturality, as opposed to artificialness, while - and I know it best - I have never consciously tried to put any symbolic content into them. I also deal with composition on instincts, meaning that I do not plan the position of the objects, but - be it as stupid as it may sound - but I let the objects do what they want, what they ask from me. So... when I start to photograph a still life I never know what it would give as result. Mostly nothing, forgettable. When it is something worthwhile, then it is usually a vision, that I only have to touch up a little bit, not planned. That is what my problem is with still life. To achieve something consciously, because it is something I am against...