A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bürokrácia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bürokrácia. Összes bejegyzés megjelenítése

2008-09-03

Számlára kérem...

Elöljáróban megjegyzem, hogy az utóbbi pár évben nem emlékszem rá, hogy bármit is számla nélkül vásároltam volna. Viszont magánszemélyként abszolúte semmi szükségem nincs a számlákra, nem akarok szemétgyűjtőt csinálni a szobámból, ezért azon kívül, ami a garanciához szükséges, nem teszek el számlát. Elkérem a kereskedőtől, ill. megvárom, amíg adja, de eldobom az első kukába. Ezért aztán amikor a rendelet első tervezetét meghallottam, valamikor tavalytájt, már akkor is tudtam, hogy ez lesz az a rendelet (törvény, szabályozás), amit nem fogok betartani. Hogy miről is van szó? Hát, most már tényként tálalták a napilapok, hogy a jövővre életbe lépő szabályozás szerint a magánszemélyek is kötelesek lesznek megőrizni a számlákat a vásárolt árukról, mert ha nem, akkor nekik kell befizetniük utána az ÁFÁ-t. Én megpróbáltam elképzelni ennek az életszerűségét. Teszemazt jön pl. egy apeh-ellenőr, és be akarna jönni a lakásomba, hogy megnézze, megvan-e a számlám a tegnap a piacon vett tojásokról - de honnan tudja, hogy én tojást vettem? Feljelent a szomszéd és kijön ellenőrizni? - vagy a kínai boltos esernyőről, netán a megjavított ajtózárról? És ha nem engedem be, mert nem vagyok köteles? Vagy kap hatósági jogkört, és bejöhet szimatolni a lakásba? És ha azt mondom, hogy nem vettem tojást, esernyőt és én javítottam meg a zárat, akkor mi van? Bizonyítani kell, de kinek és mit? És ha meglátja a két-három éve vett, de újnak kinéző TV-t, akkor produkálnom kell róla a már rég kidobott számlát? Vagy netán sétálok az utcán Bp-n, és lerohan egy apehes csapat, hogy pakoljam ki a hátizsákomat, és mutassam a számlát mindenről, ami benne van, és újszerűen néz ki? Mondjuk erről el tudom képzelni, hogy mekkora élvezettel tudnék nekik egy akkorát beinteni, hogy még az erkölcsrendészetet is kihívják rám... :-) És ha kivetik rám az ÁFÁ-t a tucat tojás vagy a hátizsákomban lakó Scrabble után, akkor sanszos, hogy nemcsak beintek az ellenőrnek, de rögtön rendőrt is hívhat, mert nagyon fel fogom képelni. Ami baromság, az baromság, még ha egy kormány dönt is róla.

Na, egyszóval a rendelet most, amennyit tudni lehet róla, az egy egetverő, orbitális ostobaság, ami ráadásul kivitelezhetetlen és életszerűtlen.

2008-08-08

Olimpia



Hát, megnyitották a pekingi olimpiát. Megnyitóból végülis nem volt rossz, a szokásos sablonokba tudtak vinni némi pluszt, a sablonokon kívül nem próbálkoztak újdonságokkal, volt sok tüzijáték meg tömegjelenet, voltak cuki gyerekek és nagy öregek, a beszédeket rövidre fogták, a kínai operát is hálistennek, és láthatóan nagyon-nagyon próbáltak megfelelni a nyugat ízlésének úgy, hogy közben maradjon valami kínai is a dologban. Még az is lehet, hogy a megnyitó alatt nem cenzúrázták az internetet, és aki az olimpiai falubanban maradt, és meg akarta nézni, hogy Grúzia tényleg lövi-e Dél-Oszétiát, és ezért Oroszország bevonult-e Grúziába (mindkettőre igen a válasz), az még talán ezt is megláthatta. Még a szmog se volt túl nagy, gondolom mostanában a szélgépek a legmenőbb eszközök Pekingben, még a zászlólobogást se bízták a véletlenre, azt is egy ilyen fújta, ne csüngjön már a nyirkos hőségben, mint egy kókadt fasz. Vagy kettő. Mázlijuk is volt, a beígért tornádó is elkerülte Pekinget, bár lehet, hogy a tüzijáték egynémely ütege a felhőkre volt célozva, elvégre volt elég, gondolom a nagy lövöldözésben fel se tűnt volna egy-két nagyobb pukkanás. Iszonyúan görcsösek, ez minden közelképen látszott. Minden szervezőnek kétszáz közeli lehetett a pulzusa, mondjuk el tudom képzelni, mit ígértek nekik, ha valami gikszer van... nem hiszem, hogy sima pártfegyelmit, arrafelé még vannak munkatáborok, meg eltűnő emberek... emberi jogok is vannak persze, minden kínainak joga van kussolni, és ha éppen kitelepítik Pekingből, akkor joga van elmenni onnan. Ha meg nem használhatja az autóját, akkor joga van másikat venni, páros rendszámmal. No de ez legyen az ő bajuk, állítólag már olyan tiszta a levegő, hogy a mért érték (115) alig haladja meg az ő egészségügyi határértéküket (80), ami a miénknek (40) csak a kétszerese. Pöpec lehet ebben atlétikai versenyeket tartani, tán nem véletlen a sok közép-hosszútávfutó nagy 'öreg' visszavonulása, akikbe még azért belefért volna még egy olimpia... horribile dictu még olyasmit is hallani, hogy maguk a kínai sportolók panaszkodtak - névtelenül of course - hogy túlzott az elvárás rajtuk, mindent meg kell nyerniük, akármi áron is. Jut eszembe, a WADA embereinek az akkreditációja körül mennyi gond volt az elmúlt hetekben... persze ez biztosan csak a hírhedt kínai bürokrácia nagy-nagy ünnepe volt, ennyi turistát, beutazót még ők is ritkán láthattak, ráadásul mind rögtön 'problémás', 'gyanús', elvégre a kínai elvtársaknak mindnki gyanús, akinek véleménye mer lenni. Náluk ez nem szokás. De abban biztos vagyok, hogy a versenyek jól meg lesznek szervezve; keleten valahogy a szervezés egy szakrális dolog - ebben Konfuciusz keze is benne lehetett - abban nem ismernek tréfát. A sport a sportolókon fog múlni, egészen addig, amíg a bírós sportágakhoz nem érünk... hmmm, az minden rendező országban gond szokott lenni, itt pláne az lesz; a nyomás rajtuk is ott van, hogy nyerjenek, győzzenek, bizonyítsanak a nemzetközi porondon.

Még egy gondolat. Hogy a Magyar Televízióban már szilárd hagyomány, hogy a világesemények megnyitójáról olyan emberek közvetítsenek, akik képesek a) elrontani a hangulatot, mert ők kurvára unják az egészet b) falrengető baromságokat mondani, mert agyilag nullák és c) általában hülyét csinálni magukból és a TV-ből. Baló Györgyre gondolok most éppen.

Ja, és még egy; a képen ha jól emlékszem chileiek vonulnak fel a megnyitón.

Update: Mára már biztos, hogy cenzúrázták a kínaiak a megnyitóünnepséget; 15 mp csúsztatással adták, hogy kivághassák azt, amiről úgy gondolták, hogy nem mehet adásba. Szép új világ.

2008-06-15

APEH

Hiányzott ez az apeh-ellenőrzés, nagyon, mint a púp a hátunkra. Nem elég, hogy lépten-nyomon büntetnek, annyi pénzt szednek el az embertől, hogy az hihetetlen – mármint bárből-fizetésből élők el se tudják képzelni, hogy milyen az, amikor a megtermelt 100 Ft-ból cca. 80-at kell befizetni ide-oda-amoda, ilyen-olyan-amolyan jogcímeken – nem kölcsönrészlet, nem lízingrészlet, az ezen felül van – nem elég, hogy minden levelük érthetetlen és értelmetlen, még a könyvelő is csak találgatja, hogy mi a faszt akarhatnak éppen, nem elég, hogy évente tucatnyiszor változik minden adójogszabály, ami eleve nonszensz, de hát ez Abszurdisztán, itt még ezt is lehet, most még kijönnek ellenőrizni, a levelük szerint az ezévi befizetéseket, de hogy ezért minek kijönni és vegzálni minket, azt kurvára nem értem, elvégre oda fizetjük be nekik amit kell, miért nem nézik meg a saját rendszerükben, hogy rendben van-e, és ha igen, miért nem hagynak békén, ha meg nem, akkor küldenek ki egy levelet, emilt, füstjeleket vagy bármit, hogy helóheló, ezésez nem oké? Ráadásul a levél hangneme… ekkor és ekkor reggeltől estig valamikor kijönnek, legyünk ott mind, az összes (3) cég összes tulajdonosa, ügyvezetője, akármije - pattogós, utasítgató, követelőző, mint aki tudja, hogy ő A Hatóság, mi meg tutira Bűnösök vagyunk valamiben. Gondoltam visszaírok nekik, hogy én meg május 35-én, hajnali 3:23 és 3: 37 között tudom fogadni őket, mert akkor érünk rá, de az iróniát, a cinizmust úgyse értékelnék ezek a droidok, csak akkor tutira találnának valami hibát, amiért büntethetnek. Mert a legvalószínűbb az az, hogy büntetni akarnak, valamiért, bármiért, gondolom nincs meg a bevételi kvótájuk. 

Annak van igaza, aki elköltözik egy normálisan működő országba, aki megteheti, aki meg tudja tenni. És ilyen lassan már a szomszédban is van, nem véletlenül gyarapszik a Szlovákiában bejegyzett cégek száma. Ők rákjöttek, hogy a pénz, a dolgozni akaró munkaerő és szellemi tőke állandó vegzálása, lehúzása, büntetése, kizsigerelése és ellehetetlenítése egy idő után már annak az elvándorlásával fog járni. Az APEH meg feldughatja magának a jogszabályait, és mellékjükdughatja a politikusokat és a bürokratáit is. Menni kéne. Nem jó hely lett ez az ország, rosszá tették. Élhetetlenné, elivselhetetlenné. Ez a politikusok bűne, a bürokraták bűne, és a mi bűnünk, hogy azt hittük ezekre, hogy ez a demokrácia és a kapitalizmus és ezért elnéztük nekik. Nem az. Amit ezek művelnek, az korrupció, impotencia, hozzánemértés, önzés és bűnözés. 

2008-06-05

Bürokrácia


Indítani kellene egy mozgalmat, hogy rúgjuk ki az összes bürokratát, és tegyük az államot, a törvényeket, a szabályokat a minimálisan szükségessé, és kellően általánossá ahhoz, hogy használhatóak maradjon, de ne kelljen hozzá ostoba, szűklátókörű, önmaga fontosságán túl látni nem is tudó és nem is akaró bürokratahadsereg. A 95 %-uk totálisan felesleges. Mi több, ugyanezen 95 % hiszi azt magáról, hogy a) ő szarta a spanyolviaszt, b) minden tud, amit meg nem, az nem is létezik, és c) nélküle összedőlne, de minimum megállna a világ. És bazmeg egyre-másra hozzák is a szabályokat, rendeleteket, előírásokat, belső utasításokat, fel-, és leiratokat, kommünikéket és mindet mndig mindenkivel be is akarják tartatni – hát persze, hiszen ez a létezésük egyetlen értelme, hogy rágják a szart, és rágassák azt másokkal is, hogy azoknak se legyen jó. Rég nem azért léteznek, mintosztály, hogy működésben tartsák az államot – pont ellenkezőleg, ők akadályozák, mozdítják hátra és gátoljáűk minden erejükkel a nélkülük és az ostoba szabályaik nélkül nagyon is jól működni tudó társadalmat. Hogy nekik jó legyen, nekik munkájuk legyen, de mégse kelljen sokat dolgozniuk, hogy nekik legyen hol melegedniük-trécselniük-neten passziánszozniuk, iwiwn köremilezniük, és általában elbaszni a munkaidőt, amíg az ügyfelek két négyzetméteren egymást ölük, hogy ki lesz az a kiválasztott naponta kettő darab személy, aki bejuthat a szentélybe, hogy elintézze az ügyét, vagy hogy azt hgyje, hogy elintézheti, hiszen úgyis visszadobnak szinte mindent valami formai baromsággal, valami értelmetlen és agyatlan blődséggel (körülbelül a nagymamám bugyimérete az építési engedélyhez szinten), miközben álságosan sajnálkoznak, hogy de hát a szabályokat azt be kell tartani, jajdesajnálják. És ezeket bizony mi tartjuk el, akik dolgoznánk, ha ők hagynának. Ez a legmocsokabb az egészben. És ezért kellene kirúgni a kilenctizedüket azonnal, menjen dolgozni a versenyszférába, ha tud, és éljen meg ott, ha olyan okos, ügyes, szép és rátermett. Na.

2008-05-26

Bürokrácia

Gondoltam megírom, hogy hogyan zajlott le – az elmúlt három hét alatt - a Nagy Okmányirodai Gépjárműátírási Csata, amikor jött a krach, hogy mostantól egy majdnem titokban életbelépett rendelet szerint már nem írhatjuk meg az engedélyezési tervekhez a tűzvédelmi műszaki leírást, mivel ezentúl a mindigelfoglalt, soharánemérő, foghegyrőllenéző tűzoltóknak kell kuncsorognunk, mert csak ők írhatják azt meg. Egy tűzoltótól átlagban cca. egyhónapra lehet időpontot kérni egyeztetésre, és átlag háromszor dobja vissza az egyeztetett terveket is. És ezentúl csak ők írhatják meg azt, ami nélkül be se lehet adni az eng tervet.

Előszedtem egy nem is olyan nagyon régi, talánha húszéves engedélyezési tervet. Másfél oldal műleírás, három tervlap, az elejére _rápecsételve_ az építési engedély, kapott egyet az építtető, egyet a tervtár, egyet meg valahová lefűztek. Ma egy átlag műleírás három szecska lappal kezdődik (címlap, aláírólap, tartalomjegyzék), 6-8 oldalas műleírás, tűzvédelmi műleírás, statika (szinte mindig kellenek), átlag öt tervlap, és mindez átlag nyolc példányban, hogy a szinte mindig bevont három-négy szakhatóságnak is jusson. A sokat reklámozott bejelentési terv _tökéletesen_ugyanilyen_. A határidők a szakhatóságoknál egy-két hónap, az építési osztálynál három. Akármelyik is visszadobja, az óra újra indul. Az építési engedély átlag három gépelt oldalon sorolja fel a feltételeket.

Mindezt az egyszerűsítés jegyében. Állítólag.

Az okányiroda ehhez képest a három hét alatt elintézett átírással sehol sincs. Még bőséges lehetőségek vannak benne a bürokrácia oltári méretűvé növelésében, és az élet ellehetetlenítésében.

Apu már egy-két éve mondja, hogy nem lehet így dolgozni, hogy nincs ideje tervezni, mert csak ügyeket intéz, bürokratákkal hadakozik. Ahogy ma elnéztem, nem fogjuk ezt sokáig csinálni, mert nincs értelme.