Teszkó gazdaságos post

Megnyílt a teszkó. Kis, unalmas városomban ez nagy esemény; a konkurens cégek megnyitása is az volt, de valahogy a teszkó, az más, az fogalom. Ne nevessen, aki nagyvárosi, de itt sokaknak ez A minőség és A választék. Még a választék-dologban egyet is értek, főleg ha pár évvel ezelőttre gondolok összehasonlításképpen, de hogy ez legyen a minőség szinonímája… hát hiszen értem én, a sarki közértben egy üveg olívaolaj porosodik vagy öt éve, a zöldséges akkor hozna nekem avokádót, ha megvenném az egész rekeszt, mert máskülönben nem fogyna el, és pékáruból is a spár sajtos stanglija a csúcs. Illetve… azért próbálkoznak néha, elvégre helyben sütik a dolgokat, én meg lelkesen próbálkozok az ilyen-olyan magos-rozsos-akármis kiflikkel, illetve próbálkoznék, mert mire a pénztárhoz érek velük, addigra már senki nem tudja, hogy mi az, a pénztárosnő kétségbeesve keresi, hogy van-e kódja és mi az, én meg süllyedek elfele a mögöttem sorbanállók szempillantásainak kereszttüzében, hogy mit tartom fel a sort ilyen nagyvilági hívságokkal, nem jó nekem is a vizes zsömle meg a száraz kifli (jó kérdés lehetne, hogy a kiflit hogyan lehet frissen szárazra sütni)? Itt meg most válogathatok a pékáruból – jó volt az olívabogyós bagett, vajon hányszor látok még itt ilyent? -, a teszkó gazdaságos olívaolaj mellett ott van a krétai szűzies is – gondolom amíg el nem fogy ez a szállítmány -, egész tűrhető a zöldséges részleg – bár a bezacskózott ’friss’ mentától meg rozmaringtól majdnem lefordultam a lábamról; azért csak vidéken vagyunk, aki friss fűszernövényeket használ, annak ott nő cserépben vagy a kertjében, ez nem egy aszfaltdzsungel - és hatféle milford gyümölcstea is van. No meg tömeg, persze, hát nem is számítottam másra. Az más kérdés, egy pár hét-hónap és kialakul, hogy ki hová jár, mi éri meg neki, és hogy túlélik-e a kis éjjel-nappali boltok a két nagy hajnaltól estig tartó, 7/7 nyitvatartását. Sajnos nem hiszem.

Tanulság? Az nincs. Illetve amíg a boltban dodzsemeztünk a bevásárlókocsival, néhányszor eszembe jutott, hogy reklámoknak ellenállás ide vagy oda, azért nagyságrendekkel többet vásárlunk, mint gyerekkoromban. Egy részét el is fogadom – csak jobb az olívaolaj a zsírnál, meg hasonlók – de van benne egy csomó olyan is, ami nem létszükséglet, ami kiváltható lenne mással, ami egyszerűen felesleges. Sok egyszerűen. És halmozódik fel, és időnként ki kell dobnom molylepkés műzlit, avas mákot, apróra tört almaszirmot, kiszakadt sütőport, afene se tudja még mit. Gyerekként eldöntöttük mit főzünk, megvettük a hozzávalókat, és csak néhány hosszútávra tárolt ételféle volt a spájzban. Nem emlékszem, hogy ennyi kaja lett volna otthon, és ha véletlenül ki kellett dobni valamit, mert megromlott, az a háziasszony szégyene volt. Pedig nem ettünk kevesebbet! De azt máshogyan, gazdaságosabban talán, és persze kisebb változatossággal. Most válogatok, hogy a salátámra melyik olajat öntsem, de ehhez mindháromnak ott kell álllnia a spájzban. Régen ez eszembe se jutott, nem is juthatott.