Spring, Summer, Autumn, Winter... and Spring

Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz
Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom
Tegnap megnéztem a fenti című filmet (a filmről), és alaposan elgondolkodtatott. Nyilván persze ez egy koreai film, koreai rendezővel, koreai színészekkel - azaz egy teljesen más kultúrkör, ez tiszta ügy. Mégis... az emberi viselkedés alapsémái nem kultúrkör fügvényei _elsősorban_, legalábbis szerintem nem. Mondom, a lecsupaszított alapmintázatok. Mert nyilván a kultúra, a nyelv, a környezet hat ránk, ezt sosem tagadtam, sőt, alapvetően az a véleményem, hogy az emberi cselekvések reakciók, szinte mindig reakciók a környezet inputjára. Mégis, ez a film elgondolkoztatott ezen. Két dolog alapvetően.
Az egyik az agresszió, a kegyetlenség, amiről annó, amikor olvastam a Legyek urát, hevesen tagadtam, hogy ilyenek lennénk 'mi emberek'. Itt is a fő motívum, letagadhatatlanul az, még ha a konkrét megnyilvánulása idegen is nekem - és itt tényleg bejön a kultúrkör, hiszen értem, de nem érzem át, nem érzem magaménak - de a húrok, amiket megpendít, azok bizony ott vannak. Bennem is, mindenkiben. Vagy majdnem mindenkiben.
A másik dolog már összetettebb, a mester, ahogy figyeli a tanítványát, hagyja, hogy az elkövesse a hibáit, nem avatkozik közbe, látszólag teljesen kívülről szemléli ami a tanítványával történik, nem tanít, nem fegyelmez, egyáltalán látszólag semmit sem csinál. Tudom, illetve elméletileg tudom, hogy példát mutat, a saját cselekedeteivel közvetetten okítja a tanítványt - és mégsem értem, mert a film sem részletezi ezt túlzottan, és láthatóan, hiszen a sorskerék teljes kört fordul, láthatóan nem is működik a dolog, a tanítvány elköveti a hibáit, a bűneit, megbűnhődik értük, majd bölcs lesz tőle. Nem tudom... most akkor ez 'sikernek' tekinthető, azaz ez a cél, hogy elkövessük a hibákat, hogy muszáj elkövetni a hibákat, mert anélkül nem tanulnánk meg semmit? Csak a hibák, a bűnök tudnak tanítani, ha már a személyes példamutatás ennyire nem működik?

Ezeken gondolkodtam el nagyon, és nincsenek válaszaim sem. Kérdésem, az egyre több.

Tavasz

Megvolt az év első igazi kirándulása – azért túrának még nem nevezném, annyi nem volt a táv. Csákvár, Haraszt-hegyi tanösvény. Kedvelem ezt a helyet tavasszal, mert minden hamarabb nyílik ott, mint felénk a Vértesben. Holott ez is a Vértes, igaz csak a legszéle, és déli fekvésű domboldalak, völgyek többnyire. De már ilyenkor ibolyaszőnyeg van helyenként, aranyvesszők hajladoznak, barkák bókolnak - mire bólogatnak vajon mindig? – bújnak elő a kankalinok, egy-egy hérics is megjelent már, és egy domboldalban leánykökörcsinek szőrös virága borítja a füvet. Az apróságok is előbújtak a még sárgás fűből, a sárga csillag, a fürtös gyöngyike, az általam csak kis sárgáknak nevezett tucatnyi hasonló pici virágocska, és a sziklák repedéseiben is életre kelnek a kövirózsák. A bokrok rügyeket feszegetnek, a madárcsicsergés mindenütt folyamatosan hallható, egy-egy korai dongó is elzümmög már az ember feje mellett, és sajnos a zörgő avar már tele van futkosó pókokkal, akiket hát, mit mondjak, nem szeretek. Ébred a természet erősen, holott első ránézésre még kopasz-kopár az erdő, és különösen ha felhő mögé bújik a nap, ha feltámad a szél, elkel még a dzseki. De ez már tavasz, nincs mese.

További képek:
http://outdoors.webshots.com/album/562731864VOhdWY?vhost=outdoors