Mém - ősz

Mit jelent nekem az ősz?

Mit jelent nekem az ősz? Mindig bajban vagyok ezekkel a nekemszegezett, konkrét, mit jelentős kérdésekkel. Mert mit is jelent nekem? Mindig mást. Idén ősszel erdei levélpompát, írországi utazást, velemi gesztenyeünnepet, móri bornapokat, és megintcsak, mert mindig, erdei levélszínpompát. Igen, azt hiszem, ezt jelenti leginkább. Most, hogy ennyit fotózok méginkább, hiszen ki ne érezné kihívásnak visszaadni ezeket a mesebeli színeket, ezt az elvarázsolt hangulatot, amit a mélyvörös levélszőnyegen nyújtózkodó árnyékok, és az aranysárga lombokon átsütő meleg napfény ad? Meg a domboldal szőnyegszín-tarkaságát, a sárga levélszőnyeg közepette futó kispatakot, a levelek finom zizegését a még langyos szellőben, a mező napszítta füveit a lemenő nap ellenfényében, a hajnali köd gomolygását a földeken, a gyermekláncfű játékosan elszálló ejtőernyőit, a vadszőlő bor-, és vérvöröseit a kerítésen, az igazi szőlők aranyló és lilában pompázó fürtjeit, a mosolygó almák és körték érett nyárszíneit, és a..., és a... a természet nagy diadalünnepe az ősz, a színek karneváli felvonulása, az érett szépség, a felnőttség, a még nem deresedő halántékú, de már nem fiatal tapasztalatoké, és persze paradox módon az iskolába menő ifjúság életkezdéséé is. Nagyon szeretem az őszt, igaz, minden évszakot szeretek. Az őszben a színeit, a hangulatát; bár ez igaz a tavaszra is, meg ahogy belegondolok, a nyárra is, nomeg a télre is. Hát... ez van. Minden évszaknak megvan a maga hangulata, a maga színei, a maga szépségei. Az őszben nem szeretem, amikor sokáig esik az eső, amikor hetekig szürke-nyomott-fáradt lustaság terjeng az ólomszürke égbolttól az ázott leveleken keresztül a lelkekig - olyankor elmegy mindenkinek az életkedve, a munkakedve, a jóindulata is. De a vénasszonyok vagy az indiánok nyara az más, mintha nem is ugyanaz az évszak lenne. Nehéz is összeegyeztetni a színpompás ragyogást az ólmos szürkeséggel... Tehát nekem az ősz a kettősség is, a csoda és a földhözragadt, az érett vidámság és a kóros lustaság, a színek és a szürkeség évszaka egyszerre.

Az őszről további képek a fotóblogomban:

Fotóséta

és a webshots-on, a velemi könyvtárban:

Velem - chestnut festival

Szőlő

Beindult teljes erővel a szőlőszezon, már nem csak a zöldségesekben van megfizethető, hazai szőlő, de nagymamámnál is megérett a kedvencem; a csodafekete, mézédes, ízletes Izabella szőlő. Az Izabella direkttermő szőlőfajta, azaz oltás nélkül, közvetlenül terem, általában rezisztensebb a nemesített szőlőknél a betegségekkel szemben, viszont bornak gyenge, bár az erőteljes színe miatt néha keverik borszőlőkkel. Csemegeszőlőnek sem mindenki szereti, mert a bogyó kicsi, a fürt tömött, és emiatt gyakran van lakója is, a héja erős, a húsa pedig enyhén kocsonyás jellegű. Aki viszont szereti, az nagyon, és én ezek közé tartozok. Megeszem én a bolti meg a piaci csemegeszőlőket is, de amit igazán szeretek, az nagymamám egy szem szőlőtőkéje, amivel sosem csinál semmit, nincs permetezve sem, azaz akár még bioszőlőnek is nevezhetném, és öregebb mindenkinél, aki jelenleg még él a családunkból. Ezen a tőkén évente cca. 5-10 kilónyi szőlő terem meg, amit igyekszünk mind elfogyasztani, tekintve, hogy bornak se nem jó, se nem elég, eltenni nem lehet, bár nagymamám már próbálkozott szőlőlekvárral, de nem az igazi, így határozottan lebeszéltük róla. Így aztán ilyenkor cca. egy hónapig van mindig otthon mesefinom szőlő nassolni. :-)

Spring, Summer, Autumn, Winter... and Spring

Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz
Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom
Tegnap megnéztem a fenti című filmet (a filmről), és alaposan elgondolkodtatott. Nyilván persze ez egy koreai film, koreai rendezővel, koreai színészekkel - azaz egy teljesen más kultúrkör, ez tiszta ügy. Mégis... az emberi viselkedés alapsémái nem kultúrkör fügvényei _elsősorban_, legalábbis szerintem nem. Mondom, a lecsupaszított alapmintázatok. Mert nyilván a kultúra, a nyelv, a környezet hat ránk, ezt sosem tagadtam, sőt, alapvetően az a véleményem, hogy az emberi cselekvések reakciók, szinte mindig reakciók a környezet inputjára. Mégis, ez a film elgondolkoztatott ezen. Két dolog alapvetően.
Az egyik az agresszió, a kegyetlenség, amiről annó, amikor olvastam a Legyek urát, hevesen tagadtam, hogy ilyenek lennénk 'mi emberek'. Itt is a fő motívum, letagadhatatlanul az, még ha a konkrét megnyilvánulása idegen is nekem - és itt tényleg bejön a kultúrkör, hiszen értem, de nem érzem át, nem érzem magaménak - de a húrok, amiket megpendít, azok bizony ott vannak. Bennem is, mindenkiben. Vagy majdnem mindenkiben.
A másik dolog már összetettebb, a mester, ahogy figyeli a tanítványát, hagyja, hogy az elkövesse a hibáit, nem avatkozik közbe, látszólag teljesen kívülről szemléli ami a tanítványával történik, nem tanít, nem fegyelmez, egyáltalán látszólag semmit sem csinál. Tudom, illetve elméletileg tudom, hogy példát mutat, a saját cselekedeteivel közvetetten okítja a tanítványt - és mégsem értem, mert a film sem részletezi ezt túlzottan, és láthatóan, hiszen a sorskerék teljes kört fordul, láthatóan nem is működik a dolog, a tanítvány elköveti a hibáit, a bűneit, megbűnhődik értük, majd bölcs lesz tőle. Nem tudom... most akkor ez 'sikernek' tekinthető, azaz ez a cél, hogy elkövessük a hibákat, hogy muszáj elkövetni a hibákat, mert anélkül nem tanulnánk meg semmit? Csak a hibák, a bűnök tudnak tanítani, ha már a személyes példamutatás ennyire nem működik?

Ezeken gondolkodtam el nagyon, és nincsenek válaszaim sem. Kérdésem, az egyre több.