Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz
Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom
Tegnap megnéztem a fenti című filmet (a filmről), és alaposan elgondolkodtatott. Nyilván persze ez egy koreai film, koreai rendezővel, koreai színészekkel - azaz egy teljesen más kultúrkör, ez tiszta ügy. Mégis... az emberi viselkedés alapsémái nem kultúrkör fügvényei _elsősorban_, legalábbis szerintem nem. Mondom, a lecsupaszított alapmintázatok. Mert nyilván a kultúra, a nyelv, a környezet hat ránk, ezt sosem tagadtam, sőt, alapvetően az a véleményem, hogy az emberi cselekvések reakciók, szinte mindig reakciók a környezet inputjára. Mégis, ez a film elgondolkoztatott ezen. Két dolog alapvetően.
Az egyik az agresszió, a kegyetlenség, amiről annó, amikor olvastam a Legyek urát, hevesen tagadtam, hogy ilyenek lennénk 'mi emberek'. Itt is a fő motívum, letagadhatatlanul az, még ha a konkrét megnyilvánulása idegen is nekem - és itt tényleg bejön a kultúrkör, hiszen értem, de nem érzem át, nem érzem magaménak - de a húrok, amiket megpendít, azok bizony ott vannak. Bennem is, mindenkiben. Vagy majdnem mindenkiben.
A másik dolog már összetettebb, a mester, ahogy figyeli a tanítványát, hagyja, hogy az elkövesse a hibáit, nem avatkozik közbe, látszólag teljesen kívülről szemléli ami a tanítványával történik, nem tanít, nem fegyelmez, egyáltalán látszólag semmit sem csinál. Tudom, illetve elméletileg tudom, hogy példát mutat, a saját cselekedeteivel közvetetten okítja a tanítványt - és mégsem értem, mert a film sem részletezi ezt túlzottan, és láthatóan, hiszen a sorskerék teljes kört fordul, láthatóan nem is működik a dolog, a tanítvány elköveti a hibáit, a bűneit, megbűnhődik értük, majd bölcs lesz tőle. Nem tudom... most akkor ez 'sikernek' tekinthető, azaz ez a cél, hogy elkövessük a hibákat, hogy muszáj elkövetni a hibákat, mert anélkül nem tanulnánk meg semmit? Csak a hibák, a bűnök tudnak tanítani, ha már a személyes példamutatás ennyire nem működik?
Ezeken gondolkodtam el nagyon, és nincsenek válaszaim sem. Kérdésem, az egyre több.
2008-08-15
Spring, Summer, Autumn, Winter... and Spring
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
kedvenc filmem.
régen, amikor v oltam 18, azt mondtam, hogy mindent meg kell fogni, érinteni, és akkor van értelme. amúgy semmi. csak az az igaz, ami rajtad megy át.
és aztán most meg eltelt vagy 25 év, és most meg azt mondom, hoghy basszameg, igen. senki kárán nem tanulsz. csak a magadén.
Azt nem mondom, hogy szerintem így van, de tegyük fel; és akkor kérdem én mire van a mester, a tanító, a példakép, akár az istenfélék, ha csak a magad kárán tanulsz?
Mert mester, tanító, példakép stb. nélkül sokszor még a saját kárunkon sem tanulunk. Egyszerűen nem esik le, hogy mi csinálunk rosszul valamit.
ne keverjük az istenféléket ide, mert az teljesen más dolog. a mester sok esetben gyakorlatias dolog, az isten és egyebek pedig soha se azok, legfeljebb abban, hogy a félelmeinket csökkentik a sötétben.
én azt mondom, hogy a jó mesternek van szavatossági ideje. a rossz mester akar időtlen időkig mester maradni. értsd úgy, hogy másnak megest lehet mestere, de a tanítvány egyszercsak önjáró kell legyen. ott még a mester árnyéka egy ideig fontos, de gyakorlati szempontból nem. csak pszichésen.
Ha a hibáimat magamnak kell elkövetnem, hogy tanulhassak belőlük, akkor nem magamnak kell(ene) rájönnöm a hiba-mivoltukra is, hogy tanulhassak abból?
Máshogyan: tulajdonképpen mi a dolga egy mesternek/tanítónak?
(és az istenfélék idetartoznak, hát persze, hiszen a tanítókból lesznek - lásd Buddha, Jézus, Mohammed... de a természetistenek is így keletkezntek.
Kedves Nóra,
talán az zavart meg, és az késztetett az „azonos mintázatok” túlértékelésére, hogy Kim Ki Duk filmje meglehetősen nyugati szentimentalizmus jeleit mutatja, akármennyire is koreai származású a rendező.
Hát, én azóta sok mindent öszeolvastam Kim Ki-Duk-ról, de szentimentalizmusról nem sokan beszéltek vele kapcsolatban. :-)
Annyit már tudok, hogy Párizsban tanult, de ezt mondjuk a filmjeiből nem mondanám meg.
Megjegyzés küldése