Függöny

Egy hete határoztuk el, hogy márpedig az olimpia idejére kelleni fog egy sötétítőfüggöny a nappalira, mert délelőtt besüt a nap, rosszul látni tőle a TV-t. Eddig ez nem volt gond, elvégre ki néz TV-t reggel-délelőtt, becsületes vállalkotó dolgozik ilyenkor, ha egyáltalán otthon van. Na, én se vettem még függönyt életemben, de gondoltam olyan nagyon nehéz nem lehet. Lemértük széltében, hosszában az ablakot, megnéztem alaposan a karnist, és mentünk. Kinéztük az anyagot, kerestünk eladót, hozzáértőt. Kérdezett sok hülyeséget, amire csak vállunkat vonogattuk, valami misztikus szegőszalagokról meg ráncolásról meg mittudomén - legyen amilyennek lennie kell, amilyen szokott lenni. Aztán mi kérdeztünk, hogy mikorra lesz kész. Hát, úgy két-három hét, de lehet, hogy négy. Egymásra néztünk, köszönjük, akkor nem kell. De legalább tanultunk néhány műszót, a következő boltban már magabiztosabban vonogattuk a vállunkat, amikor jöttek a kérdések. Óvatosabb duhajként itt már előrehoztuk a kérdést, hogy mikorra lesz kész, és a kéthetes határidőre kissé elszontyolodva, de még reménykedve mentünk tovább. A harmadik helyen sem ígértek rövidebb határidőt, viszont legalább volt egy anyag, ami mindkettőnknek azonnal tetszett, és mivel a varrónő szabira készült menni, javasolta, hogy keressünk egy ismerős varrónőt, aki meg tudná nekünk varrni hamarabb (a többi helyen ugyanis csak úgy akarták, hogy ők varrják meg X határidőre, esszük, nem esszük, nem kapunk mást). Nosza, telefonra kaptunk, rokonság, ismerősök, varrónőt keresünk. Lett is egy, aki esetleg elvállalta volna, talán még egy héten belül is, csak haza kell jönni, személyesen beszélni vele. De ha már hazajövünk, akkor benézünk az itteni függönyházba is, jut eszünkbe, talán kezdhettük volna itt is. Benézünk. Csodálatos anyag, azonnal beleszeretünk, egy hétre vállalják a varratást, hülye kérdéseket nem tesznek fel, szerintem ekkorra már látszik rajtunk, hogy úgyse tudnánk értelmesen válaszolni rá. Mutat gurikat, csúszkákat, vigyük haza, próbáljuk bele a karnisba, ha jó, majd ráérünk venni, amikor kész a függöny. Aprócska hátulütője a dolognak, hogy ez a legdrágább az eddig nézettek közül. Nem znob módra drága, de azért ezt már meggondolja az ember. Eladó bátorít, nem fogjuk évente lecserélni, lehet, húsz évig fogjuk nézni, nézzünk olyant, ami tetszik is. Rábeszél. Haza. Gurik egyik se jó, modern műanyagkarnisokhoz készültek, a miénk húszéves, fa, bele se tudjuk erőltetni a gurikat. Főfájásunk fokozódik, karnist cserélni két okból nem akarunk, egyrészt drága lenne, másrészt a vabeton áthidalóba beleimádkozni egy új karnist... hát az nem lenne egy egyszerű szórakozás. Rávetem magam az internetre, nem igaz, hogy már csak nekünk van régifajta karnisunk, kell, hogy gyártsanak gurikat, illetve csúszkákat hozzá, egy egyszerű műanyag vacak az egész. Van is, olcsón, webshopban, megrendelem, 2-3 nap alatt meg is jön, diadalmasan mutatom, és szerelem fel őket, a frissen vett csipeszekkel együtt - miután a másik függönyt átköltöztettem a másik sínre, ahová való. Amígy csak egy volt, mindegy volt, most nem lesz az. Már csak a függöny hiányzik. Szombat reggel telefon, megjött, elvihető. Elhozom, felteszem az egyik felét - kihúzom, káromkodok. Cca 10 cm hosszan söpri a szőnyeget, holott ezért méregettünk, hogy pont jó legyen. Boltba vissza, mondom, ez van. Hűha, leméri, azta, tényleg. Nem jól lett felhajtva, 2,80 volt az anyag, 2,60 ami nekünk jó lenne. Visszaviszi a varrónőhöz, estére megcsinálja, ígéri. Kétkedek, de mit tudok tenni, vigye vissza, ez így nem maradhat. Este vendégek jönnek, na jó, akkor majd reggel felteszem. Délután már hozza, elnézést is kér, vendégek sincsenek még itt, kezdek vidámodni. Felteszem, és végre jó... van sötétítőfüggöny, jól működik is, lehet látni a TV-t is, még Alexemnek kell vele megbarátkoznia, hiszen kedvenc helyén, az erkélyablak előtt - is - van, ahol ő feküdni szokott, hogy kilásson. Most is, ahogy ezt írom, még mindig hallom ahogy magában morog rá. :-)