Út

Azt hittem, ma még nem lesz tömeg meg dugó a városban (Bp.), fel tudok menni autóval, megnézni, körbejárni a Mesterségek Ünnepén. Hát nem sikerült. Egy órányi dugóban ücsörgés után már csak arra vártam, hogy hol tudok megfordulni, és hazajönni, azonnal, s nem érdekel se a fesztivál, se a boltok, ahová terveztem bemenni, se semmi más, ami jó lett volna... csak haza akarok menni, és lehetőleg egy jóideig nem látni-hallani-szagolni megint zsúfolt utcákat és utakat, hömpölygő embermasszát (lemmingek a metrólefolyóban, emlékszem vissza erre a novellára, illetve csak erre az egy kifejezésre belőle), hangzavart és bűzt. Kibuktam rendesen, időbe telt, míg egy pályapihenőben összekaptam magam, overload volt a javából. Rég volt ilyen utoljára, mostanra már azt hittem, 'kinőttem', ill. kezelem eléggé a világot ahhoz, hogy ne jöjjön elő. Ez van.

Tőzegláp

Sosem láttam még ilyent, el se tudtam képzelni, hogy milyen lesz. A mocsárról az embernek sár, bűz rothadó dolgok jutnak az ember eszébe - na a tőzegláp ennél másabb már nem is lehetne. Ez ugyanis kristálytiszta, vörös színű vizet, ruganyos, puha moha-zuzmószőnyeget, csodálatos színeket, és törpefákat, érdekes virágokat jelent. Fantasztikus helyek és Észtország tele van velük, órákig lehet bolyongani a célszerűen megépített pallóösvényeken, csodálni a természet különlegességét, és nem utolsósorban enni a vadon termő áfonyát, szamócát a lápot környékező erdőkben. Élvezni a csendet, a nyugalmat, a láp békéjét... ahogy egy útitárs kifejezte, szívesen eljönne ide mocsári sellőnek. Én is megtenném szívesen, ott egyszer sem jutott eszembe a világ ezernyi nyűgje-baja.

Menni kell

Becsuktam egy ajtót és kinyitottam egy másikat. Tovább kell menni, hát továbbmegyek. Nem azért, mert kell, hanem mert arra jó menni, erre meg nem jó maradni. Na jó, noszogatni kellett, nehezen akartam leválni a fórumról, ki kellett, hogy rúgjanak a modik, hogy menjek már végre. Megint a béka és a forró víz jut eszembe, már igencsak forró volt, és még jó, hogy csak virtuálisan főttem meg benne. IRL meg van hová menni, van merre fejlődni, van társaság, van út. Érdekes útnak tűnik, ha nehezebbnek is, mint az előző. Tulajdonképpen persze minden út befelé vezet, csakhát belül is vannak ösvények, el lehet tévedni könnyedén. Még kapálózok egy kicsit, nem könnyű elengedni tizenévet csak úgy. Sokszor megpróbáltam már eddig is. De valamikor tényleg abba kell hagyni. Egy köteléket nemrég teljesen eltéptem, azt sem volt könnyű, fájdalommentes sem. Okoztam is vele fájdalmat, ez már csak így megy. Ez most… ez egy másfajta kötelék, egy másfajta fájdalom. Mondjuk ezzel nem okozok fájdalmat senkinek, sőt. Amiből persze látszik, hogy rég itt volt az ideje, csak halogattam. Piszmogtam, elkentem, tétováztam, lusta voltam. Mentegetem magam a korommal, már nehezebben váltok, változok, mint húszévesen tettem. De ez mind csak mellébeszélés. Még mindig titokban reménykedek, hogy… miközben tudom, hogy dehogy.

Menni kell.

OFF line

A hétvégén offline leszek, mondjuk rámfér. Valahogy mindig összejön, hogy elmenés, pihenő, szabi, nyaralás előtti nap még estig kelljen dolgozni. Máskor is van munka, de ilyenkor mindig sürgős is. Meg még ezt elintézni meg azt, meg amazt, és ne feledkezzek meg amarról sem… miért jön ez mindig össze, hogy aztán teljesen kifacsarva menjek oda, ahová megyek?

ps: a kommentek átmenetileg szintén offline vannak...

Utazás - helyett

Lám, valószínűleg idén sem jutok el Jordániába. Valahogy nem tudom. Az egyik legrégebbi vágyam. Petra és a Wadi Rum… lovagolni a sivatagban, a csillagos éjszakában, gondtalanul, szabadon és boldogan… már-már rögeszmévé vált bennem, hogy el kell jutnom oda. De amikor a megvalósításra kerül a sor, mindig előjön valami… az időpont, a módja, a pénzügyek… és nem akartam soha elrontani az álmot azzal, hogy kompromisszumokat kötök. Hogy végigrohanom egy hét alatt, hogy csoporttal menjek, hogy kiszámolva a filléreket, hogy kihagyni valamit… most se találtam megfelelő utat, önállóan félnék, és nem is mennék, csoporttal sem, sehogy sem jó. Jó az iszlám kultúra, az arab világ, csak nem egy egyedülálló nőnek, aki turista akarna ott lenni. Az egész utazás kiállításon alig találtam cégeket, akik ezzel a területtel foglalkoztak volna. Luxusutak vannak, hát persze… az mindenhová akad. Biztos akadnak, akiknek van félmilliója egy kéthetes útra. Plusz költőpénz, illetékek, vízum, apróságok, talán át se lépné a végösszeg az egymilliót. Ehh… Megint nem fogok eljutni. Lesz más célpont, élvezni is fogom, nem arról van szó… de egy álom megint nem jön össze.

Rovancsolni kéne már ezeket az álmokat. Túl sok van már a szekrényben, porral lepve, üresen, beteljesületlenül. Leírni őket, ne cipeljem már tovább. Legyinteni utánuk.

Utazás

Utálok csomagolni. Sosem azt viszem, ami kellene, de mindig többet a kelleténél; a cuccok fele használatlanul jön haza, mégsem tudom soha, hogy melyik felét is kellett volna bepakolni, és ahol keresek valamit, ott mindig hiába túrom fel a hátizsákot fenékig, pont az nincs meg, amit keresek – holott biztosan elhoztam. A hátizsák amúgy sem a szisztematikus pakolás jó eszköze; gyakorlatilag egy belenyúlás után már reménytelenül összekeverednek a dolgok és még jól jártam, ha csak a ruha gyűrődik és nem mondjuk egy sampon folyik ki még a rákötözött neylonzacskóból is. Egyszer így sóztam be az összes ruhámat, utána az út végéig viszkettem bennük, mert már nem volt alkalom semmit sem kimosni. Azóta mondjuk nem viszek magammal sót, és a sampont is paranoiásan kötözgetem be a zacskójába. Ráadásul a hátizsákba nem tehető bele bármi. Pl. ha a bakancsot beleteszem, akkor a fele zsák már tele van vele, és hova pakolom a többi cuccot? Így aztán az fityeg kívül rákötözve. Meg a bot is. Meg a polifoam is. Meg a… nem, a hálózsákom elég kicsi ahhoz, hogy beletegyem. Viszont a hátizsák még így is verhetetlen cipelésileg. Mármint akkor, ha tényleg nincs mellé másik táska, kishátizsák, fotósszütyő, akármi. Mert akkor már nem olyan jó.
Viszont utazni imádok és ha tehetném, jóval gyakrabban mennék – gyakorlatilag bárhová. Vannak persze kedvenc helyeim, és preferálom a változatos természeti környezetet, az érdekes városokat a tengerparti nyaralóhelyekkel szemben; de ettől még elmegyek bárhová, és megpróbálom a legtöbbet kihozni belőle. Egyedül vagy társasággal, utazási irodával vagy csak hátizsákra kapva, megszervezve vagy az ismeretlenbe… mindenhogy szeretek menni, újat látni, fényképezni, utána meg emlékezni rá, és mesélni róla.

Csak csomagolni ne kellene utazás előtt…