Fotóstábor Taliándörögdön. Fényképek és a többi. Sokat fényképeztem, illetve ha jobban belegondolok, annyira sokat nem is. Sokat töröltem, az biztos. Fogok még párral bindzsizni is, ahogy Zsolt mondja, de lehet, hogy azok is a kukában végzik. De a fényképeknél sokkal több morfondíroznivalóm van. Emberekről. Egy emberről. Magamról. A fotózásról. Mit jelent nekem ez, miért fotózok? Néhány régi válasz kihullott a rostán, néhány új felkerült a listára. Néhány új kérdés is felkerült mindenféle listákra. Nagy-nagy kérdőjelekkel.
Meg amin hazafelé elgondolkodtam... hogy időnként nem ártana, ha én/valaki/bárki egy használati utasítást, magyarázatot, illetve leírásokat adna mellém. Merthogy érthetetlen dolgokat művelek, meglepődök rajta, hogy nem értik, de két nappal később már hiába is akarnék magyarázkodni, amikor nekem is leesik, hogy ez vagy az vagy itt vagy ott bizony mondani kellett volna valamit vagy nem csinálni semmit. Vagy mi a franc.
De az is lehet, hogy másokhoz sem ártana ez a mellékelt magyarázat. Hátha abból megérteném, amit nem értek.
Képek majd lesznek, az Estiskolán főleg.
2008-07-21
Fotóstábor
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
8 megjegyzés:
Ha megítélhetem ezt kívülről, a fotóban jó irányban haladsz. Elértél egy szintet, és azt stabilan hozod, új és új ajtókat nyitva meg. És ahogy érzem, némely kérdés, ami pár hónappal ezelőtt még mint matematikai képlet szerepelt nálad, mára talán már intuitívabban szerepel. Ezek fontos dolgok.
Ha megítélhetem kívülről, jó irányban haladsz belül. Szemtelen módon azt is mondom, hogy ehhez a fotó is segít. Tehát a kettő összefügg.
Az, hogy az ember néha megakad, néha akkorát lép, hogy maga is megretten, előfordul. Én ilyenkor a nagy ijedtségre gyorsan továbbmegyek és tolom a szekeret, hogy ne kelljen belegondolni, hogy jajjistenem, most olyat tettem, amit eddig így nem. Aztán ha már lecsitultam, visszanézek és olyankor azért picit büszkének se rossz lenni.
Nem nagyon kell hozzád extra használati utasítás, nem extrább, mint máshoz. Néha kell lassítani, néha meg kell húzni előre, ez így van jól.
Én azt elég jól érzem, meg látom is, hogy a fotóban haladok, és ez visszahat rám is. Ez a fele oké. A nagy lépés az, ami aggaszt. És egyenlőre nem tudom, hogy ebbe a szakadékba beleesek-e vagy lesz merszem továbbmenni. Gyanítom, hogy minél tovább agyalok rajta, annál kisebb az utóbi esélye...
A fotozas kicsit a multban eles. Aki megorokiti a pillanatot, az nem igazan eli at azt. Aki viszont megmutatja, mi az amit o abban a pillanatban, jelenetben lat, es ezt masoknak is megmutatja, muvesz. A muvesz lemond a sajat pillanatnyi oromerol, hogy masoknak szerezzen a keppel oromet. Valahogy igy gondolom en.
Az eszaki kepeid tetszettek.
Volt egy ilyen korszakom, amikor pár évig nem hordtam magammal fényképezőgépet, pont azért, amit mondasz is, hogy a fotózás miatt nem élem át a pillanatot, lemaradok róla, és emlékként is csak egy pótszer marad meg a fénykép képében. Aztán egyszer csak megint felvettem a gépet, és élvezem a pillanatot is meg készítek képeket is. Néha elmarad egy-egy pillanat a fotó miatt - de hát van millió pillanat, majd jön másik - néha meg elmulasztok egy fotót, mert a pillanat ragad el - de fotó is lesz még millió, mit számít egy, ami kimarad? - úgyhogy azt hiszem, ez a kérdés már nem zavar a fotózásban.
Szerintem nem fogsz Te beleesni abba a szakadékba, vigyáznak rád. :)
A bátorságoddal meg eddig sem volt probléma, úgyhogy: Hajrá! :)
Feri köszönöm, remélem igazad lesz. :-)
Én épp ellenkezően, pont azon gondolkozom, hogy miért NEM fotózom.
Tie
És miért nem?
Megjegyzés küldése