Chariots of Fire

Helyzetjelentés az e-republikból; Usa, Kanada, Anglia és Spanyolország lerohanják Franciaországot. Kicsit folyékonyabb egy világ, mint az IRL, bár a tendenciák azért hasonlóak. Azt nem mondom, hogy a legjobb játék, amit próbáltam már, de valami mégis megfogott benne. Nem is tudom mi... talán éppen ez a változékonysága. Hogy itt aztán abszolút történnek a dolgok, és nem csak diplomaták tárgyalnak a világ felosztásáról, hanem akinek kell valami és képes rá, az elveszi magának - így vagy úgy. Ne áltassuk magunkat, IRL is dzsungeltörvények vannak. Itt csak őszintébben azok.

-------------------------------------------------------------------------------

Tűzszekerek

Úgy indult, hogy lerohanják az országot, hogy az atlantiszi szövetségesek hatalmas, ellenállhatatlan és erre büszke ármádiája egyszerűen elözönli a ha nem is kicsi, de nem is túl erős frankhont, s a jelképes ellenállás, amelyet a béketábor tagjai az őket lekötő nem véletlen harcok miatt sem tudnak támogatni, hamar elenyészik. És így is indult, a világ többi része elszörnyedve nézte a hatalmas pusztítást, amelyet az első hadszíntereken okoztak, s ha voltak is akadályok, ha nem is özönlöttek, de legalább csordogáltak a szövetséges, baráti szabadcsapatok, s zsoldosok, úgy tűnt, a henger elé igazi akadályt vetni senki nem tud.

Az invázió harci szekerébe azonban porszemek is kerültek, a tengely meg-megakadt, a harcok nem mind váltak diadalmenetté, az első csatában magukat feleslegesen megerőltető hadak azt hitték, innentől már sétaút lesz Párizsig virágszőnyegekkel és hajbókoló fogadóbizottságokkal – holott azt minden harcos, minden hadvezér tudja, hogy alábecsülni a hazáját védőket nem lehet, hogy akit sarokba szorítanak, az nem lévén kiút egyre vadabbul s egyre eredményesebben fog küzdeni, s hogy a minden oldalról lerohant náció még azok együttérzését is ki fogja váltani, kik azelőtt jó viszonyban velük nem, esetleg csak semlegesek voltak, s onnan is megindul a szimpátia vezérelte zsoldosok serege, hol addig szándék se volt erre – sőt, korábbi szövetségesek felől is szállnak baljós hírek – mintha nem ilyen lovat akartak volna még ők sem...

Láthatóan a támadók hadai ezeket sorra elfelejtették, s feledékenységük most azt eredményezi, hogy az invázió szekerének tengelye baljóslóan nyikorog, a belékerült porszemek egyre jobban akadályozzák a diadalittas előrehaladást, a tengely ugrik, akad, meg-megáll, a hajtó hezitál, ide is kap, oda is kap, s ahogy lesz egyre idegesebb, követ el még egyre több hibát. De még halad előre, még békét nem akar, még bízik a számok hamis bűvöletében, még erőlteti azt, mi kezdettől nem volt igazságos, bár ez senkit sem érdekelt. Hisz csak ürügy volt, indok a harcra, mit oly régóta kívánt pár nagy ország, s néhány katona.

A büszke ármádia most nyüzsög, forgolódik, keresi a helyét eme idegen terepen; keresi a kiútját, amerre haladhat, s ahogy győzhet e bosszantóan makacs ellenfél ellen. De győzhet-e Dávid Góliát ellen, hát még ha nem is egy, de sok Góliát akarja a koncot s nagyon? Tanulnak-e az óriások saját hibáikból, s elbízza-e magát a váratlan sikerektől a kisebb fél? Ki nevet a végén, ha nevet egyáltalán valaki?c