2008-07-10

In memoriam quicksilver

quicksilver, mára már csak 'Törölt Nick' a modik jóvoltából:

http://forum.index.hu/User/UserDescription?u=194362

Hogy az internettón 2000 elején regisztráltam, az még biztos, emlékszem rá. A Val-Filibe írogattam, ahogy sokszor később is, meg egy idő után a tasztalra, ahol meg is ragadtam rendesen. Titkos Kert, összeomlások, harcok, Diliház, nettó-eladás... és valamikor év közepe felé jutottam el az indexre, egy nettó tutaj nevű helyre - ideiglenesen, gondoltam, amíg a nettó nem megy. Aztán egyáltalán nem ment, és eladtak minket az indexnek, ígérve fűt-fát, saját helyet, nettó klubot, saját moderációval, és én marha el is vállaltam, hogy hát legyen, tegyünk csupa szépet és jót ezen a helyen. De már akkor se hagyták, Wágner úr belenyúlt, mert ő akart a jani lenni, megmutatni, ki az erősebb. Ő volt. Lemondtam, lemondtunk, olyan modi ki akar lenni, akinek semmi joga nincs, de a csalánt azt az övével verik? Maradtunk userek, ki itt, ki ott. Már aki, mert volt, aki titkon mégis benyalt a helyi isteneknek, és azóta nagymenő modi lett belőle, szóba se áll a userekkel, hiszen ő az isten. Aztán lett Törzságy klub, szúrta is a szemét az első perctől a modiknak, meg is tettek mindent az ellehetetlenítésére, provokálására, lejáratására, romba döntésére. Jártak utánam, ahol tudtak töröltek, tiltottak, nemkívánatos személyiség lettem a fórumon. Nickjeimet mind törölték, érvet, okot rá sosem adtak, válaszolni büdös volt nekik, hisz nagyurak ők, modik, amit tesznek, az úgy van jól. Végül törölték quicksilvert is... megkoronázandó minden szemétségüket ráadásul úgy, hogy már nem is írt a fórumra, de úgy látszik, még így is szúrta valamelyikük szemét. A létezése... nagyon sanyarú-büdös lelke lehet annak, akit egy nick létezése zavar, és képes kitörölni egy többtízezer hozzászólásos, majd évtizedes nicket ok nélkül. És kitörölte a kérdést is, hogy miért, azt a nicket is, aki rákérdezett, hogy miért, és egyetlen egy modi, Aventinus volt hajlandó egyszer válaszolni emilben, hogy nem tudja miért történt.  De többet még ő sem. Még egy átlátszó ürügyet sem voltak képesek összehozni. A képeimet kértem, hogy töröljék a fórumról, de még erre sem képesek. Illetve nem hajlandóak. 

És így múlt el quicksilver az index fórumairól. Olvasgatok még néha, de nicket regisztrálni már nem akarok - úgyse élhetne sokáig - amíg ezek a modik ott, márpedig ezek lesznek ott a modik mindig, addig felesleges próbálkozni írással ott. 

Sajnálom quicksilvert.

Legalább én.

És amiért eszembe jutott ez: Újratelepítettem a gépemet minap, és előtte mentegettem mindenfélét. Találtam többezer lementett topicot, vitákat a modikkal, bizonygításokat, érveket, hogy de én nem csináltam semmit, miért töröltétek, tiltottátok... és úgy döntöttem, hogy nem őrzöm meg őket. Én tudom, hogy a modik hazudtak és rosszindulatúak. Mást meggyőzni erről már nem is akarok, meg nem is tudnék. Akkor meg minek?

Legyenek mind átkozottak, és ezzel részemről a dolog lezárva.

quicksilver és a többiek miatt. 

2 megjegyzés:

macskadék írta...

A livewithiten még él, nem?

Quicksilver írta...

Az nem az index fórum, úgyhogy igen, ott él.