2008-12-16

Ajándékozás

Alapvetően szeretek ajándékokat venni, csinálni, beszerezni, kitalálni, hogy mi lenne jó, ki mit szeret, mihez mi illene. Csak azért nem utolsó dolog, ha az embernek vannak anyagi eszközei a fantáziája szabadon rohangálásához. Nem, nem panaszkodni akarok, messze vagyok a szegénységtől, csak éppen most úgy jött ki ez az időszak, hogy a fa alatt (mert lesz fa, karácsonyfának nevelték, nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalódni emiatt) nem lesz túl sok minden, az is főleg jelképes. Tudom, nem az számít, hanem mittudmén. Hát igen, csakhogy valljuk be magunknak őszintén, az is számít. Főleg az idősebb korosztálynak (gyerekek a tágabb családban sincsenek nagyon), akik élvezik az ajándékadást, az ajándékok megkapását is, és nekik ez az ünnep fontos része, például a karácsonyfa meg a hagyományos ételek mellett. Én ha magam lennék, leginkább vállat vonnék a karácsonyra, egyedül ez az ünnep nem egy nagy eresztés. De nem vagyok egyedül, és szerencsére nem vagyok egyedül, úgyhogy valamilyen szinten igazodnom kell mások ízléséhez is, hacsak nem akarok egy rossz hangulatban, veszekedéssel eltöltött karácsonyt. Úgyhogy lesz fa, lesznek ajándékok, lesz pulyka, meg halászlé, meg bejgli, meg minden ami kell. Szordínóban.

4 megjegyzés:

Walaki írta...

Ajándékot kapni én is szeretek. Meg karácsonyfát díszíteni is. Ajándékot venni már kevésbé, mert soha nincs ötletem, hogy kinek mit vegyek, de amikor kibontják a családtagok az ajándékaimat és örülnek neki, az nagyon jó. Eddig mindig eltaláltam, hogy ki minek örülne. Nekem a karácsony az egyik legszebb ünnep az évben.

ezkriszti írta...

Nálunk is visszafogott Karácsony lesz. Nekem a díszített fa az égőkkel már elég is lenne. :-) Tisztelettel kérdem flódni nem lesz?

Quicksilver írta...

De, lesz flódni is... :-)

Walaki írta...

Talán érdekel, hogy a karácsony nem is igazán keresztény ünnep. Részletek itt: http://mesekrolam.blogspot.com/2008/12/htvge-nnepek.html