Diótörő

Nem szeretek diót törni. Unalmas, egyhangú és a fele kukacos, rohadt, szemétre való és undorító még hozzáérni is (igaz a a madarak akik idejárnak enni bolondul imádják). Hiába van jó diótörőm, mégsem egy élvezetes munka. Egyhangú, az a legnagyobb bajom vele, és közben nem lehet semmi mást csinálni, még valamit nézni sem, hiszen oda kell rá figyelni. De sajnos van diónk, ráadásul sok. Úgyhogy nem tehetem meg, hogy kidobom vagy hagyom megrohadni vagy elajándékozom, én meg veszek a boltban dióbelet. Már csak azért se, mert erről tudom, hogy bio minőség, az egész kert nem látott még több vegyszert, mint a tavaszi lemosó permetezés ezzel a viaszos vacakkal - a diófa persze még ezt se, kötve hiszem, hogy valaki felmászott rá valaha is ecélból - ez még a régimódi, hatalmas méretű diófa, nem a manapság divatosabb, kisebbre nemesített fajta. Egyszóval utálok diót törni, de muszáj csinálni. Csak miért akkor, amikor amúgy is időzavarban vagyok...?