Eltévedni

Van, aki szerint Magyarországon nem lehet igazán eltévedni, meg ha mégis megtörténik, hát nincs semmi baj belőle, nincs olyan következmény, mintha egy sivatagban, őserdőben vagy metropoliszban tévednénk el. Ehhez képest nekem már életemben másodszor sikerült úgy eltévednem, hogy egy omladékos-sziklás domb/hegyoldalban cidrizzek, hogy hogy jutok le vagy föl innen. Pedig nem vagyok eltévedős típus. Csak most ráadásul egyedül sikerült a dolog, és amíg az első esetnél kettőnknél együtt komplett hegymászószerelés volt, addig most csak kirándulni indultam, az összes eszközt egy bicska képviselte. Igaz, a hegymászószerelés ott se nagyon segített, mert a morzsalékos, töredező kőzetbe nem lehet biztosítani magunkat, ill. nehéz azt biztosításnak nevezni. Nem is éreztem magam biztonságban. Most ugyan ez nem hegyoldal volt, de dombból elég meredek, és sajnos lefelé menet vált egyre meredekebbé és sziklásabbá. Az út harmadánál már biztos volt, hogy ez nem a jelzett út, a felénél meg az is, hogy föl már biztosan nem fogok menni rajta. Muszáj volt hát lefelé. Szerencsére sok helyen volt fás, ott legalább volt mibe kapaszkodni, és nem láttam az előttem nyújtózkodó meredélyt sem. Ez se utolsó szempont. Utólag már tudom, hogy a párhuzamos domb lett volna a megoldás, ott kanyargott rajta szépen lefelé az ösvény. És onnan nézték a normálisabb turisták, hogy mit csinál ez az őrült a sziklákon lefelé.

Ja, és ez egy szelíd, lepusztult röghegységben, a Vértesben történt. :-)

Pályázat

Tegnap az oroszlányi honlapon keresgéltem, és megütötte a szememet egy fotópályázatra való felhívás. Megnéztem, gondoltam, hátha érdemes lenne kezdeni valamit. Helyi pályázat, nyilvánvalóan a városról, nyilvánvalóan egy-két helyi cég szponzorálásával. Igazából a végén egy mondat lepett meg, ami szerint „A pályázaton résztvevők nevezésükkel egyidejűleg lemondanak szerzői jogaikról, azaz hozzájárulnak képeik térítésmentes felhasználásához.” Hát, gondoltam, legfeljebb nem nevezek be. Mert még a díjazott képeknél ezt talán megérteném (a díj a kompenzálás a szerzői jogok elvesztéséért), de mindnél… kicsit nem tűnik fairnek a fotósokkal szemben. Aztán ma reggel, híreket olvasva hirtelen még két pályázatnál olvastam teljesen hasonló kitételt a kiírásban, csak azok már nagyobb dolgok (dizájntárgyak, tervrajzok) voltak. Ez vajon régebben is gyakorlat volt, vagy csak most lett az, hogy a pályázatot kiíró-szponzoráló cég teljesen ráteszi a kezét az összes pályázó összes alkotására, némi első-második-harmadik díj fejében? Mert akkor nagyon megéri pályázatokat kiírni, elvégre ha csak pályázatonként 1-2 ötlet, fotó, tárgy, akármi van, amiből tovább lehet lépni a cégnek, akkor az már behozhatja a pár nyeremény árát.

Vagy csak én vagyok nagyon naív és ez mindig is így volt…?

Két szám...

Lejárt a régi útlevelem, csináltattam újat. Hátha az EU-n kívülre is eljutok megint, ahová kell még. Az új útlevél piros, kemény(ebb) fedelű, az adatlapja hátulról előrekerült… és megspóroltak a nyomtatásnál 3 x 2 db számot. Az évszámok első két tagját. Az még nem is gond, hogy 67-ben születtem, mert kit érdekel, és különben is. De az már nagyobb gond, hogy emiatt 2012 után ha véletlenül nem angolul beszélő határőrbe botlok valahol a világ másik felén, akkor bizony magyarázkodhatok, hogy ez az útlevél most 2012 április 18-ig érvényes, vagy 2018 április 12-ig. Merthogy a lejárati dátum pontosan így néz ki:

12 ÁPR/APR 18

Szállóigévé vált szólással; ’ÉS EZ ÍGY HOGY?’ Ki találta ezt ki? Miért találta ki? Mire jó lehagyni azt a két számot? Mert én azt értem, hogy a kiállítás dátumából ki lehet totózni hogy melyik a nap és melyik az év – no de találkoztam már éppen elég ostoba-nemtörődöm-utálomaturistákat-utálomafehéreket-sietős-bürokrata-stb határőrrel ahhoz, hogy tudjam; ezt kitotózni nem biztos, hogy hajlandó lesz. Ráadásul a kérdéses betűk bolhafasznyi méretűek, és az össze-vissza vízjelezett, mintázott lapon halvány barnás színnel vannak nyomtatva. És ha a kérdéses határőr nem beszél világnyelveket – ez azért az araboknál, Afrikában előfordul – akkor hiába is tudja elolvasni, mert nem érti.
Egyszóval ha minden igaz, kedélyes magyarázkodások elé nézhetek 2012 után. Bár lehet, hogy addigra már utazgatni sem fogok…

Hegyek-völgyek között…

…zakatol a vonat. Tényleg ott zakatol; Mo. egyik legvadregényesebb vasútvonala a Cuha-völgyi, amit átmenetileg megmentett az összefogás a bezárástól, de azt senki sem meri mondani, hogy végleg. Nem is hagyják parlagon a kérdést; a jóvő hétvégére szervezik a Cuha-völgyi Vasút ünnepnapját, ünnepségekkel, túrákkal, különvonatokkal. Nagyon helyes, tartsák is csak napirenden a kérdést, addig sem merik megszüntetni. Én meg, mivel utálom a tömegeket, ma mentem el ’túrázni a vonatért’, meg utazni is rajta. Mondjuk szerintem enyhén szólva lelombozó a ronda-koszos-lerobbant szerelvény, de gondolom ennyire telik a mávnak. Tudom, aláírom, megértem, nem járhat Flirt a Bakonyban, de mondjuk mégsem a leglepukkantabb vagonokra gondoltam előzetesen… A hajdani rosszemlékezetű balatoni személy jutott róla eszembe, csak ez nem cigányokkal, hanem túrázókkal volt tele. No de a Cuha-patak völgye… hát az megéri a ronda vonatot is, megér az mindent. Az egyik kedvenc helyem. Milyen csodálatos lenne – hadd álmodozzak egy kicsit – egy szép nosztalgiavonaton végigmenni benne… egy ál-gőzmozdony húzná, amiből nem vastag fekete füst, hanem csak bodor fehér gőz tódulna, csak a hangulat kedvéért; szép, régi vagonok sorjáznának utána, kovácsoltvas cirádákkal, tiszta ablakokkal, vagy akár üvegezés nélküli, nyitott kocsikkal; a kanyarokban, alagutak előtt lelassítana, hogy a T. közönség tudjon fotózni kedvére; és persze turistaszezonban közlekedne, csak ott, a völgyben, hogy ne ’személyszállítás’ legyen, hanem pusztán élmény, élvezet, gyönyörűség. Én megfizetném a jegy árát örömmel. Szerintem még sokan mások is, ha azt nézem, hogy a mai, lerobbant vonatért is mennyien küzdöttek.

http://www.fejer-tura.hu/2008/kulonvonat.html

A dugó érdeklődés hiányában elmaradt

Gyanítom a jó idő miatt az amúgy is félig ellógni szokásos pénteket most elég sokan teljesen ellógták és reggel kifelé mentek a telekre, bevásárlóközpontokba, Balatonra, vidéki rokonokhoz, akárhová; sokkal többen ültek biciklire vagy gyalogoltak mivel szép az idő, kellemesen süt a nap; amúgy is több fontos villamos járt mert találtak sztrájktörőket; jobban széthúzták az amúgy keskeny dugó-idősávot az emberek, azaz sokkal többen indultak el korábban; valamint most jártak a vonatok is, nem kevés ingázót elszállítva amerre lehetett – és ez mind együtt oda vezetett, hogy a várt mega-giga-teradugó, amivel a médiák (sic) fenyegettek, nemcsakhogy elmaradtak, de még az átlagos hétköznapinál is kisebb volt a forgalom sok helyen Bp.-n. Persze még az esti hátravan, de ez már érdekes. Hogy a BKV nem mindenható és pótolhatatlan, azazhogy az emberek így-úgy-amúgy meg tudják oldani a dolgukat tömegközlekedés nélkül is.

Csak azt nem tudom, ez innen vidékről miért érdekel engem...

Tibet - olimpia

„Tibet nem emberi jogi kérdés” írja az újság, nyilatkozza a kínai miniszterelnök. Nem emberi jogi kérdés. Nem emberi jog, hogy egy kis ország, amelyet bekebelezett Kína, úgy élhessen, ahogyan szeretne. Nem emberi jogi kérdés, hogy üldözik a szerzeteseket, hogy lerombolják az évszázados kolostorokat, hogy az ország vallási vezetője száműzetésben kénytelen élni, hogy a második vallási vezetőjét nyom nélkül eltüntették a kínaiak, hogy erőszakkal kínaiakat telepítenek be az országba, hogy legyen tömegbázisuk, és elnyomják a tibeti kultúra legapróbb jelét is. Kínának ez nem emberi jogi kérdés, mert Kína nem ismeri el, hogy léteznek emberi jogok. És ami nincs, az nem is lehet kérdés(es). Tibet kínai lesz, mert Kína ezt így akarja. A lámák kínaiak lesznek, mert Kína ezt így akarja. A tibetiek nem lesznek, mert Kína ezt így akarja. És az olimpia is kínai lesz, mert Kína ezt így akarja. Nagyon nagy hiba volt Kínának adni az olimpiát. Az olimpia évtizedek óta kommercializálódik, romlik, válik egyre inkább üzletté a sporteseményből. Most már politikává, erőszakká, protestálássá és érdekszférák harcává is fog válni. Persze ott volt a politika mindig is az olimpián, de eddig igyekezett mindenki távol tartani azt tőle, vagy legalább minimalizálni a befolyását. Most nem. Most a politika, a fellépés Tibet érdekében, a jelen lesz-e a megnyitón és ki, a hogyan és mit nyilatkozhatnak a sportolók, sportvezetők, a hová fognak húzni a bírók, játékvezetők, pontozók és miért, szabad lesz-e az internet, és kinek, mennyire - ezek válnak az olimpia elsődleges híreivé. Nem a sportoldalakon fog többet szerepelni ez az olimpia, hanem a glosszákban, vezércikkekben, hírtudósításokban, és persze a blogokban. És az alapvető hibát - hogy Kína rendezi az olimpiát – még ezer hiba, félreértés, félremagyarázás és vádaskodás fogja súlyosbítani. Lehet, hogy ez az olimpia megroppantja az olimpiai mozgalom gerincét. És lehet, hogy ez nem is baj.

Kritika

Most ért véget a webshots-on a legutóbbi tematikus verseny, humoros képek témában. Nézegetve a képeket megintcsak elcsodálkoztam azon a végtelen változatosságon – hogy finoman fejezzem ki magam – amivel az emberek ezt a tényleg széles, sok mindent magába foglaló témát megközelítik. De ez már nem lep meg. Nagy a világ, nagy az emberiség állatkertje, és sokféle fura madár van benne. Mondjuk így szép, hogy változatos. De ettől még megvan a véleményem néha. Még ritkábban le is írom. Mindig rájövök, hogy rosszul teszem; arrafelé a legcsekélyebb kritikát sem viselik el az emberek. Jó, most talán még erősebben is fogalmaztam mint a szokásos, tucatnyiféleképpen becsomagolt, finomított üzenet. Meg is sértődtek rajta. Méghogy megalázó a háziállatoknak, hogy felöltöztetik őket meg emberimitációként parádéztatják őket, mikor az micsoda humoros, mulatságos dolog! Hát hogy képzelem, hogy ilyent mondok?!? Miért sértegetem a macskaimádó fotóst, mikor én is fényképezek állatokat! Még jó, hogy az illetékes macska nem olyan vad, mint amit én fényképeztem. Hogy is lenne vad, egy fehérszőke Barbieparókában...

Puszi

Negyvenakárhány évesen kellett rájönnöm, hogy az emberek többsége ugyanúgy utál puszizkodni, mint én, csak többnyire eljátsszák; összehajol a két fej, oldalra elfordulva, hogy ne lássák egymást, ne is érjenek egymáshoz, a levegőbe cuppantanak egyet, vagy még annyit se tesznek, mert a levegőbe cuppantás se túl szimpatikus hang, ha nem igazi puszihoz jár, csak eljátszott. Én meg ha nagy nehezen rászánom magam, akkor tényleg puszit adok, úgy, ahogy gyerekkoromban tanultam. Mert családi körben elfogadott, már persze ha nincs vakolatvastagan sminkelve a nagynéni, mert akkor megintcsak nem fog örülni a ’valódi’ puszinak. Mondjuk nekem teljesen idegen az üdvözlésnek - köszönésnek ez a formája, ilyen mértékben beengedni valakit a személyes térbe azért eléggé zavaró, elég sok gátlást, ellenérzést kell legyűrnöm magamban hozzá. Az meg, hogy ráadásul egy üres, álságos gesztussá legyen ledegradálva, és ezért engedjek be valakit a személyes terembe… minek? Egy igazi puszi még jelzett valamit, ami lehetett akár szeretet, jóérzés, barátság, kedvesség, akármi, de legalább pozitív volt. Ez a fej elfordítós összehajolás ez már nem, vagy csak nekem nagyon idegen. Olyan összeérünk, de mégsem. Ki akar fejezni valamit, de mégsem teszi, mert megáll az utolsó percben. Mintha visszariadna tőle. Akkor már inkább maradok a kézfogásnál, az őszintén távolságot tart, nem játssza el ezt a beengedlek-de-mégsem attitűdöt.

[a kép nem az enyém, a neten találtam]

Jogdíjas internet

Tegnap olvasom valahol (itt), hogy a Warner Music minden internetezőn szeretné leverni azt, hogy van, aki letölti a zenéit ingyen. Hogy be akarja építeni a jogdíjakat az internet-előfizetés árába; egészen hasonlóan a jogdíjmatricákhoz, amit ki kell fizetni akkor is, ha azokra soha senki nem vesz fel illegális zenét/filmet/programot. A vicc ugyanakkor az, ami a jogdíjmatricákkal is, hogy ez nem teszi, nem tenné legálissá a letöltést, csak a zenekiadók akarnak ugyanolyan jól megélni, mint eddig, és ehhez kvázihatósági jogkört, hogy beszedhessék azt a pénzt, ami _szerintük_ jár nekik. Hogy szerintem nem jár, azt nem kérdezik.
A koncepció tehát az, hogy minden egyes internetező bűnös letöltésben, ergo fizessen érte, de hiába is fizet, mert a kiadók fenntartják maguknak a jogot arra, hogy ennek ellenére a letöltést akadályozzák, bűnnek, illegálisnak tartsák, és üldözzék. Akkor miért is kell fizetni? Hogy a nagy kiadók jól megéljenek, mert nemcsak az IRL eladásokból jönne be a haszon, de egy kényelmes, állandó jövedelmük is lenne, amiért semmit sem kell tenniük?

Justice

Nem sokan olvassák a blogomat, de hadd terjedjen.

Minister for Justice, Equality & Law Reform
Ireland
Mr. Brian Lenihan

Dear Mr. Brian Lenihan,

as you are aware, 8 years ago an Irish citizen, Francis Ciarán Tobin caused the death of two small children while driving a motor car in Leanyfalu, Hungary. He was convicted and sentenced by the Hungarian Court to 3 years imprisonment in 2002.
Based on the European Arrest Warrant issued by the Hungarian authorities the Irish Supreme Court delivered a decision that Francis Ciarán Tobin will not be surrendered to Hungary as he did not flee.
This decision is beyond my comprehension. It has nothing to do with justice. Judges were simply trying to find an excuse to turn down the extradition request for whatsoever reason. The message of the decision is that one can get away with a warning if he has enough influence and money.
In other words, the Irish courts abused the community law and seriously abused the faith people have in righteousness. Your country made a decision which states that no one is going to be surrendered to another country, unless he "flees" from there after convicted in due process of law.
As far as I'm concerned, all criminals convicted in European Union courts should serve their sentences as a matter of justice, irrespective of which country's citizen he is and irrespective of whether he crosses an invisible border that has little other meaning within the territory of the European Union.
Although we don't have any effect on that, I do believe that the Irish people will not let this injustice happen. Tobin must serve his time in prison to think over what responsibility for his action means.
The reason why I turn to you now is to persuade you to make additional steps to prevent this injustice.

A történet:
http://route66.blog.hu/tags/leányfalu