Merry Christmas!

Boldog Karácsonyt!




.

Egyiptomi képek

Linkek a webshots-os képtáraimhoz:
Links to my webshots albums:


Red Sea Desert and Mountains




Gizeh pyramids




Luxor-Karnak




Reemyvera resort and beach

Egyiptom II.

december 6 vasárnap.

az éjjeli fentlevés miatt sokáig alszom, de mivel a csomagolt reggelit eszem, ez nem is baj. Ha már lúd legyen kövér alapon reggel 10-kor kifekszem a napra (na jó félárnyékba egy készséges pálma tövébe) a parton, és alszok délig. Ekkor fürdök kicsit, majd kajálok - ezután szieszta jelleggel vissza a partra. Délután megnézem a helyi boltok kínálatát, veszek vizet az útra, beülök a netkávézóba, majd vacsora; este megnézek egy filmet a laptopon, majd alvás.

Beacuse of last night's late getting to bed, I wake up quite late. When I finally wake up I am in no mood to go anywhere, so I go to the beach to sleep some more - and swim occassionally. I do the same till early afternoon, and then I walk a bit around the hotel, check the shops, buy some staff for the next day's trip, drop in the internet-cafe, watch a film on the laptop and sleep early, as next day is Luxor.

--------------------------------------------------------------------------

december 7. hétfő



hajnali 5:30-kor indul a busz Luxorba és meglepő módon alig 10 percet késik. A buszon félház van, mindenkinek jut dupla ülés elfeküdni. Leyla elmeséli a programot, majd meg is teszi ezt - mi is. Napfelkeltekor azért felébredünk, innentől lehet nézelődni - meg érdemes is. A táj homokos-köves sivatag, az ember által ültetett növényeken kívül gyakorlatilag semmiféle élet nincs, csak a legszívósabb pozsgás-szúrós alacsony bokrok. Az utak viszonylag újak és jók, de a turistaresortokban, városokban cca. 100 m-enként van ezerféle fekvőrendőr. A városok között 10-50 km-ként vannak ellenőrzőpontok, ahol az utat leszűkítik egy sávra, és az autók, buszok csak egyenként, lépésben mehetnek át, a géppisztolyos katonák figyelő szeme előtt. A városokban is sok a katona, rendőr... a kettő talán ugyanaz itt nem tudom... a Red Sea hegyek elérésekor élénkebbé változik az egyhangú táj; a bazaltos-gránitos-mészköves hegyvonulat ugyan pontosan annyira kopár mint a sivatag, de legalább a formája változatosabb. Fényképezgetünk is kicsit a buszból. 8-kor pihenő, egy picit fennsíkszerű helyen, csípősen hideg, friss levegőben, egy konkrétan erre épült helyen - a tengerpartról a Nílushoz egészen pontosan egy út vezet át - ez. Meg persze Kairónál és Asszuánnál is egy-egy, de azok ide cca. 2-300 km. Szóval jó biznisz, árulnak is itt mindent amit Egyiptomban venni lehet-érdemes, csak itt hamisakat is. Főleg. Meg lehet fényképezni beduin asszonyokat beburkolózva, tevéstül-szamarastul-kecskéstül - pénzért persze.



Az út Qena-ig (asszem így írják) eseménytelen, onnan viszont érdekes - a város a Nílus termőterületén van már, azaz jobban nem is térhetne el a sivatagi résztől. A Nílus áradása és a földek elöntése ugyan az asszuáni gát megépítése óta megszűnt, de az évezredek során termő talajjá változott földek ugyanazok; a sivatagi homokból még öntözéssel sem lehet termőtalajt csinálni. Így a volt fekete földű területeken most csatornákkal vezetik a vizet a földekre, és nem bízzák a Nílusra, hogy hova óhajtana kiönteni. Ez a vidék már zöld, és minden négyzetcentijét meg is művelik. Luxor előtt sajnos megtudjuk, hogy pont ma várják Mubarak elnököt a városba, és emiatt leterelnek a főútról minket - ugyan sokáig tart a terelés, de cserébe olyan részeket látunk a városból, amit nem szoktak turistáknak mutogatni. Szegények az emberek, nagyon szegények itt... van egy 10 %-nyi gazdag réteg, de a többi, az csóró, iskolázatlan, és a vezetők nem is akarják oktatni, okosabbá tenni őket... még Kairó és az északi rész hagyján, ott világosabb bőrüek, arababbak, jobban találkoznak az európai kultúrával is, nemcsak a turisták révén, de üzleti kapcsolatokon keresztül is - több a cég, több iskolázott ember kell, míg délen az inkább núbiai, sötétebb bőrű, négeresebb emberek max. londinerek, pincérek egy szállodában vagy kendőket, parfümöt adnak el a turistáknak - ehhez nem kell iskola, max. kéttucatnyi szó angolul, németül, oroszul...



Érkezés a Karnaki templomhoz... itt már sok a turista, sokfelől jönnek, de egyazon program szerint mozognak a városban és környékén... a templom-együttes leírhatatlan... Olümpia jutott eszembe, ott is kő kő hátán, ott is kopár, ott is csak turistacsordák mozognak a hőségben - és ott is szinte megfogható a történelem, a kor súlya, érzete. Itt párezer évvel több nyomasztja az ember tudatalattiját, az épületek primitívebbek - de monumentálisabbak; a domborművek, a falfestések a filmekben, könyvekben oly sokszor látott-leírt egyiptomiak, a tempolmromok pont annyira vannak helyrehozva, hogy az még ne legyen túlzás, de láthatóak lehessenek az eredeti vonalak, formák, épületek, szobrok... Leyla nagyszerűen mesél, láthatóan fejből tudja az amenhotepek és ramszeszek hosszú sorát, de nem lenyűgözni akar vele, hanem képbe helyezni minket; érdekességeket is adni és hasznos tudást is amellé, hogy mit látunk a szemünkkel. Ad szabadidőt is fényképezni, majd megyünk tovább, ebédelni egy helyi étteremben, papiruszkészítő műhelyt látogatunk meg, majd motorcsónakokkal átkelünk a nyugati partra - a halotti városrészbe, ahogy az óegyiptomiak tartották. Hiszen keleten kel a nap, az az élet; nyugaton nyugszik, az a halál birodalma. Óegyiptomban így az átkelés a Níluson szimbolikus; utazás az életből a halálba.



Ma már persze a nyugati part is lakott, bár itt a hegyek miatt kisebb a termékeny földsáv - de pl. itt vannak a banánültetvények, és a kőfaragók, régészek, központjai, műhelyei is. Meglátogatunk egy kőfaragót, megismerkedünk a munkájukkal (a gépi faragóműhelyek nem itt vannak, itt hagyományos, kézi munkával készülnek az alabástrom, gránit, bazalt, márvány és egyéb, ritkább kőfigurák, vázák, mindenfélék. Utána indulás a Királyok Völgyébe, a busz kanyrog fel és befelé a hegybe, a nap lefelé menő sugarai sárgán gyújtják meg a sziklavonulatok felső részeit... ide még bevinni sem lehet a fényképezőgépet, mobiltelefont, annyian éltek vissza vele, hogy teljesen megtiltották. A völgyben a jeggyel 3 tetszőleges sírt lehet megtekinteni; külön fizetendő II Ramszesz és Tutankhamon sírjába a belépés. A sírok 50-150 m hosszú, ferdén lefelé vezető folyosóval kezdődnek, aminek a falai teljesen tele vannak festve-faragva hieroglifákkal, domborművekkel, jelenetekkel a fáraó életéből. Oldalt kis kamrák, amelyekbe a túlvilági élethez szükséges tárgyakat helyezték el. A végén a fő sírkamrában a fáraó gránit szarkofágja van, ami 3,5-5 m x 2-4 m x 2-5 m méretű (bele kellett hogy férjen a 2-3 réteg fa, arany belső szarkofág és legbelül a mumifikált test), és ma már rég üres mind - a múmiák és a kincsek múzeumokban vannak. Mi Seti II, Sebakh (?), és IV Ramszesz sírját néztük meg. Szerencsére ezek mind tágasabb, folyosószerűbb sírok, nem jött elő az enyhe klausztrofóbiám.



Utána futás, mert bezárják Hatsepszut templomát, amit muszáj megnézni - lévén nem fáraó (csak majdnem), ő nem kaphatott sírt a királyok Völgyében, így annak külső oldalán, a folyó felé nézően építtette meg a hatalmas halotti templomát. Itt a hegyoldalban még ezerféle kisebb sír van elhelyezve, ezek nemesi sírok; és százával templomromok - nagyjából ahova lép az ember szinte biztos lehet benne, hogy óegyiptomi köveken tapos. Kicsit kijjebb, a folyóhoz közelebb vannak a Mnemoni kolosszusok - két hatalmas ülő fáraóalak, akik valaha a fáraó templomának bejáratánál ültek, csak azt a Nílus egyik áradása megrongálta és már rég, a rómaiak idejáben lebontották. De ettől a két viharvert kőalak csak még különlegesebb... Shelley jutott eszembe, és Ozymandiás, ahogy a király örök dicsőségéről beszél - miközben a kőalakot már rég elnyelte a sivatag homokja. Ezek is viharvertek, noha ma már régésze, műemlékvédők vigyáznak rájuk, hogy ne jussanak hasonló sorsa ... de valljuk be őszintén, ki tudja ma már ki volt Mnemnon...? Az út hazafelé eseménytelen, jobbára alvással telik. Kifáradtam, kicsit le is égtem - ki gondol arra decemberben, hogy naptejet vigyen magával a nyaralásra...?



Egypt II.

The coach to Luxor goes at 5:30 a.m. and surprisingly it is not even late. It is only half full, so we have a double seat to get comfortable, even to sleep a bit. We do get up when the sun is up, as it is interesting to watch - the landscape is half sandy desert, half rocky aoutcroppings. Greenery only exist where people planted it and waters them - otherwise only a small, thorny bush survives which waith patiently for the rain that comes once a year - or not at all. The roads are fairly new and good, but all towns and near resorts it is full with hundreds of kinds of traffic-slowers, dead policeman as they are called. They are necessary too, for drivers here do not respect pedestrians at all... Between towns there are military (police?) checkpoints, where the road is narrowed to one lane and cars and buses go in a single file, in front of the watching eyes of soldiers with machine guns... not really a good feeling, not at all. There are a lot of them everywhere.When we reach the Red Sea Mountains, the landscape gets more interesting; the various rock-types (limestone, basalt, sandstone) of these mountains are just as dead as the desert, but at least the forms are more varied. We stop at 8 in a place that is obviously only built for this purpose; only this road crosses the mountains between the seaside and the Nile, so no turist-buses will avoid it. So, business is business, they sell everything here too, or try to. Here one can also photograph bedouin women and children with assorted camels, goats and cats. For baksis of course.

The way till Qena is uninteresting after the mountains, but from there on it is anther Egypt almost; the town lies in the Nile-valley, so it could not be more different from the desert. The inundation of the Nile and the fertilisation of the earth is not happening since the Assuan dam was built, but the fertile grounds that millenias made are still there. The area now has a system of canals to divert the Nile-water to the fields. So here everything is green and black, and every square meter is used for making things grow... it is still extremely valuable to have fertile fields. Just before Luxor, we are diverted to another road, as Mr. President Mubarak wishes to visit Luxor exactly that day... so our route gets longer, and we can see parts of the town that they probably did not want to show to turists ever... people here are poor, extremely poor. Egypt has no middle classes, you either get to be born rich or you will forever remain poor and uneducated. Kairo and the northern part is a bit more different, there are more business connections to the civilized west, more companies that require educated people... but in the south the turists live in enclosed resorts, and people only get to be londiners, cleaners, sellers that require no intelligence or education, only a few dozen words in a few languages...

But finally, late but we arrive to the famous temple-complex of Karnak. Here all the turists meet, so crowds are in every part of the temple... the whole place is undescribable... Olympia comes to my mind, the huge area covered with ruins, everywhere where one look history looks back... here it is a few thousand years more that one feels in the air, in the stones... the buildings are more primitive, simple, but monumental; the reliefs and carvings on the ground are the so-many-times-seen typical egyptian ones, the ruins are renovated nicely, just as much so it is not too obvious, but one can see the forms and the intentions in them. Leyla tells the tale of it nicely, obviously know by heart the long lines of Ramseses and Amenhoteps, but does not want to impress us with them, only make us see the picture, the history, and the little funny details in it. We get free time to walk alone too and take pictures - she seems to perceive that we require it. After it we have a mediocre lunch in a small restaurant, and visit a papyrus-maker and painter shop. The usual buying program for turists, but at least these are really papyruses, not fakes like they sell on the streets. Then we cross the Nile with motor-boats, while Leyla tells about it - and reach the western shore, the Town of the Dead as it was called - east is for the living while west is for the dead.

Nowadays of course it is inhabited too, even though the fertile strip is much narrower because of the mountains. Mostly banana plantations and rock-carving workshops are here - of course we get to visit one where they explain the type of rocks that they carve, and the methods of it - these are handmade, the machine carvers are mainly in the north. Alabaster, basalt, granit, marble, topas and malachit the main rocks that they work with - of course we can and encouraged to buy too. :-) Then we finally start for the Valley of the Kings... the setting sun lits up the tops of the mountains in yellow, the valley gets colder, darker... here, we cannot even take the camera or mobiles in the valley, not even with photographer-ticket. The regular ticket lets you walk around the valley and visit 3 tombs of your choice - only Tutankhamon's and II. Ramses's tombs are separately priced (100 and 50 LE). The tombs are opening with a 100-150 m long, slanted corridor that goes down, into the bowels of the mountain and has paintings, carvings and bas-reliefs from the pharaoh's life on the walls. On the sides there are small openings, cavelets, for things that the pharaoh might require in the afterlife. At the end is the main tomb with the sarcophagus of the pharaoh, and the more valuable offerings and articles. The sarcophagus is huge - it contains 3-4-5 layers of smaller sarcophaguses, and inside them the mummy. Most tombs are empty now, only the outer sarcophagus is in situ - the mummies and things are in the Egypt Museum in Kairo. We went into three tombs, the ones of II Seti, Sebakh(?) and IV Ramses. Fortunately these all had nice, wide corridors, so I felt all right in them.

Then we have to run to see the death temple of Hatsepsut before the sun sets - being not a real pharaoh (only almost) she could not get a tomb in the valley, so it is on the outside, facing the Nile. There are thousands of smaller and bigger tombs and temples here, carved into the valley-sides for nobles. This temple is huge and impressive to look at - nothing inside of course, but nothing destroyed it either. A bit further towards the Nile are the two colossal, sitting figures - the Colossii of Mnemnon. They sat at a time in front of a temple, but that was partially destroyed by the Nile and pulled down long time ago. But for all these the time-etched two colossuses are even more interesting... Shelley comes to my mind and the Ozymandias, as it talks about the past glory of a king, while the statue is long gone in the empty sands...These too almost dissappeared, only archeologists saved them from time... but to be honest... do we know who the hell was Mnemnon? The way home is uneventful, mainly spend it by sleeping. I am tired, and also a bit sunburnt - who thinks of taking sunscreen to a holiday in December?

Egyiptom I.

december 4 péntek

Indulás bp. du 6.30-kor Ferihegy 2B-ről. Travel Service légitársaság, a fedélzeten teljes ellátás (meleg vacsora + 3x italkínálat), repülési idő 3,5 óra. Időjárás Bp-en 3-4 fok, szitáló eső, néhol köd. Érkezés Hurghadába 23:30 (helyi idő +1 óra Bp-hez képest). Reptéren a King Tours helyi idegenvezetője fogad, Haddad Leyla, + 4 másik utas, másik szállodákban. Érkezés a szállodába éjjel 1 körül, vacsorával + itallal várnak, becsekkolás, szoba. Séta a tengerparton, alvás.

Starting from Budapest Ferihegy 2b airport, 18:30. Travel Service, full course on the plane, (hot dinner plus 3 times offering drinks, I am surprised), time of flight is 3,5 hours. Weather in Budapest 3-4 °C, slight rain, fog. Arriving to Hurghada at 23:30 local time (+1 hour), At the airport the representative, Haddad Layla awaits us (myself and 4 more people but they stay in different hotels). Arriving to the hotel at 1 a.m., still get dinner and drinks, check-in, getting to the room - a walk on the beach and sleep.


december 5 szombat.

Reggel 9-kor kelés, reggeli svédasztalos, amit felismerek, azt eszek = vajas kalácsféle, kávé, gyümölcs. Pár vajat lenyúlok, jól jöhet még. szálloda felfedezése, séta a tengerparton, egyelőre még fürdés nélkül, fényképezőgéppel. A szoba egyszerű kétágyas, zuhanyzós fürdőszobával, TV-vel, hűtőszekrénnyel, a földszinten, erkéllyel, a tengerparthoz legközelebbi szoba - félig arra is néz, sajnos emiatt a wifi itt már nem fogható. Valamit valamiért. A szomszéd szállodát építik, nem túl hangos, mert már inkább belül dolgoznak rajta, de néha hallható.

A tengerpart és a főút között cca. 1-1,5 km távolság van, ezen helyezkednek el a szállodakomplexumok, cca. 5-600 m-es sávokban. Itt nem divat az egy darab 30-emeletes tömb, hanem a hatalmas területen, kertekben (sziklakert, virágágyások, bokrok, pálmák között) elszórva vannak az 1-2-3 emeletes, sorházakra emlékeztető szobák-apartmanok. Minden szálloda középvonalában egy medencekomplexum van, többnyire sósvizű, 0,5-1,5 m mély, mesterséges szigetekkel, pálmákkal, napágyakkal és bárokkal a széleken. ezt kert övezi, majd kifelé több sorban, kertekkel tarkítva vannak a szobák. A parti cca. 50-80 m-es sávon éttermek, bazárok, kávézók vannak, majd a napernyőkkel, napágyakkal felszerelt part. A saját partszakasz két szélén a Reemvyrában két mesterséges homokpartot hoztak létre, ami körbeöleli a lagúnát, és hálóval kizárja a nagyobb tengeri élővilágot; ezeken napernyők és napágyak vannak, míg a két végén balra kikötő, jobbra diving-surfing-parachuting központ és sétálórész van. Az egyes szállodák partjai egymástól eléggé el vannak zárva, a komplexumok be vannak kerítve, a bejáratoknál biztonsági őrség van, csak az ottlakókat engedik be. A főépületekben vannak éttermek, boltok, recepció, bank-pénzváltó, kávézók, internet. Sajna bankautomata az ritka, a Reemvyrában nem volt, a szomszédba kellett átmenni pénzt kivenni. Internet-kávézó és wifi is volt; félóra 10 font, a wifi 1 hétre 100 font. (1 font cca. 30 forint)



Meglepődés: itt a tél nem holtszezon, a szálloda cca. 3/4-ig tele volt, és ahogy elnéztem a többi is cca. ennyire. Az időjárás szerintem tökéletes: napközben 20-25, a napon 30 fok, néha kissé szeles, de eső itt soha nem szokott esni. Este a naplemente után lehűl, és a szél is többnyire feltámad - ilyenkor 10-15 fok lehet. A tengerparton nem, de beljebb éjszaka akár 0-5 fokig is lehűl - sivatagi éghajlat. A szálloda tele van oroszokkal, angol szót alig hallani. A többi utas szerint máshol is sokan vannak, úgy tűnik nekik a tél a kedvenc szezonjuk itt.

Délután strandolás. Törölközőkártyára kapunk strandtörölközőt, a parton a hely szabadonválasztott. kicsit régies, masszív fa strandágyak, rajtuk szivacsmatraccal, a napernyők itt a pálmaleveles, susogós fajta; a medencénél valami fűféle borítja őket. A tenger cca. 20-22 fok körül lehet, a lagúna sekélyebb részeint melegebb, a sekély medencében még ennél is langyosabb, 24-25 fokos. A lagúna baloldala aprókavicsos, a jobbfele homokos, a kinyúló homokpad végénél sziklás, szaggatott, lábnyúzó. Veszek is gyorsan fürdőcipőt, 30 font, olcsóbb mint a doki ha felvágja a talpamat egy kagyló-kő-akármi. A lagúnában a víz alig fodrozódik, fürdésre tökéletes, még a gyerekek, vénasszonyok is nyugodtan belemennek, nem hideg, főleg a nap legmelegebb részén. Délután 3-4-től már itt is kezd hűvösödni, ahogy a nap egyre laposabban süt, és négy után már inkább csak a medence melletti, szélvédettebb részeken alszanak páran. A parti kerítésen lyuk, így én is átosonok itt a szomszéd szállodába, ahol van bankautomata, és veszek ki pénzt.



A medencénél és a parton is délelőtt-délután animációs programok, aerobic, tánctanulás, strandröplabda, éneklés, stb van. Napközben a különböző szolgáltatók emberei járnak körbe a parton, fizetővendégeket 'fogva' mindenfélére - itt a Reemvyrában volt szépségszalon (masszázs, szauna, stb), merülőközpont, surf, parachute és snorkeling oktatás, kirándulások hajóval, tengeralattjáróval, busszal minden ismert turistacélponthoz. Ezek időnként picit túl rámenősek voltak, de még mindig semmi azokhoz képest, akik ezekben a turistacélpontokban akartak eladni ezermillióféle dolgot - na azok már tényleg a piaci légy kategóriája voltak. Nagyon nagy a szegénység, mindenki szinte kétségbeesetten próbál meg eladni valamit, vagy segíteni, amiért baksist kérhet...

Este 7-10-ig vacsora, svédasztalos szintén. Többféle főétel (ált. csirke, hal, marhahús és egyéb), többféle köret (többféleképpen elkészített rizs, krumpli, párolt zöldség), saláták tucatnyi, leves nem sok, és nem is jók; frissensültek kevés és sokan állnak sorba értük; desszertek millióféle (halvák, édes tészták, fagylaltok, gyümölcsök, pudingok és kocsonyák). Ital itt csak a dzsúsz, tea ingyenes, a piákért fizetni kell. Az egésznapos kirándulásokra tökéletesen fel vannak készülve; a Reemvyra 400 szobájában lakó cca. 1500 emberből szinte minden nap megy 10-20-50 valamilyen kirándulásra, és ezek csomagolt reggelit kapnak, a vacsorát pedig akkor, amikor megjönnek. Ezt elég bejelenteni este a recepción és nem sokra rá már kapja is az ember a csomagolt reggelit.

Ezt ma meg is teszem, mivel a program szerint éjjel 1-kor indulunk Kairóba; mivel tőlünk nincs elég ember, így a Karthago Toursszal együtt. Este Leyla még küld egy sms-t, megerősítendő az időpontot. Az indulásig még sétálok egyet a parton este is, fényképezgetve, majd megkapom a kaját, átrakom a hátizsákba, alszok egyet, majd 1 óra előtt nem sokkal kiülök a recepcióra a buszt várni. Buszok jönnek, felszednek pár embert, mennek - csak az enyém nem jön. Fél kettőkor sms Leylának, hogy késés van - válasz nem jön. Mint kiderül, felhívta a buszt, és ott azt mondták, hogy már velük vagyok a buszon. A másik két utast is elfelejtették elvinni, nemcsak engem. Éjjel ezt nem tudva két óráig vártam a buszt majd elmentem aludni. Reggel tisztáztuk a dolgot Leylával, aki mindenért kárpótólt, megszervezte, hogy egy másik csoporttal (lengyelekkel) menjünk el mindkét kirándulásra, hétfőn (7-e) Luxorba, majd 9-én Kairóba.

Waking up at 9 in the morning, breakfast is in buffet-style, good sortiment, but a lot of things that I don't recognize yet. Morning walk around the resort with camera, getting to know it, looking around. My room is in the ground floor, a simple, twin bed affair with TV, fridge, bathroom and balcony, looking sideways to the sea. It is actually nearest to the beach, but unfortunately wi-fi is not available here. It is also next to the neighbouring resort which is under construction, but not too loud, as the work mainly on the inside now.

The resort itself: Reemvyra resort. Between the sea and the main road there is a 1-1,5 km wide strip, and the resorts are in this in 5-600 m wide strips. Here it is not usual to have one big, 40 storied building as a hotel, but they have 1-2-3 floors high, rows of houses-like buildings that contain the apartments and rooms. These building are set into big parks with lots of greenery from the rock-gardens to the flower-beds - and of course lots of palm trees. In the middle, all resort has a huge pool-complex with depth of 0,5 till 1,5 m, with artificial islands and bars, poolside tables, sunbeds and sunshades. Around this there are gardens and the rows of buildings - at the top the reception-restaurant-bars-shops - the main building. At the beach also there are sunbeds and sunshades, and also smaller restaurants, bars and shops; at the sides of the private beach there are two artificial arms, one is sandy, the other is covered; this on ends in a marina, while the sandy on has sunbeds and a diving-surfing-parachuting complex. The two arms are connected with a huge net which keeps out the bigger fauna of the Red Sea. The beaches of the separate resorts are separated from each other and also the entrances are guarded, only those who live there can go in. In the Reemvyra, there was no ATM, so I had to go to the next resort which had one (ATMs are not often can be found in Egypt). Internet-cafe and wifi they had; half an hour is 10 LE (egyptian pound ~ 0,8 euro), the wifi is 100 LE for a week.

Surprise to me: the winter is absolutely not a dead time here. The resoort was about 3/4 full, and as I could see the others were about the same. In fact the weather is about perfect now, during the day it is 20-25 degrees, and on the sun it feels like 30; sometimes it is a bit windy, but rain almost never falls. During the evening it get colder and usually wind arises too, so it is around 10-15 °C. In the desert it is even hotter during the day and colder during the night - it can cool down to near zero °C - typical desert climate. The resort, just like most of them are full of Russians, and even the staff speaks Russian a bit - it seems Russians like this weather, so it is their favourite season.

Afternoon I go to the beach for swimming and sunbathing. For a card we get beach-towels every day, so no need to dry them overnight. The sunbeds on the beach are a bit old-fashioned, heavy, wooden things with a foam-matress on them. The sunshades are the ubiqutous ones with dry palm-leaf covering. The sea in the lagoon is around 22-23 °C, in the pool even warmer, around 25 degrees. The left side of the lagoon is covered with small pebbles, the right side is sandy, with an occassional bigger rock - at the end of the sandy arm it gets definitely rocky - probably the original beach, and the sand is the artificial. I quickly buy swimming-shoes, at 30 LE they are far cheaper than the doctor if a rock or something cuts my feet. In the lagoon the water is almost still, perfect for swimming and not cold at all. at 3-4 in the afternoon it is getting colder here too, and most people go to the more wind-protected poolside sunbeds.

Both at the poolside and on the beach there are animation programs all day long; aerobic, dancing, singing, beach-volleyball, etc. During the day people go around amongst the sunbathers to offer a lot of programs for their companies; the usual ones seem to be beauty-saloon with massage and all; diving courses and trips, parachuting, snorkeling, surfing, and excursions to all popular destinations - it seems there is no low season for them either. They are all right, even if it was a bit annoying to be waken up hourly by some of them - but it was nothing compared to the annoyingness of the people at these destinations; there everyone tried desperately to sell every little trinket, fake statues, fake papyruses, or make you take photos of them, or let them do services - for baksis of course. They are really, really annoying... I understand that they want to get by by this, but I, as a turist did not come here for being harassed all the time when I want to take a photo of a beautiful old temple or something.

Dinner is from 7 till 10 each day, and it is also in a buffet style. Usually 3 types of main meat-courses (chicken, fish, beef), some freshly roasted meats; lots of side dishes, like rice, potatoes, pastas, steamed vegetables; lots of fresh salads with various garnishes; and literally dozens of desserts, from pastas, to puddings, and some that I know no name for. Only the soft drinks are free, alcoholic ones must be paid separately. They are absoluetly prepared for the turist going for whole-day excursions; from the over 400 rooms, and cca. 1200 people every day around 1-2 dozen go for some kind of a trip; they get a pre-packed breakfast, and late dinner.

And so I ask for it, as we are supposed to go to Kairo during this night - leaving ast 1 a.m. - because our company has not enough people, we go with the Karthago Tours people. Before the start, I walk around a bit the darkening seaside, making some photos, then get the packed breakfast, put it to my backpack, and sit at the reception, waiting for the coach. Buses come, pick up people, and go - but mine does not. after being half an hour late I send sms to Leyla - no answer, as she calls the coach and they say I am on the bus. They actually left me, and the other two people from King Tours... In the morning phone to Leyla, we clear the matter, and it was the other tour operator's fault; Layla organizes that we join another group, some Polish ones, so we go to all planned trips with them.

Szünet

Elmentem nyaralni.
egy hét múlva vissza.

Gone for a holiday.
back in a week.

Truth

"From my experience with my brother, who suffers from aspergers, people suffering from aspergers tend to find compromising difficult. It's like they feel cheated if their opinion is not the one recognized as the truth"

We were talking on the chat about Aspergers, and I was thinking about this sentence quite a long time afterwards. It is certainly true, all my senses tell me so. But still a simplification. When I have an opinion about something - and it is rare with me not to - I make a difference between just having an opinion and having an opinion which is TRUTH. I capitalize the worrd, because I have always, all in my life held truth as almost sacred. I am sensitive on this matter. If I feel that my opinion is the truth, then I defend it no matter what, no matter the circumstances, the manner and the opposition. It is - to keep the terminology in this spirit - it is almost like a crusade. I do not know why is it so. It is not important what causes it, chemicals in the brain or karma.

But it makes a helluva lot of a difference when I argue with my opinion as just one of the possible viewpoints, subjective, personal, and I make compromises, I concede points, I enjoy the argument, the exchange of ideas and views that form and shape each other - and on the other hand when I feel my truth, and I feel it threatened, when it is not flexible, but hard and obvious, and still people cannot or want not see it, accept it, acknowledge it... and then I turn hard like a diamond, I anger and shout, I take it absolutely personal that they dare to question me, and the truth... and yes, it is the case that the opening sentence tells. I wonder how I can or could or even if I should deal with it. For truth is truth. When I see it, I cannot let it go for the sake of a good conversation, for the sake of a nick banned, for the sake of loosing a job... because it is more important... I hate losing these things, it hurts losing, like it hurt being banned - but when I saw my tuth and saw admins' attacks on it, I just could not give up.

When I do not defend truth, I can see quite clearly how I should behave, how I should compromise, how is it with other people. I often even tell about it to other people as advice. But when it is coming to the .... is it a test...? I am not sure... but when it comes to this, I find that truth is still the most important thing. Rarely, very rarely I feel a small nagging doubt afterwards, when the truth is not rock-solid, not absolute... those are hard times, because I am scared of myself. The 'what have I done' feelings come. but the hurt is also there, the feeling of injustice against me, and it is usually far stronger than the small voice of the doubt.

I must go down to the seas again, to the lonely sea and the sky,
And all I ask is a tall ship and a star to steer her by,
And the wheel's kick and the wind's song and the white sail's shaking,
And a grey mist on the sea's face and a grey dawn breaking.

I must go down to the seas again, for the call of the running tide
Is a wild call and a clear call that may not be denied;
And all I ask is a windy day with the white clouds flying,
And the flung spray and the blown spume, and the sea-gulls crying.

I must go down to the seas again, to the vagrant gypsy life,
To the gull's way and the whale's way where the wind's like a whetted knife;
And all I ask is a merry yarn from a laughing fellow-rover,
And quiet sleep and a sweet dream when the long trick's over.

/John Masefield/

Mensa tábor

"mert megérdemlem'

Ehhhhh... valahogy az utobbi időben semmi sem akar összejönni rendesen. Na jó, nem semmi, csak sok minden. Rosszfelé haladok vagy nem tudom. Meg az egész világ is. Meg a virtuális is. Abból talán most sikerül elszakadnom, ha nem is teljesen, de valamennyire. Nem árt. De az IRL-ből hova szakad ki az ember? Nem nyaralásra gondolok, az idén nem nagyon lesz, hanem... nem is tudom. Az életből nem lehet szabadságot kivenni.

De azért jó lesz egy hosszú hétvégényi játék, szórakozás, kikapcsolódás. Legyen jó idő is!

Vége

There is an appointed time for everything. And there is a time for every event under heaven
A time to give birth and a time to die; A time to plant and a time to uproot what is planted.
A time to kill and a time to heal; A time to tear down and a time to build up.
A time to weep and a time to laugh; A time to mourn and a time to dance.
A time to throw stones and a time to gather stones; A time to embrace and a time to shun embracing.
A time to search and a time to give up as lost; A time to keep and a time to throw away.
A time to tear apart and a time to sew together; A time to be silent and a time to speak.
A time to love and a time to hate; A time for war and a time for peace.

http://www.erepublik.com/en/article/this-is-it-ennyi-volt--929437/1/all

Time to move on.

.

Egyszer fent, egyszer lent...

Az élet folyamatosan tanítgat. Ismerem a szólást, értem, el is ismerem, és mégis... az elmúlt pár hónap történései valahogy egy másik szinten vésték belém ezt az alapvető ideát... hogy bármi rossz is ér, azt jó fogja követni, de az sem tart örökké, mert az inga leng, átlendül, és jön megint a 'ki kell bírni' időszak, az összeszorított fogak időszaka, a küzdelemé, az erőfeszítéseké, és a titkon elsírt könnyeké... hogy aztán megint jöjjön az öröm és élvezhető legyen a munka jutalma, az elismerés, a pihenés, minden ami jó. Egyszer fent, egyszer lent... ilyen az élet.

És ez így van rendjén. Kikerülném én a rosszat ha tehetném - de utólag látom mire kellett, és akkor már jó. Csak át kell vinni az akadályokat.

-------------------------------------------------------------

Once up, once down...

Life teaches me continually. I knew the saying that is in the title, I understood it and accepted it always... but the events of these past few months carved this truth into me on a level far deeper than before... that whatever bad thing happens to me it will inevitably be followed by a good one; and it will not last forever either, for the pendulum sways again, it goes from one side to the other always, and the time comes again when it must be endured, the time of the squezed fists, and struggles and endeavors - and the time of the secretly cried tears too. And after this it is again the happiness, enjoying the results of the hard work, the acknowledgements and the rest. Once up, once down - life goes on.

And it is right this way. I would avoid the bad part if I could - but afterwards I always see what it taught to me and what good it brought about. Just... just one must take all the hurdles.

.

Tusványos

Előzetesen egy kicsi róla - aztán utólag majd elmesélem, hogy milyen volt.

Szóval 1990-ben kezdődött el a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, azzal a nem titkolt céllal, hogy javítson valamit az alaposan javítható román-magyar kapcsolatokon, közelebb hozza egymáshoz az embereket, és jókat vitatkozzanak az átmenetekről, demokratizálódásról, rendszerváltásokról is. A szervezők (román, erdélyi magyar és magyarországi magyar alapítványok) ezt a szellemiséget azóta is próbálják megőrizni, továbbvinni; nem tudom mióta a könnyebben elérhető Tusnádfürdőn, ahonnan a rendezvény a Tusványos becenevet kapta.

Az ifjúsági tábor az évek folyamán kicsit megkomolyodott, legalábbis ami az előadókat illeti, kicsit megváltozott, fesztiváljellegűbb lett - és persze egyre népszerűbb is. De a tematika nem változott, továbbra is egy szabad, szókimondó fórumot biztosít a nemzetek, nemzetiségek problémáinak és együttműködéseinek megvitatására, az aktuális gazdasági-politikai események, és a művészeti, médiajellegű témák mellett.

Mivel az idei rendezvény jubileumi, a 20. a sorban, így a tematika egy fontos része a viszatekintés, a honnan jöttünk és merre tartunk; és a megújulás, amit terveznek a szervezők. Úgyszintén meghívtak a szervezők szinte minden híres 'Tusványos-járót', hogy részvételükkel is jelezzék a fesztivál történetét és jelentőségét.

És akit kicsit több is érdekel

Tusnádfürdő, Július 14-19.

.

Fordítás

Nem kevés fordítást csináltam már életemben, és ha nem is szakmám, de elég nagy gyakorlatom van benne. Nem is szokott gondot okozni semmilyen átlagos szöveg lefordítása, ha az nem valami spéci szakterület - illetve hát az építőiparral azért már elboldogulok, különösen egy műszaki szakszótár társaságában. Ez mégis új tapasztalat most; csapatban, célszoftverrel alkalmazást fordítani, azaz nem csak maga a fordítás a feladat, de a munka kiosztása, kommunikáció, egyeztetés - hiszen ugyanaz a feladat, nem fordíthatók máshogy egyes szavak, nem lehet a szöveg se túl hosszú, se túl rövid az eredetihez képest; kódok vannak benne, amikhez igazodni kell szerkezetileg és ami még nehezebb a magyarból következő ragozással is, és még magyarosnak, érthetőnek is kell lennie... igaza volt annak az ismerősnek aki a gúzsba kötött lábbal táncolni kifejezést használta, bár ő a műfordításra értette; de ez ha lehet méginkább az, annyi a kötöttség. Mégis, jó csinálni, és kíváncsian várom azt, amikor a munkám, a munkánk eredménye megjelenik majd a képernyőn... még ha ez nem is holnap lesz. :-)

eRep tali megint

Már rendszeressé vált az eRepublikos találkozó, és tervezzük a vidékieket is - öröm, hogy ennyien vagyunk, akik képesek és hajandóak is élőben is találkozni, megismerni egymást, beszélgetni, mulatni és együtt kikapcsolódni. Mit képzel el az ember egy sosem látott, de az írásaiból jól ismert figuráról és milyen lesz a valóság... közben magamban a fórummal hasonlítom össze, hiszen ott is hasonló volt a helyzet, és ott megölte lassan az IRL a virtualitást... itt másnak látom a helyzetet, hiszen itt folyamatosan kell cselekedni is, van téma, van input, stimulus, azaz az ingame-ben nem tud elmenni a téma, a társaság az IRL felé, mert nincs rá ideje - itt, eRepen törtnnek a dolgok, nem fér bele az IRL. Ráadásul itt jóval nagyobb annak az aránya, akik virtuálisak maradnak - a világ nagyrésze, pártízezer ember sosem lesz élő számomra, egyszerűen a távolságnál fogva. Így aztán remélem, sőt valószínűnek tartom, hogy eRepen nem fog gondot okozni az IRL talik megsokasodása - sőt, itt valóban azt a plusz layert tudja adni, ami a fórumon túl erőssé vált, és megfojtotta azt - és itt meg is tud maradni csak egy plusznak és nem válik uralkodóvá.

Így, ezzel az érzéssel kellmesebb bulizni. :-)

Quicksilver

.

Megint itthon

Hazaértem, bár nem volt egyszerű műsor ez sem. Elhalasztották a gép indulását 2 órával, pedig már így is este 10-kor indult volna - erről még napközben telefonon értesítettek, ami elég tisztességes eljárás. De este 1/2 12-kor a reptéren már az vát, hogy hajnali 3-kor indul a gép, és onnan akkor már sehova se lehetett elmenni... pláne csomagokkal nem. A wifi szaggatott, ülőhely alig volt, onnan is fel-felzavarták a népet a takarítónők, egy darab méregdrága büféből lehetett válogatni mindössze, és lemerült a laptopom telepe is egy óra után. A checkinnél mondjuk rendesek voltak a SkyEurope-osok, mert kaptunk hideg-meleg kaját meg innivalót is, és ezt beengedték a belső váróba is - ahol volt fali konnektor is a laptopoknak és a wifi is hasított rendesen. Mondjuk az indulásból így is majdnem hajnali 4 óra lett... a gép jószerivel még fel se szállt, de már aludtam, és csak a ledöccenésre ébredtem fel. Mondjuk még így is jobban jártam, mint apu, aki kocsival jött értem Bécsbe, és már útközben értem el a hírrel, hogy mennyit késünk... ő a kocsiban tudott csak kicsit hunyni. Úgyhogy hazafelé egymást próbáltuk meg ébrentartani a kocsiban, és egész nap mindketten csak kóvályogtunk. Úgyhogy mostanra már nem kicsit vagyok álmos, megyek is aludni.

Bukarest II.

További eszmefuttatások...

Az első görögkeleti templom még izgalmas, a maga élénken kifestegetett, naiv bibliai képeivel, freskóival, az ikonokkal. A második, harmadik érdekes, megaztán egy pici különbség van is köztük, az egyik újabb, a másik régebbi, ennek ősrégi fa harangtornya van, a másik mellett meg kolostor (?), szép kis árnyas kerengővel, ahol sétálgathatnak imamorzsolgatás közben... de a századik mellett már elmegy az ember, és istenigazából még fényképet se csinál, mert úgyse jegyzi meg a nevét sem...

Igen, van egy pici régi óváros, a Lipscani negyed. Többnyire a feltúrt járdái-utcái emlékezetesek, meg néhány tényleg szép, régi épület - a modern toronyházak árnyékában... van itt pár jó kis étterem, söröző, kávézó, lehet az utcán a napernyők árnyékában elücsörögni, akár hangulatosnak is mondhatom.

Van sok, nagy és szép park. Tőlem 2 percre a Cismigiu, ami láthatóan igen népszerű a gyerekes szülők és a kutyások körében - a tavon lehet csónakázni, másik tavacskákban és környékén száznyi vizimadár él, vannak ültetett virágágyások és bolondul futó kúszók árnyas sétányai, kőpark, és vízesések, kellemes árnyék, madárcsicsergés és hűs - ez rá is fér az emberre, mert bizony meleg van, sőt nagyon meleg. Mondják a tél után nem a tavasz jön, hanem a nyár, és hát ez igaznak is tűnik... aztán van még a nagyon nagy park, a Herasteiu, egy hatalmas tóval, rengeteg virágágyással, kisszigettel, skanzennel, hétvégén népitáncosokkal és majálisszerű szórakoztató programokkal. És van még sok, ezek csak a legnagyobb parkok...

Vannak igen figyelemreméltó épületek, mind a régi paloták, mind a többnyire múzeumokként funkcionáló klasszicista óriások, mind a követségek szépen felújított régi villái, és még a modern építészet is tudott hozzátenni a városképhez.

És vannak bizony vendégszerető emberek, akik hajlandóak az idejüket egy idegen kalauzolására szánni, megmutatni neki a várost, elvinni kajálni, majd egy rendkívül hangulatos esti találkozót is szerveznek, ahol találkozhat az eleddig csak netről megismert 'kedves ellenségekkel', ahol beszélgethettünk, vitatkozhattunk, és barátkozhattunk egymással...



.

Bukarest I.

Bukarest néhány szabad asszociációval:

- monumentális és bombasztikus... ez gondolom a Caucescu-éra öröksége, de gyanús, hogy a régebbi és újabb épületek is többnyire a monumentalitás felé tendálnak. A bombasztikus talán csak nekem furcsa; az Egység, Győzelem, Nép, Összefogás, stb utcanevek furcsák nekem - felénk az utcanevek többsége emberek nevéből jön.

- autók mindenütt, dugók mindenütt, parkolás minden szabad felületen... nem gondoltam volna azelőtt, hogy van nagyváros, ahol nagyobb a parkolási-közlekedése gond, mint Bp.-en... hát ez itt megdőlt. A gyalogosok nincsenek zebrákkal elkényeztetve, viszont ahol van és nincs lámpa, ott is szigorúan megállnak - átintegetve még a hülyeturistát (engem) is, aki csak onnan akarta lefényképezni a mittudoménmármit. Inkább átmentem a kedvééért az úton. :-P

- Az autók népsűrűségénél érdekes módon csak a virágárusoké nagyobb; sose láttam még ennyit, nomeg a piros lámpánál autósoknak csokrot árulókat sem... és veszik is, eleinte azt hittem ünnep van, annyian rohangálnak csokorral a kezükben az utcán, de nem találom nyomát ilyesminek...

- Nem lehet elhallgatni - a város elég koszos. Az utcák főleg, sok a kóbor kutya-macska, és persze a termékük is... de iszonyú sok a csik, eldobált szemét, kiöntött és otthagyott kuka is. Pedig van kuka, szemetes mindenhol - csak éppen csurig, ill. kicsordulásig...

- Bukarest nincs felkészülve turistákra - nincs is sok, de azért akad. De kiírásokkal, tákékoztatással, angol/német/francia feliratokkal, szórólapokkal, térképekkel nem kényeztetik el az utazót. Van, de hozzájutni nehéz. Nyilvános helyeken még a turistább környékeken sincs semmi kiírva csak románul. Kárpótlásul viszont szinte mindenki beszél valamilyen szinten angolul.

Dilemma...

Hát ez most dilemma a javából. A családi vállalkozás, ahol dolgozok, kezd kifutni, sokáig már biztosan nem megy, max 1-2 évet ha adnék neki. 40 fölött munkát keresni enyhén szólva nem egyszerű, pláne egy gazdasági válság közepén, úgy, hogy az eredeti szakmámat rég nem csinálom, a mostaniról meg nincs papírom. És akkor hirtelen elém tárul egy lehetőség, ami teljesen más, teljesen új, külföldön, messze... de azt csinálhatnám, amibe az utóbbi időben annyira belemerültem. Ezer pro, ugyanennyi kontra. A váltás, amire vártam, vagy ugrás a sötétbe?

Nem tudom...

Rövid kirándulás Zemplénben

A Füzéri vár régi terv volt, ami valahogy sosem jött össze - most elhatároztuk, hogy mindenféleképpen megnézzük, és így is lett. Miskolcról indulva bejártuk Hollóházást, Füzért, Füzérradványt, Pálházát, Boldogkőváralját.

A Füzéri várban a szél akart minduntalan leszedni a toronyból - meg a lábunkról is néha - de megérte felmászni a nem kis emelkedőn, a sziklába vésett, jóindulattal lépcsőnek hívható barázdákon, a viharos erejű szélben - a vár nagyon szépen állítódik helyre, egyre látványosabb, és mesefinom túróslepényt is sütnek a kemencében, a vár valaha volt konyhájában.

Füzérradványról bevallom nem hallottam még, de az arborétum fantasztikus faóriásai megérték azt a pár órát, amit közöttük sétálva eltöltöttünk; a kastély szélvédett lankáján napozva pedig megegyeztünk abban, hogy valamennyien vállalnánk a hajdani grófok életstílusát. Aki arra jár ne felejtse el átölelni azt a csodálatos platánóriást, aki a parkoló felőli oldalon áll - hálás minden érintésért, és bőven adja az energiáit...

Hollóházától nem vártam sokat és nem is adott sok mindent - ha megfeszülök sem tudom a porcelánt szépnek vagy izgalmasnak tartani. Innen indul az országos kéktúra, de ennél több érdekességet nem tudtam benne felfedezni, de akit érdekli a téma, van porcelánmúzeuma is a helynek.

Útközben itt-ott megállva volt pár olyan élmény, ami nem sorolható semmiféle címszó alá - egy falusi kiskocsma, ahol francia turisták fagyiznak, vagy egy igazi szocreál, 30 éve ittfelejtett étterem, ahol rántott hús és vargányás vadpörkölt a menü; egy domb tetején árva turul, leginkább éppen tojó griffre hajazva; borospincék a tokaji rágióban, és sok-sok meseszép, tavaszi, friss-zöld táj, domb, hegy...

Boldogkővár, ahol a szél már olyan erős volt, hogy nem vállaltuk a vár falára a kiállást, inkább szégyen a futás de legalább biztonságos alapon ettünk a vár alatt egy-egy hagyományos lángost - afféle kemény lepényt inkább, nem hiszem, hogy megszerettem. A középokorias étterem ál-óságos hangulatát nem akartuk kipróbálni, inkább hazamentünk a modern konyhába vacsorázni.

De azért élveztük a napot, ha kissé szeles volt is. :-)



További képek itt:
http://travel.webshots.com/album/571837161ZymJIz

.

eRepublik, a szerepek játéka

eRepublik, a szerepek játéka

Átlagember vagyok, sosem leszek ismert, híres, tévésztár vagy akár gazdag ember. Mégis, itt, ebben a játékban mindet kipróbáltam, kipróbálhatom, hiszen a lehetőség adott. Lehetek híres újságíró, Media mogul, akinek többezren olvassák az újságját erepublik-szerte, akinek adnak a véleményére, aki ha leír valamit, az országokat befolyásol, akár csatákat dönt el, hiszen az információ és a dezinformáció itt ezen a csatornán zajlik elsősorban.

Lehetek politikus, beléphetek bármelyik pártba, hogy a ranglétrán fellépkedve induljak a pártelnökségért, a kongresszusi helyekért, a miniszteri bársonyszékekért, sőt akár a karrier megkoronázásaként az ország elnöki posztjáért is - mindenközben öldöklő politikai csatározásokat vívva az ellenzékkel, a többi párttal az országgyűlésben, a chaten és a fórumon.

Alapíts gyárat első összegyűjtött goldjaidból, termelj kaját, fegyvert vagy repjegyet, add el tisztes haszonnal vagy exportáld, s a nyereségből fejlessz, vásárolj újabb és újabb cégeket, menedzseld a munkásaidat, okítsd őket, küldd harcolni ha kell, és gifteld őket ha arra van szükség - és lépj be a háttérben csendben meghúzódó milliomosok közé, akik a nyilvánosság előtt ritkán szólnak, de a háttérben hatalmas a befolyásuk - politikai, gazdasági erőt képviselnek, akiket egy elnök sem kerülhet meg.

Állj be nagykövetnek, először egy kis országban, tanulásként, olvasd a helyi sajtót, ismerkedj az emberekkel, a döntéshozókkal, keresd meg a helyi fórumot és épülj be oda - aztán lépj tovább, válassz nagyobb, fontosabb országot, vállalj szerepet a politikai hatalomátvételekben, szerezz információkat, akár kémkedéssel, ha az tetszik, akár őszinte beszélgetések során, amit ha hivatalos akarok lenni, akár diplomáciának is hívhatok... épülj be a diplomácia szövevényeibe, ismerkedj meg egzotikus országok hasonló érdeklődésű embereivel, köss nemzetközi szerződéseket... a határ a csillagos ég itt is.

Fejleszd a katonai erődet, égesd az aranyat öldöklő csatákban, érd utól a múlt nagy harcosait, szerezz rangot, hírnevet és hősi medálokat, indíts felkeléseket, és döntsd el a csatákat - a harcos, a hős katona szerepe titkon sokunk nagy vágya. Itt megteheted, bár ez a legnehezebb, legdrágább karrier is egyben. De talán a legértékesebb is, amire bizony sokan vágynak, de kevesen érik el. A tábornokok kicsiny de válogatott csapatát (Magyarországon jelenleg hárman vannak csak) mindenki ismeri és bizony irigyli is - ütéseik csatákat döntenek el, az országok támogatják őket arannyal, fegyverekkel, nőkkel... mmm, ez utóbbival talán nem, de anélkül is tudnak szerezni azt hiszem. :-)

Átlagember vagyok hát, de nem itt, nem az erepublikon. Itt az vagyok, az lehetek, ami csak akarok, és tudok. Csak rajtam múlik. Elhatároztam, regisztráltam, átmentem a kezdeti időszakon, és elkezdtem építeni a karriereimet. És elértem mindent amit akartam. Te is megteheted. Gyere, és játssz velünk. Kérj meghívót itt: erepublik.meghivo@gmail.com, vagy regisztrálj itt: erepublik.com és játssz!




Quicksilver
eMagyarország exelnöke, külügyminisztere, nemhivatalos örökös diplomatája és tábornoka
4x kongresszusi képviselő
3x média mogul
5x jómunkásember
3x csata hőse
1x felkelés hőse
4x közösségépítő

Gyere és élj!

Gyere és élj!

Reggel hét. Lassan mozgásba lendül a világ. Elindulnak a teherautók a friss áruval, az emberek álmosan munkába indulnak, egyetemek tábláit törlik le szorgos kezek, ideges anyukák pakolják gyermekeik iskolatáskáját, a buszsofőr morcosan néz ki a tömött megállóra – egy hétköznap reggele csak ez is, minden a megszokott, minden ugyanolyan szürke és unalmas, mint bármikor máskor… kivéve néhány különleges helyet.

Mert a szürke hétköznap bágyadt unalmától nem messze izgatott tekintetek feszülnek a képernyőre, várakozó ujjak pihennek az egér gombján, vagy járják izgatott táncukat a billentyűzeten – itt nyoma sincs fásult unalomnak, a képernyőn színek és formák villóznak, a tekintetek élesek, várakozóak, rejtett öröm bujkál bennük, a reményteli várakozás jólesően borzongó izgalma… nemsokára indul a csata súgja egymásnak millió betű a chaten, épp csak annyival a napváltás előtt, hogy ők már ne vegyék észre, és nekünk ennyivel több esélyünk legyen, a régóta várt, holott sokszor lejátszott csata jön megint, Szegedet most visszafoglalhatjuk, oly sok idő után megint a miénk lehet…

Oly idegenül hangzik ez a szó ’csata’, ebben a modern, gazdasági válsággal és politikai csatározásokkal sújtott, esőszürkén unalmas és soha boldogsággal nem teli világunkban egy ilyen atavisztikus szót hallani, ki harcol ma már, ki az, ki ezzel az egyszerű, őszinte és hihetetlenül felvillanyozó módszerrel dönt el bármit is? Hol van olyan hely, ahol a csatázó felek a harc után összejönnek és megbeszélik, néha megvitatják, néha cukkolják egymást, ki, miért győzött vagy veszített? Hol van még egy olyan hely, ahol az ádáz ellenfelek vicceket mesélnek egymásnak és ahol a spam egyszerre örök harag és jópofa mulatság? Hol van még egy hely, ahol ha három szabályt betartasz, akkor meg se tudod akadályozni, hogy sikeres és gazdag vállalkozó lehess?

A szürke hétköznapból hazatérve leveted magadat a számítógép elé, és a pártok propagandagépezetei, a gazdasági fenyegetések vagy a forintárfolyam ugrándozása helyett máris egy másik világra kattinthatsz. Színes, egyszerű vonalú logó, elegánsan szimbolizálja ezt a világot, ahol mára már közel hétezer honfitársad él, lakik, dolgozik, politizál és persze harcol. Harcol, mert ez egy ilyen világ, itt ezzel az ősi módszerrel döntheted el a területi vitákat. Itt még vannak hősök – habár tanknak hívják őket -, itt még vannak becsületszóra betartott nemzetközi szerződések – igaz leírtak és megszegettek is; és itt még az emberek beszélnek egymással, közösséget alkotnak, még ha ez a méretekkel fragmentálódik is, de mégis; itt ha ráprivizel az elnökre, ő válaszolni fog és elmondja hol érdemes nyersanyagcéget alapítani és a hadügyminiszter is elmagyarázza a stratégiát, ha az nyilvános.

Hol is juthatna eszedbe máshol, hogy repülőgépre pattanj, és azonnal Pakisztánban teremve indulj a választáson, az odahívott haverokkal és fegyvertársakkal beszavaztasd magad az elnöki székbe, majd büntetlenül játszogathass az elnöki gombokkal; hadat üzenj Iránnak, csatát indíts Indonézia ellen, vagy felszabadítsd Nyugat-Ausztráliát – és nem, nem tévedtem el a térképen, ebben a folyton változó, mindig megújul világban máshol vannak a határok mint a szürke hétköznapok papírra nyomott térképein… a tavasz nagyhatalma, Pakisztán ma egy folyton zsugorodó, kihalt bábállam, amit egy diktátorhajlamú román hadvezér irányít, Han Solo néven, egyenesen az ország megszűnése felé.

Mert itt a hatalom, a nagyság elkényelmesíti az országokat, a játékosok abbahagyják, megunják, más játékokat keresnek – országuk pedig csendben hanyatlik, amíg a szomszédok észre nem veszik és fel nem osztják maguk között, majd maguk is eltelve a hatalomtól szintén a lassú lejtőre kerülnek, ahonnan ritkán van visszaút. Mindeközben pedig mások, a feltörekvő, fiatal országok ugrásra készen állnak. Kisebb csaták tucatjaiban edzik fiatal seregeiket, a gazdasági élet útvesztőjében nevelik ki a jövő nagy cégbirodalmait, fegyvereket halmoznak fel, embereket toboroznak és edzenek harcosokká, politikusokká, diplomatákká… és várják a lehetőséget, a kitörési pontot, amikor és ahol kiléphetnek a szürkeségből, a kicsiségből, a másokra szorulásból, a jelentéktelenségből…

eMagyarország itt áll éppen. Az igazival, a naggyal szemben itt az alagút végén látszik már a fény, az ország fejlődik, területe, az a picike maradék, amit a nagy szomszéd féléve nagy kegyesen meghagyott nekünk, az a minap megduplázódott amikor visszafoglaltuk Pécset és Szegedet, a lakosság megsokszorozódott, a gazdaság fejlődik, a szövetségben már szavunk van, nem csak szerepünk, a chaten és a médiában együtt ünnepeltek az emberek, a pártok – és igen, másnapra lehiggadtunk, hiszen még nagy munka áll előttünk. Hiszen amíg Budapesten román zászló leng, addig még a legliberálisabb magyar sem pihenhet nyugodtan az elért sikereken, és hiába jóbarát oly sok ember itt ebben a színes, kavargó forgatagban, ha egyszer ellenfelek, akkor mindent megteszek, hogy megverjem őket. Csatában, politikában, spammelésben, mikor miben kell.

Mert ebben a világban mindig zajlik az élet. Itt nincsenek szürke hétköznapok és nincs unalmas-álmos reggel, nincs monoton napi rutin, és nincs fásult megszokás - mert itt az játszik, aki élni szeret, aki a közösséget élvezi, aki kommunikálni vágyik másokkal. Ez egy nyüzsgő, eleven világ, egyszerű szabályokkal és sok-sok élvezettel. Azért szeretjük annyian mert adni tud nekünk. Elismerést, eredményeket, kemény de hatékony munkát, társaságot, kapcsolatokat, barátságokat és beteljesült álmokat, vágyakat.

Minden olyasmit, ami oly sok ember igazi életéből hiányzik.

Mégsem pótszer, mégsem drog vagy menekülés.

Igazi. Az emberektől lesz igazi, hiszen itt nem egy gép ellen játszik valaki, nem beprogramozott opciókat tud csak eljátszani, hanem tízezernyi másik élő emberrel, vagy éppen ellenük él, taktikázik, tervez, együttműködik vagy éppen háborúzik – a valóság összes lehetőségével, variációjával, komplexitásával.

Ettől lesz igazi.

Ettől éri meg kipróbálni és élni benne egy kicsit.

Gyere, próbáld ki Te is!

Mérd össze a tehetségedet velem, velünk!

Melyikünk él sikeresebben?

Quicksilver
eMagyarország exelnöknője

http://www.oritel.hu/index.php?menu=1&mgroup=1&app=oritel&page=cikk&cikkID=702

-------------------------------------------------------------------------------

Come and live!

Seven o’clock in the morning. The world slowly swings into motion. Trucks start around with fresh goods, people go to work sleepily, universities blackboards are cleaned by careful hands, nervous mums check children’s’ backpacks, the driver of the morning bus scowls at the crowded stop - this is only an average weekday morning, all the same gray and boring as usual, at any time, anywhere... except for some special places.

Because not far from the gray weekdays’ tired boredness, excited eyes stare at the monitors, waiting fingers resting on the mouse button, or play their dance on the keyboard - there is no trace of boredness here, colors and shapes are flickering on the screen, the eyes are sharp and clear, and in their depth a hidden expectation is there… the battle starts soon, whisper myriad letters to each other on the chat, just before the day-change, so we will have some advantage for the long awaited, although many times fought battle, we actually can win Szeged back, we can again have it after such a long time…

It sounds so strange the word ’battle’, in this modern world, so much full of economical crisis and political bickering, that is so gray-boring everyday, with so rarely offering real peace and happiness… who still uses a word like that, who decides territorial disputes by this simple, honest but much exciting method? Where is such a place, where battling enemies come together after the fight is over and talk it over, sometimes argue it over, or even banter each other… why one lost and why the other won, and enemies tell jokes to each other or demand bans because of them? Wherever else is spam at the same time a hated thing and a much coveted game; wherever else can you by keeping a few simple rules be a successful company owner and entrepreneur, or a diplomat overnight?

Coming home from your gray weekdays, you sit down by the computer, and from the world of propaganda, slogans and exchange rates you get into a new world just by a simple click…Colorful but simple design on the logo, symbolizing this world where over seven thousand of your fellow citizens live, work, making politics and of course fight. Fight because this world is built like this, here, you can decide regional disputes and world domination in this simple but terrific way. Here, we still have heroes, although they are called tanks; here, we still have unwritten but kept international agreements; here we still have arch-enemies, agreeing a training fight; and here, we still have people talking to each other and forming communities, which by the size do fragment a bit but still, if you PM the country president, he/she will tell you where to found a raw company or the Minister of Defense will personally explain the war’s strategy – if it is public.

Where could you do a thing like jumping on the plane and instantly appearing in Pakistan, run for the elections, and with your brothers in arms voting for you become a president and play with the presidential buttons without responsibility; declaring war to Iran and starting battles against Indonesia, or instigate a revolution in West Australia – and no I did not get lost on the map, in this everchanging world that always renews a number of borders and countries are in a different place than elsewhere… the once great superpower Pakistan now is an empty hulk of its past glory, and are presided over a dictator, a Romanian General, by the name of Han Solo – leading it towards total annihilation.

For here, in this world power and greatness makes countries lazy, losing people, leaving the game, becoming bored and seeking other games, other challenges to them – their country in the meanwhile slowly weakens and decays until its neighbors start to notice the process and decide to put an end to it and parcel it out amongst themselves. And the smaller but growing young countries are ready to jump, to make their presence felt. They train their young armies in smaller battles, they seek out the future’s great economists and politicians, they recruit people and build up weapons reserves and grow, organize, strengthen all the time… and await the point, the time which offers them a chance. A chance to step out of grey averageness, to grow out of smallness and poverty and insignificance…

And eHungary stands at this point. Unlike its real counterpart, we have started from deeper, but we already see the light at the end of the tunnel. The country grows, the two small regions that the big neighbor pitifully left us half a year ago are now twice as much, for we have reconquered Pécs and Szeged, the population multiplied, the economy grows, in the alliance we not only have a place to sit in the corner but a place to actually say our needs and wants, and on the chat people celebrated the victory together, regardless of their parties or allegiances – but sobered the next day, because we still have a lot to do and reach. Until Budapest has a Romanian flag on it, not even the most liberal Hungarian can sit back and enjoy what we have achieved; and no matter how many friends we have in the opposing side, if they are enemies, then we must do everything possible to win over them – in battle, in the voting booths, in the media, wherever we can.

Because in this world life is always happening. Here, we have no gray weekdays, no sleepy-boring mornings, no daily routines or apathetic habits – because those who play here, who live here enjoy life and community, and above all communication. This world is a small, but lively place with simple rules and lots of enjoyments. We like it because it can give us something. Achievements, acknowledgements, hard but satisfying work, community, connections, friendships and dreams coming true. Many things that most people miss in their lives.

But it is still not a retreat, not a drug or escape.

It is real because of the people, for you do not play it against a computer, or by pre-set options, but you play it with or against tens of thousands of other people, all wanting to reach the same goals, all wanting to compete with you, making tactics and strategies, or even wars – and thereby making it real with all the possibilities and complexity of reality.

That is why it is real.

That is why it is worth trying it and live in it for a while.

Why don’t you come and try it?

Why don’t you match your talent with mine, with ours?

Who will be more successful?

Quicksilver
president emeritus of eHungary

No problem really

Nincs semmi gond velem. Csak befelé, másfelé fordultam. Van, aki tudja merre. De lényegtelen is. A lényeg az, hogy megvagyok. Szabadságot vettem ki magamból.

De amúgy minden rendben. Bocs a meg nem válaszolt levelekért. Meg a megígért, de meg nem csinált dolgokért. Már nem fog sokáig tartani.

Azt hiszem.

Újra

Nehéz elkezdeni megint dolgozni. Újra odafigyelni, felvenni a telefont, csinálni azt az ezeregy dolgot, amit kell. Az ünnepek alatt valódi szabadságot vettem ki, még ide is csak alig írtam, a nagyvilágot és a belpolitikát sem voltam hajlandó követni. Van is mit olvasgatni, valamennyire azért illenék bepótolni hogy mi történt bő két hét alatt. Persze olyan nagyon sok csak nem, az ünnepek alatt többnyire nem sok történik. 2009 van már, megint új naptár került a falra, át kell írni a nyomtatványokat, az űrlapokat, elfogadni, hogy megint öregebb lettem egy évvel.

Ma megint előszedtem a fényképezőt, és mintha újdonság lenne, úgy forgattam. Nem érdekelt az ünnepi fa, a család és a mindenféle hangulatok lefényképezése. Minek? A tél, a táj, na az más kérdés. Egy zúzmarás csipkecsoda-fa lélegzetelállító látvány, a csupasz, fekete ágak a fehér háttéren szintúgy, a nyüzsgő madársereg az etetőn, a kristálytükör-jég a tavon, a vasárnap délután nosztalgiaidéző hangulata ugyanott a kismillió emberrel, a lassan hulló hóesésben...