2008-10-06

Új párt?

Az Ökopolitikai Műhely blogja
Szavaznál-e új pártra?

Új párt-ügyben eléggé szkeptikus vagyok. Mondjuk régi pártok ügyében is, de azoknak megvan a támogatottságuk, viszonylag állandó is, kivéve az SZDSZ-ét, akik nagy nehezen elérték, hogy elpártoljanak tőlük a normálisabb valóbanliberálisok és nagy valószínűséggel kidolgozzák magukat a Parlamentből. Na de új párt Mo-on nem tudott eddig még semmit sem elérni, és a légkör olyan, hogy nem is valószínű, hogy fog. Pedig elég sokan vagyunk, akiket a mostani politika, ill. a mostani politikusok nem tudnak megszólítani, ha más nem azért, mert utáljuk, ha hazudnak nekünk és ezt észre is vesszük. Vallásról lenne szó, akkor agnosztikusnak mondanám ezt, a hasonlat talán érzékelteti, hogy mire gondolok; ígéretekkel, hazgságokkal, korrupcióval és töketlenkedéssel tele van a padlás. No de miért lenne egy új párt jobb? Aki kiábrándul egy-két sok pártból és politikusból, az hajlamos úgy tekinteni a politikusi mesterségre, mint olyanra, ami magában hordozza a hazugságot, a korrupciót, a töketlenséget - és ehhez mintegy kiválasztja azokat az embereket, akik hajlamosak ezen jellemvonásokra. Nem az én gondolatom, de bólogatok rá: A hatalom nem korrumpál, de mágnesként vonzza magához a korrumpálható, arra hajlamos embereket. Ritka, nagy emberek, nagy politikusok nem feltétlenül korruptak és hazugok - de a kisebbek már elég jó eséllyel kerülnek ki ebből a körből. Azaz egy új párt még ha zászlajára is tűzi az új szeleket - szeretem ezt a képzavart - az újfajta politizálást, honnan fog támogatókat gyűjteni? A mostani pártoktól vajmi keveset, max. ha deklaráltan csatlakozik egyhez, támogatja valamelyiket, vagy kiderül a kötődése - de ezesetben ki hiszi el az újfajta politizálást? A szkeptikusok, kiábrándultak közül kit tud meggyőzni és mivel? Szóban engem pl. nem, tettei meg még nincsenek, és ha nem lesznek támogatói, nem lesznek tettei sem, azaz itt se könnyű a dolga. Egyszóval... nem tudom. Pár éve még hittem volna egy új párt új szlogenjeinek, frissiben kiábrándulva a meglévők közül mindből, még talán kaptam volna rajta. De most már... most már nem. Jelenleg nemszavazó vagyok, mert a szavazócédulán nincs 'egyiket sem akarom' rubrika, amit beikszelhetnék. Az új pártot meg meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések: