2008-10-29

Újbeszél

Olvasom az indexen - haha, pont ott, ez vicces, lásd lejjebb a modis posztokban - hogy megalakulhat a médiarendőrség (Nemzeti Médiahatóság) az új, készülő médiatörvény alapján, és ennek az eddigieknél a jóval szélesebb, hatósági jellegű jogkör mellett a feladatköre is kiszélesül, a tévék és rádiók mellett a nyomtatott és elektronikus médiákra (sic), azaz az internetre is kiterjed majd. A tartalomszabályzás eddig is létezett a TV-nél, rádióknál, az ORTT írogatta elő az ostobaság korhatárkarikáit, és ítélte egy-egy perces 'adásszünetre' a renitens tévéket, ha azok megszegték valamelyik szabályukat. De a készülő médiatörvény - amire a hírek szerint rábólogatnak a pártok, hiszen mindkét nagy kilobbizta a saját párttévéjét a digitális csomagban, és a tervezett médiahatóságot is ők felügyelnék szintén a tervezet szerint - ennél jóval többet tehet meg, a lentebbi idézet szerint is a tervezett jogkör már nem médiahatósági, hanem egészen konkrétan cenzori erősségű, és kiterjed gyakorlatilag minden médiára. Mondjuk azt megnézném, hogy az internetet hogyan akarják tartalomszabályozni, mi számít médiának (a neten hírhedten összevegyül a magán és közvélemény fogalma), amit szabályozhat a testület, mit és hogyan akarhat betartatni, hiszen a neten pl. az országhatároknak elég kevés jelentősége van.

Idézet a cikkből:

"A paragrafus hatásköröket biztosító bekezdései egyébként szinte szóról szóra megegyeznek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996-os törvény 2005-ös módosításával, amely ilyen hatósági jogköröket ad a Gazdasági Versenyhivatalnak. Csakhogy amíg a GVH a piaci versenyt szabályozza, és például a nehezen kezelhető kartellezést igyekszik nyomozati eszközökkel felderíteni, a felállítandó NMH akár tartalomszabályozási kérdésekben is alkalmazhat ilyen módszereket. Vagyis cenzorként léphet fel"

A cikk

Nincsenek megjegyzések: