Éljen Darwin

Szúrós, tüskés, szerethetetlen vagyok, igen. Idővel mindenkit elüldözök, elmarok magam mellől. Ilyenné tett a világ, a kedves emberek, a becsapások, az igazságtalanságok, a csalódások. Ilyenné tett, mert valahogy védekezni kell. Ha már támadni nem tudok. Mert azt nem tudok, az sosem ment, pedig próbálkoztam, de még megtanulni sem tudtam. Nem vagyok sikeres ebben a világban, ahol a legkisebb, legjelentéktelenebb helyektől a legnagyobbakig mindenütt meg kellene küzdeni a helyért, kiütni a másikat, győztesnek lenni, és ahhoz kíméletlennek, gátlástalannak, veszélyesnek és mindenféle életrevaló tulajdonságokkal ellátottnak. The winner takes it all.... hát persze, az ember áltatja magát a civilizációval meg a szociális játszmákkal, reméli, hogy valami kis helyet majd csak talál magának, hogy egy niche csak akad neki is ebben az őrült versenyfutásban - de a békés-csendes kis zugokat meg annak tartják, aki képes és hajlandó kussolni, elismerni a győzteseket, és megalkudni velük. Aki nem tudja kiharcolni magának a helyet, az érje be azzal, amit kap a győztesektől, aki meg még nyalni sem tud nekik, az érje be a saját társaságával, meg ami cafatok az osztozkodás után megmaradnak, azzal. Darwin a maga teljes szépségében. Méghogy altruizmus, hah... naivitás. Mizantróp minden ember. Én biztosan. Na hallod, mostanra már...

Éljen Darwin!
Pusztuljon az emberiség!

[remélem elsőnek a modik mennek]

p.s. Ilyenkor persze jól megsértem-bántom azokat, akik nem ilyenek, na ja, erről szólt a poszt.