Tánc

Egyedül szeretek táncolni. Itthon feltekerem a zenét, sorra veszem a kedvenceimet – vagy csak egyet nyúzok egész este – és kifáradásig táncolok. Nem zavarnak a szabályos táncok, de nem is érdekelnek. Azt kell eltáncolni, amit a zene mond és amit én érzek belőle. Meg amit el tudok táncolni. :-) Nem hiszem, hogy bárki más táncnak hívná, amit csinálok. Valahol a balett-gimnasztika-pantomim-performance metszéspontjában lehet, megfejelve a két ballábammal és a túlsúlyommal. Na, főleg ez utóbbiak miatt csinálom otthon, egyedül, ahol senki sem lát. Meg a zenei ízlésem miatt – semmiféle zenés-táncos helyen nem nyomatnak szerintem klasszikusokat, mint pl. a Peer Gynt vagy Carmina Burana. Ez utóbbi a legnagyobb tánckedvencem; annyifélét tud kifejezni, és olyan drasztikusan, hogy ha milliószor eltáncolnám, még mindig maradna új benne.
A kép kedvéért ugyan felvettem egy tűsarkú cipőt, de igazából táncolni szerintem mezítláb, vagy balettcipőben lehet. Nem olyan látványos, de sokkal kényelmesebb. A szoknya lebbenésében viszont van valami… valami, ami illik a tánchoz. A lebbenés.