Szimbólumok

Vannak egyértelműek. A kereszt, félhold, csillag, szem, amiket mindenki ismer, hiszen világvallások-egyházak használják – és járatják le őket. Néha még az eredetüket is tudjuk. Használni ezeket nem szoktuk, hiszen nem tartom valószínűnek, hogy bárki is magáénak érezne egy-egy ennyire köz(le)használt szimbólumot. Bár előfordult már velem, hogy a templomtorony tetején lévő kereszten ülő sarlóholdat lefényképeztem, de az is inkább poénértékű volt, semminthogy üzenet vagy mondanivaló. Nyilván azért, mert az hagy hidegen, amit szimbolizálnak; a vallás-etika-erkölcs, mint kanonizált ’tudomány’.
Egy másik nagy csoport az, amit talán félig tudatos szimbólumnak nevezhetnék, és amik közös jellemzője, hogy bár sokan ismerik, a jelentésében annyira vagy nem biztos senki, vagy mást-mást mond. Kultúra-, neveltetés-, műveltség-, sőt életkorfüggőek, de nagyon. Szinte kizárt, hogy itt, ma, Magyarországon párszáz embernél többen értenék pl., hogy egy női legyező mit mond, mit tud mondani, mit jelképez. A másik véglet pl. a vörös rózsa, amit szegényt totálisan az égő szerelemmel azonosítottak – nem mellesleg kiszorítva ezzel egy csodaszép, bár egyszerűbb virágot, aminek ez a népies neve: égő szerelem. De a szívet – ami nem anatómiai szív, hanem maga is stilizált – már nem ábrázoljuk lángokkal, mert itt belép(ne) még két-három szimbólum, és összezavarodnánk szimbolikailag. Én össze is szoktam zavarodni ezektől, bár azért igyekszem észben tartani a leggyakrabban használt szimbólumokat.
Az utolsó csoport lehetne a tudatalatti szimbólumok. Amiket használunk, de nem a tudatos én, hanem a tudatalattink ’üzen’ vele, kitárulkozik, kiabál, jelez, és hasonlóan tudatalatt ’veszi’ valaki az üzenetét. Többnyire. A művészetek terített asztala, játszótere, üzenőfala, grafittije. Meg a pszichológusoké.

Érdemes tanulni. Hasznos ’idegen nyelv’. Érteni is, beszélni is hasznos.