2008-02-26

Tegnap


Az emberek nem értik. Máshogyan működök. Mindenki máshogyan működik persze, csak van, aki kiesik aból az elfogadható sávból, amit az emberek többsége elnéz magának, és egymásnak. Különösen azt nem értik, aki az idő nagyrészében el tudja játszani, hogy még belefér ebbe a sávba – csak néha kiesik belőle. Ilyenkor jön a biztos részeg, beszívott, PMS, telehold, istenfasza. Mert kell egy indok, egy ok, egy ürügy. Magától egy ember ne lógjon ki az elfogadható viselkedés normáiból. Nem teheti. Hiába nem direkt csinálja, hiába tehetetlen azzal szemben, ami a természete. A negyven évemből harmincban elég sikeresen eljátszottam, hogy normális vagyok. Na jó, talán az első ötben nem kellett. Még. Akkor huszonötben. Sikeresen belefértem a ’furcsa néha, de elmegy’ skatulyába. Azóta tudom mit jelentett ez belül. Hogy mi feszültséget, sérüléseket halmoztam fel vele úgy, hogy ezekkel együtt voltam éppen megtűrt. Megérte? Nem hát. Csak akkor nem volt más választásom. Lehetett volna – elvileg. Az intelligenciám nem akkora nagy, a tehetségem semmiben sem elég nagy, a körülményeim nem voltak olyanok, hogy ellensúlyozhatták volna a vállalt különcséget – így meg kellett próbálni beilleszkedni. Szerencsétlen dolog ez az asperger ha jobban belegondolok. Egy autistáról hamar kiderül, hogy az, az Esőember film óta tudják is, mi az, és megvan az elfogadott-kialakult skatulyája, amiben elfér. Ezt meg nemhogy nem diagnosztizálják, nem is ismerik. Aki szociálisan esetlen, az nem beteg, csak nem akarja biztos. Ha akarná, menne neki, gondolják. Ezt lassan már gyűlölöm, ezt a hozzáállást; mintha az akaraterő valami mágikus tehetség lenne, amivel bármit le lehet győzni, ami meg tud változtatni egy embert, ami ha kell van, illetve kívülről nézve ha kell, akkor kell lennie, olyan nincs, hogy nincs, csak lusta, buta, teszetosza ember van. Tessék csak erős akarattal legyőzni egy meltdown-t. Tessék csak, lehet próbálkozni. Tulajdonképpen… amíg szerepet játszottam, amíg teljesen fegyelmeztem magamat, addig ment is többnyire. Legalábbis nem látta senki. De amióta rések támadtak a páncélon, azóta nem megy. Kibújtam, mert elhittem, hogy a világ érdekes – és nincs visszaút, mert tényleg az. Tudom. Csak ezzel a teljes énem bújt elő, nem csak az, ami ’tud viselkedni’…

Valahol ugyanakkor még mindig reménykedem, hogy csak ’képzelt beteg’ vagyok, hogy olvastam ezt az aspergeres dolgot, és beleképzelem magam. Jó lenne. Elmenni egy agyturkászhoz, bekapkodni pár színes drazsét, és normálisnak lenni. Persze nem megyek. Ez nem így megy.

10 megjegyzés:

aspie írta...

én nem akarok normális lenni. nekem tök jó így "furcsa emberként". a szüleim kiskoromtól fogva elfogadtak olyannak, amilyen vagyok ... aztán ahogy nőttem föl, láttam, hogy a többiek meg nem. illetve néhányan igen, de akkor is annak kimutatásával, hogy furcsa vagyok. most már megtanultam, hogy csak aok társaqságát keressem, akik respektálnak. és igazából nem is akarnék másmilyen lenni ... a mostani valómat már kiismertem, egész jól funkcionálok így, egy másik identitással nyilván másféle gondjaim lennének.

Meredith írta...

Én meg azért nem akarok normális lenni, mert így is szégyellem magam, hogy egyes "normálisokkal" egy fajba tartozónak ismer el a világ. A normálisok között lényegesen több gyilkos, hazudozó, etc. van, mint a spektrumlakók között. És ez nem statisztika, hanem tény.

Nora írta...

Én se akarok normális lenni, meg én se, meg én se, csak éppen ettől még társas lények vagyunk mind (emberek - homo sociabilis), és keressük a társaságot, aki elfogad, befogad.

Nora írta...

meredith... a 'statisztikáddal' te is tudod, hogy mi a baj. Az, hogy az nem statisztika, hanem önigazolás.

aspie írta...

na, ha keresed a befogadó társaságot, akkor ott a helyed a következő social eventen :)
egyébként meg nem az a választási lehetőség, hogy
"normális" leszel-e, vagy sem, hanem az, hogy elfogadod-e magad a saját korlátaiddal együtt, vagy pedig egy életen át bünteted magad azért, mert nem vagy "normális", és még szarul is érzed magad.

Nora írta...

Már akartam kérdezni... direkt használtok ennyi idegen szót? A blogban is. Kicsit fura. Mert oké, hogy aspie, de pl. miért social event?

aspie írta...

á nem, ez véletlenül alakult így, a kommuna tagjai között elég sok az anglomán ... meredithnek pl. ez a második nyelve szinte ..
a social event szó pedig tony attwood egyik autistafejlesztő találmányára utal, aminek az a neve, hogy Social Story(TM). Emiatt hívjuk a találkozóinkat Social Event(TM)-nek, ez afféle utalás.

CatDesign írta...

Eléggé megfoghatatlan számomra ez a szindróma, pedig több kritériuma is illik rám. (Azt már minden kétséget kizáróan tudom, hogy az SQ-m a béka feneke alatt van...) Homályosak, nem elég pontosan a jellemzők, és arról nem mondanak semmit (legalábbis én nem olvastam ilyet), hogy hogyan lehet megkülönböztetni őket azoktól a torzulásoktól, melyeket a környezete, az "élet" nevelt bele az emberbe. Már sokat gondolkodtam rajta, hogy annak, hogy ennyire rosszul menedzselem az emberi kapcsolataimat, az-e az oka, hogy ezen a téren csökevényes képességekkel születtem, vagy az engem ért hatások alakítottak ilyenné. Kicsit olyan ez, mint a diszlexia; vannak diszlexiások, és vannak, akikre ráfogják, hogy azok, holott a hiányosságuk oka valami más.

CatDesign írta...

Nem tudom, miért ment el kétszer. Töröld, ha tudod.

Nora írta...

Belinkelem már a releváns tesztet:

http://www.rdos.net/eng/Aspie-quiz.php

Szerintem az, hogy eszedbe jut ilyen, már eléggé jellemző, mutat valamit. Én magamról így gondoltam.