2008-09-21

Dublin


A Liffey folyó a Halfpenny híddal


A Brazen Head, Dublin legrégebbi pubja


Tipikus külvárosi utcakép a vöröstéglás házakkal


A Four Courts épülete tükröződve

Dublin, írül Baile Átha Cliath (egész Írország kétnyelvű, már ha a feliratokat nézzük, bár beszélni állítólag nem túl sokan tudnak így, hiába tanítják az iskolákban is), Írország fővárosa, a Liffey folyó torkolatában, annak két partján elterülve. Nem túl nagy város, azt mondják alig lépi túl a milliós nagyságrendet az elővárosokkal együtt - igaz azt is mondják, hogy az európai fővárosok között igen előkelő helyen áll a látogatottság, azaz a turisták számában.

Dublin híres az idevalósi írókról, megtaláltam pl. a Tartui (Észtország) Wilde kettősszobor itteni párját, amit Oscar Wilde-nek és az észt írópárjának, aki szintén a Wilde névre hallgat, készítettek; Dublin utcáin végig lehet követni azokat az utcakövekbe illesztett jelzéseket, amelyekkel az Ulysses (James Joyce) útját lehet végigkövetni, és van természetesen Joycenak szobra is. Az egyéb látnivalók között csak felsorolásszerűen a volt kastély, amiben állami épületek vannak, a Szt. Patrick székesegyház, és a Christ Church, a Four Courts, azaz a bíróságok épületegyüttese, A volt Parlament, ami ma banképület, a parkok, mint a St Stephens Green, ahol a kellemes séták mellett kortárs művészeti kiállításokat is rendeznek, és nem szabad kihagyni a Trinity College-t, a méltán híres, fantasztikus látványt nyújtó régi könyvtárral, és a Book of Kells-sel, ami egy világhírű, AD 800-ból származó, eredeti fóliáns, az Újtestamentum négy zsoltárával. A könyvet szigorúan őrzik, de üveg alatt mindennap másik két oldalt csodálhatnak meg a látogatók a könyvtár külön erre a célra kialakított termében. Érdemes megnézni, a falakra kivetítik az egyébként nem túl jól látható oldalakat, és akit érdekel a miniatúrafestészet kelta módra, az kedvére böngészheti őket.

Egy egészen eltérő dolog, amiről Dublin szintén híres, az az éjszakai élet, egészen konkrétan a Temple Bar nevű kis része a városnak, ahol akkora a pubok népsűrűsége, hogy gyakorlatilag csak az van ott, mást jószerivel arra nem is találni. És ezekben minden éjjel folyik a Jameson (ír whiskey, ami sokkal jobb, mint a nálunk kapható ír Tullamore Dew), a Guiness (aki csak dobozból próbálta, az tegye meg élőben is, csapolva; azt mondják, teljesen más, mintha nem is ugyanaz lenne), a cider (szénsvas, enyhe almabor, én ezt preferálom a sörrel szemben) és társaik; szól az ír zene, táncolnak az írek, és utánozni próbálják őket a nemírek, énekelnek, mulatnak, és általában igen jól érzik magukat az emberek. Van persze pub máshol is a városban, sőt, bőven van máshol is - és nem úgy néznek ki, mint amik tönkre akarnának menni a kis forgalom miatt. Jellegzetesek a maguk sötét, faberakásos portáljaival, szinte mind régi, régebbi vagy még régebbi - bár olyan öreg, mint a Brazen Head, egy sincs, tekintve, hogy 1198 óta folyik ott a sör minden éjjel - a pub azóta működik megszakítás nélkül. Azt hiszem, ez már valami. :-)

8 megjegyzés:

Loxon írta...

Ez a sok ír poszt mind gyönyörű. Köszönjük.

Quicksilver írta...

Örülök, hogy tetszenek. Idővel az elütéseimet is javítom - valahogy rögtön nem tűnnek fel. :-)

Névtelen írta...

Te is cider-párti vagy? Amikor kint voltunk, teljesen rákattantam a Bulmersre, sajnos itthon (még?) nem lehet kapni. De már nagyon várom...
Guiness múzeum kimaradt? Érdekes és nagyon multimédiás, valamint jópofa a "belépőjegy". :o)

Quicksilver írta...

Én a Druids-ot preferálom, a Bulmers nekem kesernyésebb, sörösebb karakterű. A Guiness-múzeum egyikünket sem érdekelte, úgyhogy kimaradt.

Névtelen írta...

810 éves kocsma? Az bizony már nagyon is valami! :-)

Quicksilver írta...

És lépést tart a korral, weblapja is van:
http://www.brazenhead.com/

Névtelen írta...

mi egy kisebb városban lakunk, és kb. 100 pub van!!! én nem igazán szeretem a cider-t, én West Coast Cooler párti vagyok, bor alapú, édes, nőies ital.(csak Írországban árulják, azt hiszem)

Quicksilver írta...

A pubok népsűrűsége az mindenhol meglepett. És működnek, vannak bennük vendégek, azaz van igény is ennyi pubra... ezt még most is furállom kicsit.