Valentia szigete

A Fogher-sziklák


Naplemente a szigeten


A Valentiai öböl a Geokaun hegyről nézve


A világítótorony

A névről elsőre azt lehetne hinni, hogy egy spanyol város, meg annak a focicsapata. Merthogy az is. De Írországban más, ott egy nem is kicsi szigetet jelent a nagy sziget DNy-i csücskében, a sziklás, félszigetek és szigetek tarkította Kerry megyében, ami két dologról is híres; először is az írek paradicsomi szigeteknek hívják, és imádnak oda nyaralni járni; másrészt meg ez Európa legnyugatibb lakott területe. Régebben még a közeli Blasket szigetek büszkélkedhettek ezzel a titulussal, amíg a szigetek el nem néptelenedtek, megélhetési lehetőség híján. Mostanra így már Valentia szigete a legnyugatibb emberlakta pont Európában. Mondjuk az elvándorlás az itt is jellemző, ahogy mondják; a sziget kisvárosa (Knightstown) és falucskája (Chapeltown) nem elég vonzó kilátás a fiataloknak... ahogyan nálunk is, csak ott még földművelés sincs, ami itt felénk az agronómusabb lelkű fiatalokat a falukban tartaná. Néhány birka, marha, kevéske halászat, amióta az ír állam a halászati jogok nagy részét eladta a spanyol és francia flottáknak... és a turizmus. Ami ugyebár egy paradicsomi szigetről lévén szó, jelentős, csak éppen eléggé időszakos. Írországban ugyanis nincs igazi nyár, a 20 C fokot már strandidőnek aposztrofálják a helyiek, és ugyan szigorú tél máshol nincs nagyon (a nulla fokot ritkán érik el, a hó szinte ismeretlen), de itt, a szigeten az Atlanti-óceán téli viharai igencsak zorddá teszik az életet. De nyáron, vagy ősszel, ha kisüt a nap... akkor bizony a sziget büszkélkedhet néhány látnivalóval. A Fogher sziklák, ha a Moheri társaikkal nem is vetekedhetnek, de a maguk vad fenségességében lenyűgöző látványt nyújtanak; a Geokaun hegyre érdemes felmenni jó időben, mert fantasztikus körpanorámával mutatja be a környező szigetekt, félszigeteket és magát a szigetet; Az őslábnyomok is érdekelhetik, aki erre téved, a palabányával együtt, ahonnan a Brit szigetekre is szállították a palakövet; őskori maradványok és kőerődök is akadnak itt; a Glanleam udvarház a maga szubtrópusi kertjeivel szinte hihetetlen, hogy itt képes megélni, sőt virágozni, és a maga kis védett öblében egy valódi paradicsomot teremteni; és a közeli Skellig sziklaszigetek madárparadicsomaihoz is innen mennek a hajókirándulások. És egy technikatörténeti érdekesség, ami a szigethez fűződik: 1866-ban innen fektették le az első transzatlanti telegráf-kábelt, ami aztán 100 évig működött, összekötve Európát Amerikával. A tényt ma egy emléktábla jelzi a Telegraph Field-en. A világítótorony egy Cromwelli erőd maradványain épült, ami sajnos nem látogatható. Így aztán felesleges is arra menni, márcsak azért is, mert az odavezető út volt az, amit valaha életemben a legmeredekebbnek és legkeskenyebbnek láttam. Konkrétan féltem rajta lemenni, és nem voltam benne biztos, hogy fölfelé is menni fog. Szerencsére ment, egyesben valahogy felvánszorogtunk, és még szembe se jött semmi. :-)
A sziget, és a környező félszigetek a túrázók paradicsoma is. A Skellig Way, a Kerry Way, a Dingle Way, és megannyi névtelen társaik álomszép és vadregényes tájakon viszik körbe a túrázókat - autóval se rossz, de akkor folyton meg kell állni. Gyalog, talán egy hét alatt, mindig máshol, útközben aludva - a környék tele van B&B-kkel - körbe lehetne járni annyit, amennyit érdemes. Egyszer talán majd megpróbálom. :-) Persze nem fogom, de azért jó leírni. :-)
Na, szóval noha Írországnak gyakorlatilag bármely pontján el lehetne tölteni egy hetet, a környék bejárásával - addig itt aztán tényleg érdemes is. Sűrített Írországnak hívnám, hiszen kisebben minden megvan itt, amiről a Nagy Zöld Sziget híres.