A fény

Virrad. A sötét égbolt színe lassan hígul, a fekete szürkévé oldódik, sötétkékké, a látóhatáron aranyos-narancsos derengéssé. A csillagok eltűnnek, felhőpászmák kúsznak elő s el, enyhe szellő borzolja karom kis szőrszálait. A fény lassan világosodik, a látóhatár színei erősödnek, a felhőpászmák tükrözik, törik, játszanak vele, színpompájuk lassan giccset idéz fel bennem. Mögöttem méltóságteljes hegyek állnak, sziklataréjuk, s egynémely fák csúcsa már látja a Napot, kiváltságosok ők, hisz mindennap hamarabb köszönthetik. A szellő eláll, a napfelkelte előtti pár másodperc alatt csend, mozdulatlanság költözik a világba; velem együtt a természet is lélegzetvisszafojtva várja, hogy felbukkanjon a Nap. Megjelenik az ív felső széle, és a várva várt arany ragyogás elönti a világomat... percről percre erősödik, fénye mellett melege is megjelenik, a hajnali borzongást jóleső langymeleg váltja fel. Már kiemelkedett a látóhatár mögül, fénye diadalmas, elöntött már mindent, árnyékokat hozott létre, ellentétpárjait, akik hiába szegülnek ellenébe, ha egyszer nélküle nem létezhetnek... arcomat fürdetem a fényben, szemem lecsukva, de így is látom, ha nem tudnám, hogy nem lehet, azt hinném, tovább erősödik... és valóban, már szorosan zárt szemhéjam sem véd meg a fénytől, látom, miként nyitott szemmel láthatnám, nem is merem kinyitni, mi történik? A meleg is fokozódik, már éget szinte a fény, nem lehet ilyen meleg hajnalban, még a legforróbb nyáron sem, még délben sem... árnyék felé húzódok, vakon, hisz nézni nem merek, agyam napkitörésről suttog, már rettegek, és nem találok árnyékot, pedig volt, emlékszem, itt mellettem hatalmas fa állt, arrébb a ház, a folyó partoldala, de nincs meg egyik sem, a hőség már nem is hőség, hanem forróság, a szemem talán már becsukva is kiégett, fáj, sajog, izzik, megfőlök, és ez most nem buta nyári hasonlat, hanem a valóság, nem lehet más, mint napkitörés, akkor viszont meghalok úgyis itt, a szabadban, a fény felét se látom, amit a Nap könyörtelenül, sugárzás formájában ont, mondjuk a ház se védene meg, csak lassabb lenne, kínosabb, hosszabb... már ég a hajam, a ruhám, a bőröm is, fáj, fáj, fáj, éget, izik, fehér, fehér... aztán már nem is fáj, csak a kín emléke érződik még néhány másodpercig, amíg még élek.

Elárult a fény.

Tervek

Azon morfondírozok, hogy minek külön álomblogot írni, itt is lehetnének. Ennek úgyis 'énblog' a besorolása, még ha ki-kinézegetek is a nagyvilágra, amik máshol történnek. Akkor meg ide is írhatnám őket, azt a pár embert, aki benéz néha, csak nem zavarná. Meg gondolkodtam rajta, hogy a régi kedvenc témámat - vagy ez műfaj inkább - a meséket is újra kellene kezdeni; mintha megint mocorogna bennem egy-kettő. A Nap meséi, vagy már keverem? A Hold meséi voltak a nettón, a csillagok meséltek a klubban - na, ennek mindjárt utánanézek... és nem találom, nem tudok keresni nick híján, a kereső egy darab trágya, ha tudnám, hol keressem, nem kellene kereső, egész fórumos keresésnél meg csak lefagy - és sok a topic, nem érek rá mindet végigolvasni. De úgy emlékszem, ott voltak a csillagok meséi. Úgy rémlik... néha olyan szar a memóriám, kihullanak dolgok, a múltkor napokig nem jutott eszembe Jeremy Irons, hogy ő játszott az Elizabeth I.-ben, pedig az egyik kedvenc férfiszínészem, de ha voltak a Hold és a csillagok meséi, akkor most a Napéi jönnek, és az már komolyabb feladat, nem lehet csak úgy nekiugrani. Az álmok meg... az éjjel szinte végig álmodtam, tucatnyi témában, fel-felriadva, és mostanában amúgy is sok az álom, most ilyen időszakom van. Volna mit írni, de a freeblog nem egy segítőkész darab, meg a tűzróka se lett soha a kedvencem. Na de majd itt.

Természetfotók

Ez egy ilyen napnak tűnik, van miről írni - a modik mellett is - hát írok.

Mondjuk nem hosszút, csak ha valaki szereti a szép természetfotókat, az nézze meg vagy élőben a Magyar Természettudományi Múzeumban, vagy a neten az Az év legjobb magyar természetfotóit.

Újbeszél

Olvasom az indexen - haha, pont ott, ez vicces, lásd lejjebb a modis posztokban - hogy megalakulhat a médiarendőrség (Nemzeti Médiahatóság) az új, készülő médiatörvény alapján, és ennek az eddigieknél a jóval szélesebb, hatósági jellegű jogkör mellett a feladatköre is kiszélesül, a tévék és rádiók mellett a nyomtatott és elektronikus médiákra (sic), azaz az internetre is kiterjed majd. A tartalomszabályzás eddig is létezett a TV-nél, rádióknál, az ORTT írogatta elő az ostobaság korhatárkarikáit, és ítélte egy-egy perces 'adásszünetre' a renitens tévéket, ha azok megszegték valamelyik szabályukat. De a készülő médiatörvény - amire a hírek szerint rábólogatnak a pártok, hiszen mindkét nagy kilobbizta a saját párttévéjét a digitális csomagban, és a tervezett médiahatóságot is ők felügyelnék szintén a tervezet szerint - ennél jóval többet tehet meg, a lentebbi idézet szerint is a tervezett jogkör már nem médiahatósági, hanem egészen konkrétan cenzori erősségű, és kiterjed gyakorlatilag minden médiára. Mondjuk azt megnézném, hogy az internetet hogyan akarják tartalomszabályozni, mi számít médiának (a neten hírhedten összevegyül a magán és közvélemény fogalma), amit szabályozhat a testület, mit és hogyan akarhat betartatni, hiszen a neten pl. az országhatároknak elég kevés jelentősége van.

Idézet a cikkből:

"A paragrafus hatásköröket biztosító bekezdései egyébként szinte szóról szóra megegyeznek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996-os törvény 2005-ös módosításával, amely ilyen hatósági jogköröket ad a Gazdasági Versenyhivatalnak. Csakhogy amíg a GVH a piaci versenyt szabályozza, és például a nehezen kezelhető kartellezést igyekszik nyomozati eszközökkel felderíteni, a felállítandó NMH akár tartalomszabályozási kérdésekben is alkalmazhat ilyen módszereket. Vagyis cenzorként léphet fel"

A cikk

Cigi

A poszt apropója egy blog az index címlapján, amiben felmerült a hogyan szoktál le a cigiról kérdés, én meg gondoltam leírom, hogy én hogyan szoktam rá és le róla.

Középiskolás koromban, ha jól emlészem másodikosként elvittek minket őszi munkákra, szüretelni egy akkoriban TSZ-nek hívták, szóval annak a szőlőjébe. A fiatalabbaknak mondom, hogy ez nem kényszermunka volt, arra az oroszok vitték az embereket régebben, ez csak egy szokásos őszi szüreti diáksegítség volt, a kommunista szombatok meg az őrségi mocsárlecsapolások kései utódja az iskolákban; egyszóval voltunk almát szedni Szabolcsban, szőlőt szüretelni a Balaton-felvidéken, iskolaidőben, fizetés nélkül, általában egy hétig - ma ehelyett őszi szünet van az iskolákban, ahogy hallom. Ezek amennyire én visszaemlékszem, elég jó bulik voltak diákfejjel, napközben nem vittük túlzásba a munkát, hogy maradjon erőnk esténként kiszökdösni a táborból, és belógni a falusi kocsmába vagy diszkóba, ha ott éppen volt ilyesmi. Többnyire volt az ifjúsági táborok közelében ilyesmi, tán nem véletlenül. Vagy legalább a helyi kocsmában tartottak vadászt meg kevertet is a fiataloknak. :-) Na szóval, ott, a szőlőtőkék között gyújtottam rá életem első cigijére, egy mentolos Szofira. És mivel mentolos volt, nem volt baromi erős, inkább rágógumira hajazott a füstje is, így senki nem lett rosszul, és a jelenlévők közül többen is rászoktunk. Akkor még csak egy-egy szálat szívtunk el, amelyik szünetben ki tudtunk lógni a suliból, az előtte álló beton, azaz beláthatatlan buszmegállóba - itt szokás volt a cigi csikkjét felragasztani a plafonra, mintegy mementóként. Utólag viszagondolva persze elég undorítóan nézhetett ki a hely... a cigi aztán az életem részévé vált, eszembe se jutott leszokni róla, egy idő után legalizálódott, azaz szülői engedélylel a kollégiumban is rágyújthattunk az erkélyen. Ez negyedikben volt, gyakorlatilag az elit lehettünk, a nagyok, akik kimehetnek a tiltott erkélyre cigizni tanulási idő alatt is, meg amúgy is különjogokat élveznek az érettségire készülés címszóval... no mindegy. Az egyetemen is cigiztem, ott ha jól emlékszem, szinte mindenki dohányzott, az volt a különc, aki nem tette. Egy vizsgaidőszakban volt az első leszokásom, fogadásból fél évig nem gyújtottam rá. Majd, amint letelt, azonnal, és utána is. Angliában éltem két évet, au-pair-ként, ott nem cigiztem többnyire, csak valóban alkalmanként, amikor az iskolai társakkal elmentünk szórakozni valahová egy pubba. Akkor még a pubokban is lehetett dohányozni. Hazajőve kezdtem el a leszokási kísérleteimet - egyrészt kezdtem érezni a hatását, úgy cca. 5-6 év után, másrészt szép lassan elkezdett drágulni a cigi, és ezt amennyire tudom, azóta se hagyta abba. Itthon anyu is cigizett, sokat, mellette leszokni nem volt könnyű - nem is sikerült sosem. Próbáltam csökkenteni az adagokat, beosztani magamnak, hogy mennyit szabad, ez sosem jött be, sosem sikerült betartani az adagokat, nemhogy csökkentve őket, de még szinten tartani sem. Azt minden dohányos tudja, hogy a cigaretta-igény az folyamatosan nő, ha csak észrevehetetlenül is, de az ember egyre többet cigizik, aztán amikor hirtelen rádöbben az aktuális adagjára, akkor visszavágja arra, amit még normálisnak vél - ezért szív a dohányosok legtöbbje mindig 'napi egy dobozzal' - majd kezdődik a folyamat megint a lassú emelkedéssel. Állítólag vannak kocadohányosok, akik 'csak bulikban' cigiznek, de valahogy én sosem láttam, hogy máskor ne gyújtottak volna rá - ez is egyfajta önáltatás, tudatalatti védekezés lehet, hogy ne kelljen elítélnie saját magát, hogy egy ilyen káros szokása van. Emlékszem, elég sok közismert praktikát kipróbáltam a leszokásra; volt, hogy folyamatosan vizet ittam meg napi tízszer fogat mostam, hogy a szájban jelentkező nikotinhiányt lemossam-elűzzem az erősebb, mentolos ízzel; aztán próbáltam az akkoriban bejövő nikotinos tapasszal, majd rágógumival is; a tapasz volt a leghatásosabb, akkor sikerült hónapokig nem cigiznem, és a tapaszt is elhagyni - jó is volt, mert már irritálta a bőrömet mindenhol - majd a 'győzelemre' egyszer, egy bulin, alkoholos állapotban rágyújtottam, 'csak egy szál' felkiáltással, és azzal kész volt, megint visszaszoktam. Próbáltam bejelentve mindenkinek a leszokást, hogy hátha az segít, hátha már csak az önértékelésem, a makacsságom, hogy ne égjek le ennyi ember előtt, az segít - nem segített. Próbáltam rákészülve, visszaszámolva, nagy üggyé téve magam előtt, amiben nem bukhatok el... aztán a nagy ügy kezdetét mindig kitoltam; ahogyan a fogyókúrázó is 'holnaptól majd' nem eszik sokat, úgy én is 'holnaptól' szoktam le minden nap. Próbáltam kiszámolva az árát annak, amennyit addig elszívtam, és hogy ha félretenném mi szépet-jót tudnék belőle venni, utazni, stb - elborzadtam ugyan az összegtől, de a leszokásban fityfenét sem ért. Elmentem valami sarlatánhoz is, amit a TV-ben mutattak egy Deltában (vagy az utódjában, elvégre ez nem volt olyan rég), ahol egy lemezre rá kellett tennem a kezemet, és az mittudomén kivonta belőlem a nikotint vagy mi a lótúró - dehát ezek a dolgok max. annak működnek, aki képes hinni bennük, én meg sosem voltam hívő fajta, logikus alapja meg nem volt az egésznek. Sose mentem vissza. Aztán úgy voltam vele - ez egy barátom hatása volt - hogy ha le kell tennem a cigit, akkor le fogom tenni a cigit, machinációk nélkül, vagy magamtól, vagy teszem azt a rák veszi majd ki az ujjaim közül az utolsó szálat... és így is lett. Mármint nem a rák - egy napon, cca. három éve egyszerűen nem gyújtottam rá többet. Nem csináltam semmi különlegeset, nem volt elhatározás, nem volt tapasz sem meg más sem - egyszerűen nem gyújtottam rá többet, anyut megkértem, hogy mellettem ne gyújtson rá, és azóta én sem gyújtottam rá - azt nagyon is jól tudom, hogy akárha csak egyetlen szálat is elszívnék, az visszaszokás lenne. Ez az egy lényeges van a leszokásban - soha többet egy szál sem. Szerencsére megnyitott a városban az uszoda, így a leszokás utáni hízásomat is kezelni tudtam ill. kordában tartani; azért a nassolás az felerősödött ebben az időszakban, úszni meg mindig is szerettem. A legnagyobb kísértés a tavaszi fotóstáborban jött; ha nem is mindenki, de többen cigiztek, és a beszélgetések is többnyire a kijelölt dohányzóhelyek körül folytak... ott legalább kétszer nagyon közel jártam ahhoz, hogy kérek valakitől egy szálat. De megálltam... akkor és azóta is. Mindig ezt mondom magamnak, mert sok-sok próbálkozás után tökéletesen tudom: nincs olyan, hogy 'csak egy szál'. Csak visszaszokás van. Tudom, azt mondják, hogy aki egyszer dohányos volt, az nem szokik le, csak időlegesen abbahagyja; ennek a mélyfilozófiai vonzataiba nem mennék bele, de én részemről szeretnék most már életem végéig időlegesen nem cigizni.

Éljen Darwin

Szúrós, tüskés, szerethetetlen vagyok, igen. Idővel mindenkit elüldözök, elmarok magam mellől. Ilyenné tett a világ, a kedves emberek, a becsapások, az igazságtalanságok, a csalódások. Ilyenné tett, mert valahogy védekezni kell. Ha már támadni nem tudok. Mert azt nem tudok, az sosem ment, pedig próbálkoztam, de még megtanulni sem tudtam. Nem vagyok sikeres ebben a világban, ahol a legkisebb, legjelentéktelenebb helyektől a legnagyobbakig mindenütt meg kellene küzdeni a helyért, kiütni a másikat, győztesnek lenni, és ahhoz kíméletlennek, gátlástalannak, veszélyesnek és mindenféle életrevaló tulajdonságokkal ellátottnak. The winner takes it all.... hát persze, az ember áltatja magát a civilizációval meg a szociális játszmákkal, reméli, hogy valami kis helyet majd csak talál magának, hogy egy niche csak akad neki is ebben az őrült versenyfutásban - de a békés-csendes kis zugokat meg annak tartják, aki képes és hajlandó kussolni, elismerni a győzteseket, és megalkudni velük. Aki nem tudja kiharcolni magának a helyet, az érje be azzal, amit kap a győztesektől, aki meg még nyalni sem tud nekik, az érje be a saját társaságával, meg ami cafatok az osztozkodás után megmaradnak, azzal. Darwin a maga teljes szépségében. Méghogy altruizmus, hah... naivitás. Mizantróp minden ember. Én biztosan. Na hallod, mostanra már...

Éljen Darwin!
Pusztuljon az emberiség!

[remélem elsőnek a modik mennek]

p.s. Ilyenkor persze jól megsértem-bántom azokat, akik nem ilyenek, na ja, erről szólt a poszt.

quicksilver - törölt nick

Konzervatív vs liberális értékrend

Végigfutottam ma jónéhány blogon - hozzáteszem mindkét vagy mindsok oldalon szoktam olvasgatni - és nyilvánvalóan a valamennyire is politikai vagy közéleti érdeklődésű blogok mind az október 23-i ünnepségekről, történésekről szólnak. Megjegyzem ez azért nem semmi egy nagyjából-egészéből eseménytelen ünnepnél, mintha uborkaszezon lenne, annyira ez volt mindenütt a téma, holott olyan apróságok is történnek világszerte, mint a gazdasági válság vagy az amerikai elnökválasztási kampány. No de nem erről akartam írni, hanem az ragadta meg a figyelmemet, mint vissza-visszatérő motívum, hogy mennyi blogban használják a konzervatív értékrend ellentéteként a liberálisok úgymond győzike és mónikasó-kultúráját. És a vitatkozók ezt át is veszik, mintha egyértelmű lenne, hogy magára valamit is adó konzervatív soha nem néz olyan tévés mocskot, mint harmadosztályú celebek ilyen-olyan showműsorai, míg a liberálisok ezen nevelik a csemetéiket, és kötelezően előírnak nekik napi öt óra Győzikét, Mónikát és akármikét meg a BB és VV sztárocskákból egy tucatot. A kommentelők jórészénél hallottam pl. azt, hogy inkább kapjon a csemete gárda-nevelést - érthető az aktualitása a kérdésnek - mintsemhogy Győzikén nőjön fel. Nademárazért álljon meg az a bicikli, ha lehet. Mert ugyan én nem végeztem semmiféle közvéleménykutatást ezügyben, de hogy a liberálisság ostobaságot jelentene, azt kötve hiszem, márpedig a fentebb említett celebizémicsodákat nem azok nézik, akiknek az agyában neuronok is mozognak, hanem azok, akik mondjuk így mentally chellenged állaptban leledzenek, és tévéileg bármifogyasztók. Én inkább tartom magam liberálisnak, mint konzervatívnak* - csak a ma Mo-n létező, liberálisnak nevezett párt létezése és milyensége miatt nem teszem - és soha még eszembe nem jutott, hogy a liberális elvekből bármi módon is levezethető lenne az, hogy a TV-ben idióta műsorokat kellene néznem. Nem. Győzikét nem a liberálisok néznek. Nem is a konzervatívok. hanem a buta emberek, akiket aztán valamelyik nagy párt megtalál és valamelyik oldalra vonz. De még ez sem a liberális, tekintve, hogy nem nagy párt, nem nagy bázissal, és mégkevésbé nagy népszerűséggel - pláne a botrányai óta. Hanem az MSZP és/vagy a Fidesz. Márpedig egyik sem liberális, még közelítőleg sem.

The Political Compass
Your political compass:
Economic Left/Right: -5.00
Social Libertarian/Authoritarian: -5.59

Right between Nelson Mandela and the Dalai Lama

Yes

The Rider

'When?' said the moon to the stars in the sky
'Soon' said the wind that followed them all

'Who?' said the cloud that started to cry
'Me' said the rider as dry as a bone

'How?' said the sun that melted the ground
'Why?' said the river that refused to run

'Where?' said the thunder without a sound
'Here' said the rider and took up his gun

'No' said the stars to the moon in the sky
'No' said the trees that started to moan

'No' said the dust that blunted its eyes
'Yes' said the rider as white as a bone

'No' said the moon that rose from his sleep
'No' said the cry of the dying sun

'No' said the planet as it started to weep
'Yes' said the rider and laid down his gun

/Nick Cave & Warren Ellis: The Proposition Soundtrack/

------------------------------------------------------

[saját fordítás]

A Lovas

'Mikor?' Kérdezte a Hold a csillagoktól az égen
'Hamarosan' Felelte a szél, követve őket

'Ki?' Kérdezte a felhő, aki sírt
'Én' Felelte a lovas szárazon

'Hogyan?' Kérdezte a nap, megolvasztva a földet
'Miért?' Kérdezte a folyó, ami nem akart futni

'Hol?' Kérdezte a mennydörgés hangtalanul
'Itt' Felelte a lovas felvéve a fegyvert

'Nem' mondták a csillagok a Holdnak az égen
'Nem' mondták a fák és zúgtak

'Nem' mondta a por ami elvakította
'De igen' mondta a lovas, falfehéren

'Nem' mondta a hold, amint felébredt
'Nem' mondta a lemenő nap kiáltása

'Nem' mondta a föld és sírt
'De igen' mondta a lovas letéve fegyvert

Mém - ősz

Mit jelent nekem az ősz?

Mit jelent nekem az ősz? Mindig bajban vagyok ezekkel a nekemszegezett, konkrét, mit jelentős kérdésekkel. Mert mit is jelent nekem? Mindig mást. Idén ősszel erdei levélpompát, írországi utazást, velemi gesztenyeünnepet, móri bornapokat, és megintcsak, mert mindig, erdei levélszínpompát. Igen, azt hiszem, ezt jelenti leginkább. Most, hogy ennyit fotózok méginkább, hiszen ki ne érezné kihívásnak visszaadni ezeket a mesebeli színeket, ezt az elvarázsolt hangulatot, amit a mélyvörös levélszőnyegen nyújtózkodó árnyékok, és az aranysárga lombokon átsütő meleg napfény ad? Meg a domboldal szőnyegszín-tarkaságát, a sárga levélszőnyeg közepette futó kispatakot, a levelek finom zizegését a még langyos szellőben, a mező napszítta füveit a lemenő nap ellenfényében, a hajnali köd gomolygását a földeken, a gyermekláncfű játékosan elszálló ejtőernyőit, a vadszőlő bor-, és vérvöröseit a kerítésen, az igazi szőlők aranyló és lilában pompázó fürtjeit, a mosolygó almák és körték érett nyárszíneit, és a..., és a... a természet nagy diadalünnepe az ősz, a színek karneváli felvonulása, az érett szépség, a felnőttség, a még nem deresedő halántékú, de már nem fiatal tapasztalatoké, és persze paradox módon az iskolába menő ifjúság életkezdéséé is. Nagyon szeretem az őszt, igaz, minden évszakot szeretek. Az őszben a színeit, a hangulatát; bár ez igaz a tavaszra is, meg ahogy belegondolok, a nyárra is, nomeg a télre is. Hát... ez van. Minden évszaknak megvan a maga hangulata, a maga színei, a maga szépségei. Az őszben nem szeretem, amikor sokáig esik az eső, amikor hetekig szürke-nyomott-fáradt lustaság terjeng az ólomszürke égbolttól az ázott leveleken keresztül a lelkekig - olyankor elmegy mindenkinek az életkedve, a munkakedve, a jóindulata is. De a vénasszonyok vagy az indiánok nyara az más, mintha nem is ugyanaz az évszak lenne. Nehéz is összeegyeztetni a színpompás ragyogást az ólmos szürkeséggel... Tehát nekem az ősz a kettősség is, a csoda és a földhözragadt, az érett vidámság és a kóros lustaság, a színek és a szürkeség évszaka egyszerre.

Az őszről további képek a fotóblogomban:

Fotóséta

és a webshots-on, a velemi könyvtárban:

Velem - chestnut festival

Spore

Alkalmam nyílt kipróbálni a hétvégén ezt a Spore nevű játékot. Már olvastam róla régebben, hogy mekkora nagy durranás lesz, hogy evolúciós játék, meg teljesen újfajta, nem hasonlít semmihez, meg egyéb dicshimnuszokat. Hát, mit mondjak, engem azért annyira nem ragadott magával. Először is az egésznek a kivitele, ill. a kinézete inkább az... hát, hogy is mondjam, eléggé gyerekes. Nagy, színes, egyszerű poligonok, részletes, de megintcsak egyszerű felszerelések, értve ezalatt a lények testrészeit meg az egyebeket is - a lények maguk tényleg eléggé változatosak tudnak lenni, és ez talán az egyetlen erőssége a játéknak, bár hozzátenném, hogy a földi logika működik, tehát nincsenek telepata vagy jauntolni képes lények, igazából fizikailag lehet őket változatosra építeni, a belső az már eléggé sematikus. Tudnak baráságosak lenni és énekelve-táncolva lenyűgözni a más fajokat, hogy szövetségre lépjenek velük; meg tudnak vicsorogva harcolni, hogy legyőzzék és kiirtsák a más fajokt - és ennyi. Nem bonyolították agyon a társas kapcsolatokat, de a további fázisokban sem; ami egy egysejtűnél még érthető (eszik, harcol, menekül, slussz), az a lényfázisban még elmegy, de a további részeknél már eléggé unalmassá teszi a játékot. Nem jutottam el az űrfázisig, de annyira nem is hiányzik; a real-time strategy nem a kedvenc műfajom, jobban szeretem a körökre osztott verziót, ahol van idő gondolkodni, kombinálni, stbstb. Egészében nem rossz játék, különösen a lénytervezés tetszett - a kinézet gyerekessége ellenére - mivel ez egészen új elem a játékok között, de azért nem olyan jó, mint a Sims volt a maga korában. Sőt, talán még a Civ-sorozatot is elétenném. Nem hiszem, hogy megveszem.
Tegnap elfelejtettem leírni, de egy nagyon szép 'tisztelgő' jelenet az, amikor a lény úgymond intelligenssé válik, és elkezd eszközöket használni, a 2001 Űrodisszea nekem nagyon emlékezetes jelenetére, azzal a feledhetetlen zenével (Imígyen szóla Zarahustra)... és a jelenet befejezése se rossz, ahogy a feldobott ág visszaesve fejbekólintja a lényt. :-) Nekem ez úgy... sokat megbocsátott a játék amúgy nagyon gyerekes kinézetéből.

A világ nyerésre áll

Jelenleg úgy áll a dolog, hogy jön a visszavonulás/húzódás. A fórumon a helyzet változatlan, a modik ha már kibasztak velem, maradnak ehhez hűek, és következetesek; a levlistán bunkónak lenni a kiválasztottaknak szabad, mondjuk azt sem értem, hogy a Mentsük meg MA-t egységfront miért pont MA-t menti meg a gonoszaktól, akik le merik írni, hogy lehet, hogy valami baja van a fejének, mikor biztosan baj van a fejével, ez elég jól látszik mostanára; beindult ott is a szokásos neveszekedjetekmertnemszépdolog kampány, meg mire használjuk a levlistát, mikor az nem is tudom milyen édibédi levelekre való; a világ is sokkal szarabb a szokásosnál, igaz ez legalább most mindenkinek, nem csak nekem, de ettől még én is érzem - úgyhogy most egy kicsit visszahúzódok a csigaházamba. Fényképezni - hála a jó égnek - egyedül is lehet, a Scrabble-t meg most pótolni tudja valami más játék.

Az indexes modik meg, akik erre járnak szarják össze magukat, hogy egy kibaszott választ nem képesek adni, hogy miért törölték a nickemet. Ebből is egyértelmű, hogy valóban nem volt oka a törlésnek, csak a személyes kibaszás mozgatta őket. És még képes ott műfelháborodni a levlistán a nagyeszű, miközben mint modi... na mindegy. Nem ez a lényeg, csak bánt, hogy ő el tudja adni a mézesmázos viselkedésével még azt is, hogy akivel akar, azzal nagyon ki tud baszni. A másik meg az alpári humorával... fura dolgokra vevők az emberek néha.

A fórumon meg nem kérdezhetem meg, hogy miért törölték a nickemet, pedig talán lenne modi, aki válaszolna, elvégre nem lehet mind olyan mocsok szemét, mind ez a néhány, hiszen ezek azonnal legyilkolják a nicket, amin megteszem, ha észreveszik, még azt is, amit titokban regisztrálok, hogy összeszedjem a kedvenceket olvasgatni. Emilcímet nem ismerek, csak az övékét, ők meg nem válaszolnak rá már régóta.

Indapass

Egyre szaporodnak a bloghu-s linkek a kedvencek között, és egyre több sajnos, ami csak regisztrációval kommentelhető. A bloghu regisztrációja az indapasson történik, ami ugyan szerintem eleve egy lóság volt, dehát üzleti szempontból biztosan jó az indexnek, úgyhogy erőltették, és úgy nézem, még most is erőltetik. Idáig lemondtam a regisztrációról, és ezzel a kommentelésről, mert annó, amíg még fórumoztam az indexen, a quicksilver nick kitörlésével a 'kedves' modik megszüntették az indás fiókomat/azonosítómat/nickemet is, és ami újat regisztráltam, az is azonnal elhalálozott. Na, akkor úgy voltam vele, hogy le vannak szarva, akkor nem bloghu-zok, azért is jöttem a blogspotra. De az ember olvasgatni csak szeret, és a magyar blogok inkább a bloghun vannak; ez a tendencia nem is akar megfordulni sajnos. Ráadásul ahogy szaporodnak a droidok, pláne az index főoldalára felkerülő blogokban, úgy egyre több blog kér regisztrációt a captcha helyett. Ma megint megpróbáltam, hátha már eltelt majd egy év lassan, csak nem veszik észre a modik, hogy megpróbálok bemerészkedni megint. De nem, egy órába se telt, és már nem tudtam belépni - tényleg éberek. Úgyhogy szakadjon össze az indapass index fórumostul, továbbra se tudok kommentelni a bloghu-n. Illetve ott igen, ahol nem kell regisztráció. Még szerencsére van egy-két ilyen hely.

update... néha érdemes leírni amit az ember gondol, mert ugyan tojt válaszolni bárki is rá, de visszajött az indapass a tetszhalálból. Gondoltam benézek a fórumra, hátha quicksilver is legalább megjelent... de az nem, ő még mindig le van gyilkolva. Béke poraira. Meg a modikéra is.

A véletlent meg ne akarja nekem senki megmagyarázni... nincsenek véletlenek. Tudom melyik modi csinálja, tudom melyikek nézik el nekik, max az okát nem tudom, miért gyűlölnek ilyen hevesen.

Velem

A Velemi gesztenyeünnepről már írtam, most egy kicsit bővebben a faluról és környékéről.

Velem falu Nyugat-Magyarországon, a Kőszegi hegység lábánál, a Szerdahelyi patak völgyében helyezkedik el. Kőszegtől cca. 8 km-re, Szombathelytől cca. 20 km-re fekszik, a két települést összekötő útról közelíthető meg (meg egy erdei úton Kőszeg , ill. gyalog Ausztria felől). A falu az Írottkő Naturpark része, amely egy közel 100 km-nyi túraútvonallal (és kerékpáros útvonallal), a hegyvonulaton elhelyezkedő kilátókkal, emlékházakkal, régészeti lelőhelyekkel és csodálatos tájakkal tarkított védett környezet.
A település már a kőkorban is lakott volt, ezt a falu fölötti Szent Vid hegyen található régészeti ásatás, földvár nyomai, valamint a helyben bányászott rézércből készült eszközök, valamint tárgyak, kohók és lakóházak nyomai is bizonyítják. Ezt követően avar és római emlékeket is találtak itt a kutatók. A hegyen ma kis templom áll, ami messziről látható, hófehér falaival és piros toronysipkájával. Az Árpád-korban is erődített helyként szolgált, várként első említése a XIII. században található meg, Szent Vid (más források szerint Castrum Viti) néven, a Németújváryak birtokaként. A várról későbbi források nem szólnak, valamikor lerombolhatták. A helyén található Szent Vid templomot (alapjaiban a vár maradványait megtalálták) a XVII. században építették, jelentős búcsújáró helyként tartva számon. A település neve ekkor Welyen alakban merül fel, a szomszédos Cákéval együtt.
A két világháború között felfedezik természeti értékeit, a völgy gyógyhatású klímáját, így idegenforgalma fellendül. 1944-45-ben, a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülő Szálasi-kormány rendezkedett be a községben - a Stirling-villában helyezték el a miniszterelnökséget, és itt őrizték a Szent Koronát 1944. december 29. és 1945. március 19. között, 1944. december 24-én pedig itt tartották az utolsó országgyűlést. A Stirling-villa és környéke ma népművészeti alkotótelep ahol számos - már-már feledésbe merülő - népi mesterség fortélyait lehet elsajátítani avatott mesteremberektől.
Az Országos Kéktúra útvonala a hetvenes években Velemből indulva szelte át az országot, majd később, így ma is a falu fölötti Írottkőtől indul, ahol emlékoszlopot is elhelyeztek. Velem leghíresebb és leglátogatottabb rendezvénye az országos hírű októberi Gesztenyeünnep, amelyen a gesztenyés ételek és sütemények mellett népi-, és iparművészeket láthatunk alkotás közben, népművészeti és a természet kincsit felvonultató vásárban költhetjük el a pénzünket, és több színpadon néptáncosok, mesemondók, bábosok, színészek, főzőverseny, kórusok és énekesek előadásait láthatjuk-hallhatjuk.

további képek:
Velemi fotóim

[források: wikipédia.hu, vendégváró.hu, iranymagyarorszag.hu, alon.hu, naturpark.hu]

Pénz, pénz, pénz...

Még normális gazdasági helyzetben is látványosan arcpirító összegeket vittek haza a bankok, biztosítók, pénzügyekkel foglalkozó ilyen-olyan cégek vezetői, főemberei. Milliárdos fizetések, milliós jutalmak, százezres aprópénzek szálltak a levegőben, megerősítés nélkül persze, hiszen 'nem illik' senkit a fizetéséről kérdezni. De az életmódjukból nyilvánvaló volt, aki csak egy bankárt is ismert személyesen, a pénztároson, ügyintézőn felül, az jól látta ezt.

Még normális gazdasági helyzetben is látványos volt, hogy a belvárosok legdrágább műemlékpalotáit vették meg és újították fel 'költségek nem számítanak' jelszóval a bankok, biztosítók és egyéb pénzintézetek. Ész nélkül vettek, újítottak fel, építkeztek és nyitották halomra az újabb és újabb bankfiókokat, székházakat, építészeti csodákat és újdonságokat. Tehették, hiszen befektetés volt, és ha halomra költötték is a pénzt egy-egy épületre, az is nekik fialt, méghozzá busásan.

Még normális gazdasági helyzetben is látványos volt, hogy mennyi sporteseményt, koncertet, kiállítást, focicsapatot, stbstbt szponzoráltak ész nélkül a bankok, biztosítók, pénzügyekkel foglalkozó ilyen-olyan cégek. A normál reklámokon kívül, amelyekkel szintén elárasztották a médiákat, egyre látványosabbá vált, ahogyan a cigarettások szálltak ki a reklám-szponzorációs bizniszből, úgy szálltak be teljes mellszélességgel a pénzügyek cápái. Ingyenes koncertek, talpraállított focicsapatok, megtámogatott rendezvények, és persze pártfinanszírozás a feneketlen zsebekből - hisz visszajön majd mind, tudták nagyon jól. A reklám is, meg a lobbi is.

Még normális gazdasági helyzetben is látványos volt, hogy bárminek az ára ingadozik bármerre a világ különböző piacain, azon a bankok, biztosítók, pénzügyes cégek mindig kivétel nélkül nyernek, profitálnak, hasznot termelnek. Eshetnek-kelhetnek a világ tőzsdéi, azon csak kishalak buknak el; csinálhatnak akármit, akár a fejükre is állhatnak az olajkitermelők, mert abból is, így is, úgy is jól jönnek ki; és az ördög is a dombra rittyent alapon a vagyonok, a hatalmak, a nagyhalak csak híznak, híznak, és egyre csak híznak - övék már vajon a világ? A Rotschildoké és hasonlóaké? Kettőt találgathatunk, hogy ebből a válságból ki fog még kövérebben kijönni, és kik fognak elbukni; hogy ki fogja nagyon megszívni, az egyértelmű - a kisemberek, én, te, mi, akik nem vagyunk semmilyen tűz közelében sem, és nem is leszünk soha.

És ha belegondolok, hogy a posztot attól kezdtem el írni, hogy olvasom a lent található cikkben, hogy a Lehman Brothers vezetői már az állami megsegítésért rimánkodtak, amikor az utolsó intézkedéseikkel még milliókat tettek a saját és jóbarátaik zsebébe. Legálisan, szigorúan legálisan! Hiszen ki tilthatja meg egy csőd felé tántorgó banknak, hogy milliós jutalmat adjon ügyeskezű vezéreinek és alkalmazottainak? Legalább ők járjanak már jól, ha már a bankbetétjeiket, hiteleiket, befektetéseiket, állásukat emberek százezrei (?) veszítik el... És mi lett a bukott bankvezér sorsa? Nem, ez már nem a modern kor barbár hajnala, nincs adósok börtöne, a csődbe ment cégek vezetői nem kerülnek ilyen méltatlan helyzetbe, hiszen _nem_felelősek_ azért, ami történt a céggel... a bank vezetőjét minap egy edzőteremben inzultálták, miközben békésen erősített. Gyanítom nem kell aggódni az anyagi helyzete miatt, neki aztán nem.

cikk angolul

Új párt?

Az Ökopolitikai Műhely blogja
Szavaznál-e új pártra?

Új párt-ügyben eléggé szkeptikus vagyok. Mondjuk régi pártok ügyében is, de azoknak megvan a támogatottságuk, viszonylag állandó is, kivéve az SZDSZ-ét, akik nagy nehezen elérték, hogy elpártoljanak tőlük a normálisabb valóbanliberálisok és nagy valószínűséggel kidolgozzák magukat a Parlamentből. Na de új párt Mo-on nem tudott eddig még semmit sem elérni, és a légkör olyan, hogy nem is valószínű, hogy fog. Pedig elég sokan vagyunk, akiket a mostani politika, ill. a mostani politikusok nem tudnak megszólítani, ha más nem azért, mert utáljuk, ha hazudnak nekünk és ezt észre is vesszük. Vallásról lenne szó, akkor agnosztikusnak mondanám ezt, a hasonlat talán érzékelteti, hogy mire gondolok; ígéretekkel, hazgságokkal, korrupcióval és töketlenkedéssel tele van a padlás. No de miért lenne egy új párt jobb? Aki kiábrándul egy-két sok pártból és politikusból, az hajlamos úgy tekinteni a politikusi mesterségre, mint olyanra, ami magában hordozza a hazugságot, a korrupciót, a töketlenséget - és ehhez mintegy kiválasztja azokat az embereket, akik hajlamosak ezen jellemvonásokra. Nem az én gondolatom, de bólogatok rá: A hatalom nem korrumpál, de mágnesként vonzza magához a korrumpálható, arra hajlamos embereket. Ritka, nagy emberek, nagy politikusok nem feltétlenül korruptak és hazugok - de a kisebbek már elég jó eséllyel kerülnek ki ebből a körből. Azaz egy új párt még ha zászlajára is tűzi az új szeleket - szeretem ezt a képzavart - az újfajta politizálást, honnan fog támogatókat gyűjteni? A mostani pártoktól vajmi keveset, max. ha deklaráltan csatlakozik egyhez, támogatja valamelyiket, vagy kiderül a kötődése - de ezesetben ki hiszi el az újfajta politizálást? A szkeptikusok, kiábrándultak közül kit tud meggyőzni és mivel? Szóban engem pl. nem, tettei meg még nincsenek, és ha nem lesznek támogatói, nem lesznek tettei sem, azaz itt se könnyű a dolga. Egyszóval... nem tudom. Pár éve még hittem volna egy új párt új szlogenjeinek, frissiben kiábrándulva a meglévők közül mindből, még talán kaptam volna rajta. De most már... most már nem. Jelenleg nemszavazó vagyok, mert a szavazócédulán nincs 'egyiket sem akarom' rubrika, amit beikszelhetnék. Az új pártot meg meglátjuk.

Tiltakozok a tiltakozás ellen!

Nem vagyok egy tüntetős-tiltakozós-aláírogatós fajta, mondhatni egyiket sem műveltem még soha. Nem mintha nem lett volna olyan kezdeményezés vagy ötlet, amit támogattam volna, ha éppen úgy alakul - de alapvetően nem hiszek abban, hogy a tiltakozgatások bármilyen civil kezdeményezése, bármilyen felvonulás, ellenfelvonulás, tüntetés up to a blokádokig és bármilyen nyilatkozat, aláírásgyűjtés, charta vagy akár internetes petíció is valaha sikerrel járhatna. A mi kis demokráciánk úgy van megtervezve, hogy négyévenként egyszer választhatunk, de közben kuss. Még az újságok nyilvánossága sem jelent semmit, nálunk kiderülhet bármekkora svindli, szégyen, akár törvénytelenség is - nincs következménye. Illetve akkor, ha az illetőt éppen a pártjabeli klikkek valamelyike is éppen el akarja távolítani, és elég erősek is ehhez, akkor ürügyként felhasználják az ilyesmiket a saját politikai puccsukhoz. De ekkor sem a nyilvánosság, a tiltakozás a lényeg, hanem amit ott, ők elhatároztak.

Az embereket mégúgysem változtatja meg semmiféle felvonulás vagy tiltakozás; attól nem lesz egyetlen homfób sem toleráns, hogy felvonulnak évente egyszer, vagy kétszer, vagy akárha tucatnyi formában is akarják a homofóbok torkán legyömöszölni a toleranciát, ami egy szép képzavar, és még igaz is. És ez igaz minden más kisebbségre, szélsőséges vagy csak deviáns csoportra is - akárha ők tüntetnek, akárha ellenük tüntetnek, akárha a tüntetések ellen tüntetnek - ezt mindenki minden esetben a saját maga megerősítésére teszi, hiszen a másik oldalról ezzel soha nem fog meggyőzni senkit sem. Amúgy sem egykönnyen történne meg ez, de nálunk, ahol a politika, és a politikával mondjam így párhuzamos újságírás, egyéb médiák (sic.) is csak a szakadékot mélyítik az egyes csoportok között, és hol saját érdekükből (bulvármédia), hol áttételes, homályos pártérdekekből hergelik az embereket, itt mégúgysem tud megtörténni semmiféle közeledés egymással ellentétes érdekű, vagy annak tűnő csoportok között.

Holott az ellentétek, az ellentétes érdekek többsége az bárhonnan nézve is vagy súlytalan, vagy kis erőfeszítéssel áthidalható, de semmiféleképpen sem az a véresen komoly szakadék, aminek elég sokan be akarják állítani. A legtöbb esetben az egymással szemben álló csoportok között az összes létező kapcsolatot a tiltakozás jelenti a másik irányában, illetve valamiféle misztikus erkölcs nevében próbálják a másik életformáját elítélendőnek tartani. Mintha nem férnénk el akárhányan, akárhányféleképpen az országban... ahol ha jól tudom, még mindig nem államvallás a kereszténység, és az alkotmány is szerencsére viszonylag kevés passzust tartalmaz, ami az egyes emberek életformájának, szokásainak az előírásaira vonatkozna.

Mindent összevéve én úgy gondolom, hogy nem kellene semmiféle tiltakozás, elentiltakozás, felvonulás és hasonlóak; ellenben kellene több párbeszéd; olyan, amit nem megrendez valaki, nem moderál, irányít vagy prejudikál senki, hanem egyszerűen különböző véleményű emberek öszejönnek egy blogon, chaten vagy fórumon, beszélgetnek, vitáznak, és ha szikráznak is kicsit, az csak jó, mert máshogyan az éleket nem lehet lesorjázni - ahol moderátor tesz hangfogót a véleményekre, ott azok megmaradnak és erősödnek, míg ahol kidühönghetik magukat, ott idővel bereked a leghangosabban üvöltő is, és kénytelen lesz meghallani mást is a saját véleményén kívül. Nyilván ez nem ilyen egyszerű, de alapvetően mégiscsak igaz.

Itt említeném meg, hogy nagyon más dolognak tartom a vonulósdi tiltakozósdit, és a helyi civil kezdeményezéseket, egyesületeket, amelyek konkrétan tenni akarnak helyi vagy szakterületi ügyekben (pl. VEKE, helyi alapítványok, hasonlók) . Hivatkoznék itt a a Reakció-blog cikkére , amelyben a szerző Tarka Magyar-t civil kezdeményezésként aposztrofálja. Merthogy az szerintem nem az, hiszen létező - hogy milyen az is érdekes, csak itt lényegtelen - civil szervezetek fogtak össze egy konkrét vonulás-tiltakozás erejéig. Ezek a szervezetek önmagukban vagy tesznek valamit, vagy nem, és ez alapján megítélhetőek. De ez a happening ez már önmagában mint tiltakozás lényeges, nem az, hogy civil szervezetek kezdeményezték.

Blogajánló

Mintha csak kérésre jött volna ez a blog... olvasok a gazdasági válságról, de elég nehéz eligazodni benne olyasvalakinek, mint nekem, aki nem nagyon ért a gazdasági dolgokhoz. Ez a blog elég jónak tűnik, ha nehezen is tudom értelmezni, de azért 'makes sense' hogy így fejezzem ki magam.

http://bailout.blog.hu/

"Most olyan időszakban élünk amikor a pénzügyi válság valódi okaiból tanulhatunk. Természetesen ezeket ne várjátok, hogy nálunk a médiában közvetítsék. Egyetlen megoldás marad ha odafigyelünk az apró részletekre, erre különösen jó az internet. Aki úgy érzi, hogy ez az oldal fontos tudnivalót próbál a nyilvánosságra hozni, azt arra kérem segítsen terjeszteni az információt. Helyezzetek el linkeket, másoljátok a tartalmat. Sajnos nincs időm lefordítani az anyagokat, ezért kénytelen vagyok angolul is közzétenni az írásokat."

Szőlő

Beindult teljes erővel a szőlőszezon, már nem csak a zöldségesekben van megfizethető, hazai szőlő, de nagymamámnál is megérett a kedvencem; a csodafekete, mézédes, ízletes Izabella szőlő. Az Izabella direkttermő szőlőfajta, azaz oltás nélkül, közvetlenül terem, általában rezisztensebb a nemesített szőlőknél a betegségekkel szemben, viszont bornak gyenge, bár az erőteljes színe miatt néha keverik borszőlőkkel. Csemegeszőlőnek sem mindenki szereti, mert a bogyó kicsi, a fürt tömött, és emiatt gyakran van lakója is, a héja erős, a húsa pedig enyhén kocsonyás jellegű. Aki viszont szereti, az nagyon, és én ezek közé tartozok. Megeszem én a bolti meg a piaci csemegeszőlőket is, de amit igazán szeretek, az nagymamám egy szem szőlőtőkéje, amivel sosem csinál semmit, nincs permetezve sem, azaz akár még bioszőlőnek is nevezhetném, és öregebb mindenkinél, aki jelenleg még él a családunkból. Ezen a tőkén évente cca. 5-10 kilónyi szőlő terem meg, amit igyekszünk mind elfogyasztani, tekintve, hogy bornak se nem jó, se nem elég, eltenni nem lehet, bár nagymamám már próbálkozott szőlőlekvárral, de nem az igazi, így határozottan lebeszéltük róla. Így aztán ilyenkor cca. egy hónapig van mindig otthon mesefinom szőlő nassolni. :-)