2008-02-20

Szolgáltatás

Adott egy szolgáltató, akinek elvileg szolgáltatnia kellene; esetében konkrétan gázt. Ezt meg is teszi. Csakhogy ez nem elég, hiszen ha ő kezeli a gázvezetékeket, akkor ő tudja azt is, hogy melyik hol van. Ő kell, hogy tudja, én még csak fel se túrhatom a földet, hogy ezt megállapítsam. Ezért aztán információt is kell szolgáltatnia, hogy aki építkezni akar, az tudja, hova teheti ezt és hova nem. Ez láthatólag nem tetszik neki, hiszen amennyire csak tudja, megnehezíti a dolgot – mondjuk ez még vérbeli bürokratákról lévén szó, annyira nem is meglepő, kishazánkban a bürokraták így működnek. Aki meg odamegy hozzájuk, mert balszerencséjére ott van dolga, az magára vessen. Harminc nap a határidő, amíg válaszolniuk kell; ezt munkanapban mérik, azaz másfél hónap, és nincs szolgáltató, nincs hivatal, nincs bürokrata, aki ezt ki ne használná. Ahol határidő van, ott kitöltik. Ahol nincs, ott azonnal kész van a szakvélemény, a hozzájáruló nyilatkozat. Pedig az EON se kis cég, ők is kezelnek kismillió kábelt, ügyfelet. Mégis, azonnal kiadták a nyilatkozatot a - tegyem hozzá - nem kis tervre. A gázosok nem, náluk határidő van. Eleve el se akarták fogadni a beadott doksit, többrendbeli értetlenkedésem hatására fogadták be nagy kegyesen. Nem azért, mert hiányos, meg se nézték. Nem értettem mi a bajuk. El akartak küldeni formanyomtatványért a portára, ott beadni, hiába mondtam, hogy ez nem családi ház, nem értelmezhető a formanyomtatvány, a saját szabályaik szerint sem azon kell beadnom, különben is onnan küldtek hozzájuk. Végül nagy nehezen elfogadták. Kitöltötték a másfél hónapot (többet is, dehát a karácsony időszak is benne volt) és levélben, csigapostán értesítettek róla, hogy hiánypótlás kell. A levél ki tudja miért, hozzám nem jutott el. Mikor én hívtam fel őket, akkor mondták, hogy mi kell még a tervhez. Én meg csak fogtam bután a telefonkagylót, és néztem magam elé. A szó szoros értelmében köpni-nyelni nem tudtam. A hiánypótlás lényege ugyanis szerintük az lenne, hogy én rajzoljam be a tervre az ő gázvezetékük nyomvonalát, vigyem be hozzájuk, és arra ők majd rábólintanak vagy sem. Azaz én szüljem meg, én találjam ki valahonnan, hogy merre megy az ő vezetékük. Elgondolkodtam. Mit is szolgáltatnak ők, hiszen a dolog pénzbe kerül? A rábólintást vagy a fejrázást? De hiszen ha tudom, merre megy a vezeték, ezt már én is meg tudom csinálni…

4 megjegyzés:

Gyorgyi írta...

Ez van, ha egy szolgáltató monopól helyzetben van. Nem erőltetik meg magukat. A nagyobb baj velük az, hogy annyira mocskos a gáz, hogy a hőértéke minimális, bezzeg az órát forgatja ezerrel. Persze nekik nem az az érdekük, hogy szép tiszta legyen, és nincs, aki az orrukra koppintson. A vezetésnek is az az érdeke, hogy sokat fizessünk, és így sok forgalmi adó menjen be utánunk.

Quicksilver írta...

Tudod... szinte az összes szolgáltató monopolhelyzetben van... és mégis, vannak normálisak és vannak... hát, nem is tudom milyenek. Mint a gázosok, olyanok. És ők még csak nem is szocialista maradványcég, hiszen akkoriban nem volt nagyon gáz. Ők újonnan olyanok, mint a legrosszabb fajta szocialista típusú nagyvállalat, cég vagy hivatal.

Gyorgyi írta...

Miért lennének a szolgáltatók monopolhelyzetben? Mobiltelefon-társaságból pl. több van, és nagyon is készségesek, bármire van szükséged.
Mellesleg gázosok is tudnak egész rendesek lenni. Még a pesti albérletemben cserélték pár éve a gázórát, és akkor derült ki, hogy valami kis kütyüvel meg volt buherálva, hogy ne menjen át rajta annyi gáz. Kérdezte a gázos, hogy hát ez meg hogyan került oda, mondtam, nem tudtam róla, és tuti biztosan a tulajok sem, mert idős emberek, csak néhány éve vették a lakást. Mire a gázos azt mondta, hogy akkor ő ezt most nem látta, dobjam a kukába, és felejtsük el. Pedig ahogy a hírekből hallottam, nem egyszer vertek már emberekre többszázezres büntetést ilyenért, akár ők voltak tényleg a ludasok, akár nem.

Quicksilver írta...

Közműszolgáltatóra gondoltam. Víz, villany, gáz, kábel, ilyesmik. Azokból egy van, ill. területileg vannak elosztva, azaz egy régióban egy van belőlük.

Amit te írsz, az egy ember jólelkűsége volt, nem a cégé. Amit én írtam, az a cég eljárásrendje, hozzáállása volt. Egy ember bárhol lehet rendes - ettől még a büntetés a gyakoribb.