2008-01-08

Fénykép


Amatőr fotós vagyok és impulzív karakterű, hangulatember. Ez azt jelenti, hogy néha megszállottan hordom a fényképezőgépet magammal, néha meg hetekig elfelejtkezek róla, és csak a lemerült telepek emlékeztetnek arra, hogy mióta elő se vettem a gépet. Természetesen a legszebb fényképtémák akkor tolakodnak az ember orra alá, amikor nem vitt magával fényképezőgépet, és a szituáció max. percekig áll fent. Máskor meg nyomom a gomot, mint az őrült, otthon meg százával törlöm a képeket ’egyik se jó’ felkiáltásal. De a legérdekesebb az, ahogyan az emberek viszonyulnak a fotózáshoz. Leszögezem nem szoktam embereket fényképezni, tehát a képek témája konkrétan szinte soha nem az ember, max rajta van ő is. Kisvárosban élek, nem nagyon járnak az utcán se turisták, se profi fotósok. Úgyhogy amikor előkapom a gépet, akkor minimum megnéznek, amit már önmagában sem szeretek – de a legfurább az a – többnyire a paranoid szocializmusból örökölt – hozzáállás, hogy ’itt nem szabad fotózni’. Nézek néha nagyokat, mikor pl. az utcán állva rámszól, hogy ne fényképezzem a kerítését. Vagy a házát. Vagy a boltban az íves, hátulról megvilágított, kék üvegtégla falat. Ha megkérdezem, hogy miért, sosem tudnak válaszolni, zavarba is jönnek. Hiszen csak rávágták, hogy ne fényképezzek, automatikusan jött. Így szokták meg. Fogalmuk sincs jogokról, szabályozásról. Én hiába olvastam utána, hogy mit és mikor nem fényképezhetek, mihez kell engedélyt kérni, mihez nem… nekik hiába mondom. Ha elmagyarázom, akkor is visszahúzódnak a biztonságosnak vélt tiltásba; nem értem, nem tudom, de nem. Nem szabad. Nem illik. Nem szokás. Érdekes, hogy manapság, amikor szinte mindenkinek van digitális fényképezőgépje – ha más nem, a mobiljában tutira – még mindig él ez a beidegződés. Néha irigykedve nézem, ahogyan az újságnak fotózó, fotóriporter, mégéppennem papparazzi az emberek arcába tolja a gépét, és azok a pofátlanságtól ledöbbenve, zavarba jőve még hagyják is… nekem meg szólnak, hogy ne fényképezzem le a mindenki más számára érdektelen, ’csak én látok benne valamit’ téglafalat. Az arcátlanság, a gátlástalanság teszi? Vagy ha őt fényképezik, arra büszke, ha a tulajdonát, abban valami gyanúsat sejt?

2 megjegyzés:

CatDesign írta...

Hasonlókat tapasztalok én is, bár nem tiltás - itt azért viszonylak sok turista akad -, hanem hülyéneknézés szintjén. Engem külön megbámulnak a tele miatt, talán azért, mert egy nő kezében "mindegy, milyen, csak menjen a színe a cipőmhöz" típusú fényképezőgépeket szoktak látni.
A paparazzi-mentalitás tőlem is távol áll... bár azt hiszem, meg lehet szokni. A múltkor egy zenés bárban elővettem a fényképezőgépet, hogy a barátaimról készítsek néhány képet; ahogy a körülöttünk lévők észrevették, már pózoltak is.

Nora írta...

Nekem itt már többször mondták a ne fényképezzek-et. Most utoljára a lottózóban, ahol megláttam ezt az üvegtégla falat.

Na, ez a pózolás, amint meglátják a fényképezőgépet - ez is megérne némi misét. :-) A legtöbb ember, ha látja a gépet, szinte megmerevedik. Mint réges-régen, amikor még percekig exponált a gép, és addig mozdulatlannak kellett lenni. :-)