Ónoseső

Kint esik az ónoseső, bent terveket szövögetek a jövőre. A jég lassan bevon mindent, recsegnek alatta a fák ágai, sima, selymes, alattomos csillogást kap az út, mulatságos formákat alkot a bokrokon. Fényképezés közben vészesen imbolygok a jégpáncélon; a gépemet féltem, én meggyógyulok. Hezitálok, lesózzam-e. Nem természetbarát, de nem is csúszik. Végül mégse teszem. Majd elolvad. Addig meg nem megyek sehová legfeljebb.

Közben azon gondolkodtam, hogy vajon miért teszünk ki mindent magunkról a netre? Papír helyett a netre írok, napló helyett blogot, kapcsolati hálóban tartom számon az ismerőseimet, fórumon, cseten szerzek újabbakat, a fotóimat a netre töltöm fel, a könyvjelzőimet a netentartom számon, ha akarnám a Google keresne nekem a számítógépemen is... lássa, láthatja az egész világ, mindenhol, mindenki, aki csak netezni tud... és miközben ennyire kitárulkozunk, mindent megteszünk, hogy védjük az adatainkat, az identitásunkat, a jogainkat... nem is tudom, mit védünk? Hogy megtudják, kik is vagyunk valójában?

Kik vagyunk valójában? Az az anonim, álnév, nicknév mögé rejtőző, magát tűzfallal, vírusirtóval, routerrel védő URL VALAKI, aki közben mindent, a legbensőbb titkait, az életét, a problémáit is elárulja magáról a személytelen, de mindent látó világnak? Vagy az, a névvel, személyi számmal, papírokkal rendelkező, IRL létező EMBER, akiről semmit sem tudnak a hozzá közelállók,vagy nincsenek is akik hozzá közel állnak, s így tudhatnának róla bármit is?