2008-11-05

Abszurdisztán a fórumon

Na ettől aztán tényleg eldobom az agyamat; hogy ekkorát és ilyen nyíltan HAZUDJANAK az indexes modik, hát ilyent még én sem láttam - eddig beérték az aprócska hazugságokkal, a csúsztatásokkal és a nem válaszolok a kényes kérdésekre-vel, de ez most vaskosra sikeredett. Ugyebár Altjeringát letiltották három napja, fel is tettem ide screenshot-ot róla, egyértelmű volt a dolog - amíg ma reggel gondoltam csinálok egy nicket arra az indapass-ra, hogy reklamáljak, és mitadisten a fórumra már Altjeringa lépett be. Azaz visszaengedték. Hogy mi ezzel a gond? Ezzel semmi, csak amikor gondoltam megkérdezem, hogy miért is lett letiltva, akkor a szokásos süketelést vártam válaszul, miszerint 'tudod te jól' vagy netán a nemválaszolást, amit emilben is művelnek bármiféle kérdéssel kapcsolatban. De nem, - és itt következik az évszázad vicce - hanem megpróbálták beadni nekem, hogy nem is voltam letiltva, csak biztos az inda volt hibás (nem, mert oda be tudtam még lépni), hogy biztosan csak félreértettem (kurvára félre lehet érteni, hogy az ember nem tud belépni), az érveimre meg szarnak érdemi választ adni, hogy mégis mi a fene történhetett. Most ott tartanak, hogy biztosan valami misztikus dolog történt, amitől hol elszáll a nick, hol visszajön. Ja, végülis van benne valami, csak ezt a misztikumot az indexen modiknak hívják.

Le is tiltották megint Altjeringát, nem bírták ki a meghazudtolást.

Már majdnem sikerült megingatniuk... már kicsi híja volt, hogy kételkedjek, és mégis elhigyjem, hogy nem tiltottak le... de ez a második letiltás, és az azóta sem válaszolás egyértelművé tette, hogy bizony már az első is letiltás volt, csak valamiért most le akarták tagadni.

5 megjegyzés:

blogen írta...

Nem hinném, hogy az indexes moderatúra megérdemelne ennyi posztot. Én hét évig fórumoztam ott különféle nickekkel vagy negyvenezer hozzászólásom volt összesen, aztán egyszer olyasmiért tiltottak ki, amiért másokat nem. Egy rövid anyázás után otthagytam a francba a fórumot, letiltottam az indapass regisztrációmat és ennyi.

Nem a moderátori önkénnyel volt problémám, csak úgy lehet rendettartani egy ekkora fórumon a fikanickek közt, ha hullik a forgács, hanem azzal, hogy még egy tízezernél több hozzászólásos nick esetén is magasról leszarták a nyilvánvaló kettősmércét.

Be lehet látni, hogy ott ők vannak hatalmon, ha nem értesz egyet a politikai nézeteikkel, vagy személyes véleményükkel, akkor nem kell odamenni. Mások se teszik.

CatDesign írta...

Nekem is azt írta ki pár napig, amikor be akartam lépni, hogy "a művelet elvégzéséhez nem rendelkezik a szükséges jogosultsággal blabla". Igaz, ezután mégiscsak beléptetett.

Nora írta...

Catkiller: Ja, de gondolom téged nem tiltottak le a modik végleg, amikor szóvátetted ezt. Persze, hisz te nem tetted szóvá, mert nem szoktak letiltani. Hát, engem meg igen. Alig van különbség, tényleg.

CatDesign írta...

Technikai hibának tudtam be; ha nem oldódott volna meg pár napon belül, szóvá teszem. Igazad van, engem ezért nem tiltottak volna ki.
Veled kapcsolatban már rég nem követik az MM-et, amint megjelensz, kitiltanak "megelőzésképp".
Elképzelhetőnek tartom, hogy technikai baki volt az, hogy nem tudtál belépni. Persze gyanús, hogy épp veled történnek ilyen dolgok, de mivel nekem is gondjaim voltak a belépéssel, talán most mégsem szándékos merénylet áldozata lettél. Ez természetesen nem mondható arról, ami utána következett. "Papíron" szerintem azért tiltottak ki, mert azonosítottad magadat quicksilverrel.

Nora írta...

Nem, nem azonosítottam magam. Rég nem kell a mocskoknak ürügy, hogy letiltsanak. Bármikor megteszik csak úgy.

Mondom, már majdnem el is hittem ezt a 'technikai hibát', de tudod akkor válaszoltak volna legalább emilben, hiszen ott is kérdeztem. Vagy kiírták volna a fórumra, hogy izé, baj van egyes indás azonosítókkal. Vagy valami. De nem tettek semmi ilyesmit. Szerintem technikai hiba veled történt véletlenül, mellékesen, akaratlanul, amíg valami más suskuson ügyködtek direkt...