2008-11-26

Miért ír...?

Miért írunk blogot a netre?
Miért írjuk bele, hogy mi történt ma velünk?
Miért írunk novellát magunkról másoknak?
Miért szerzünk zenét, nem elég belül hallani?
Miért fényképezünk, hisz magunk már láttuk azt?
Miért vitatkozunk, győzködünk másokat a vélt igazunkról?
Miért fontos, hogy más hogyan látja a művünket?

Az egy szépen hangzó válasz, hogy nem számít senki véleménye, mert az ember önmagában egy kerek egész, nincs szüksége mások véleményére, érveire, elismerésére, kritikájára, egyáltalán semmilyére. Ráadásul igaz is, ezen nincs is mit vitatni. Csak szerintem nem teljes. Önmagában az EMBER valóban egy zártan teljes egész-ség, amire ezek az eddigiek igazak, és így vannak.

De az ember nemcsak ez a tisztán szellemi gondolat-érzelem-ösztön-lélekkupac, hanem egy fizikai test is, és egy szociális lélek is. És a fizikai testnek szüksége van táplálékra, társra, fizikai dolgokra, míg a szociális léleknek szüksége van a szociális simogatásokra, inputokra és outputokra is. Tehát a kerek egész ember mellett két síkon is a külvilágtól függünk, a fizikai és a szociális síkon. És ezeket sem szabad elhanyagolni, hiszen mindkettő, de leginkább az utóbbi is hozzátartozik az életfeladatunkhoz, a fejlődésünk eszköze, azaz messze nem szabad elhanyagolni.

Nem mindegy tehát, hogy miért ír, fotóz, szerez zenét és vitatkozik az ember; az egész embernek ez önnönmaga szórakoztatása, amihez nem kell neki visszajelzés (ez az, amikor az író belül tudja, bizton érzi, hogy a műve jó/tökéletes/szar), míg a szociális léleknek ez egy csatorna, amelyen a külvilággal, a környezetével kommunikál, és ahol nagyon is fontos neki a visszajelzés, az input, a megértettség vagy annak hiánya - mert ez a feladatának elvégzésének a sikere vagy kudarca.

Én így látom ezt, de tényleg kíváncsi lennék rá, hogy más hogyan. Hajrá, írjátok meg - itt/most nagyon is fontos a visszajelzés. :-)

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

egy paradoxon a sok közül: "úgy táncolj, mintha senki sem látna"
mert akkor az igazi, akkor történik meg a csoda, és akkor nyújt a legtöbbet másoknak is.
másfelől-- egyedül táncolni, önmagunknak mégsem lehet soha annyira jó, teljes, és katartikus, mint társaságban.

a világból építkezünk, minden érzésünk, gondolatunk a világhoz-másokhoz kapcsolódik, abból ered.
de: bennünk gyűl fel, metamorfozálódik és mikor visszaadjuk a világnak (kiírjuk-táncoljuk magunból), akkor már önmagunkat adjuk. és ez másnak a véleményétől akkor éppen nem függ, kicsordul, túlcsordul, mert erre születtünk.
hogy elvegyünk és visszaadjunk. és eközben az egyszerű kis művelet közben csodák szülessenek :)

éva

Névtelen írta...

még mindig a "Miért ír.."-on morfondírozok.

"ha senki sem jár az erdőben, reccsen-e a galy"

"egy tenyér csattanásának milyen hangja van"

"miért ír" :)))

é.

Névtelen írta...

Tánctanárom egyik mondása (bocs, magyarul nem olyan jó): "baila para expresar y no para impresionar", vagyis ne azért táncolj, hogy másokra ilyen vagy olyan benyomást tegyél, hanem hogy kifejezd önmagad. Ehhez nem kell feltétlenül közönség.

Én ezt úgy képzelem, hogy minden emberi léleknek van egy belső magja, amihez a külvilágnak semmi köze, ahová senkinek nincs nemhogy bejárása, de betekintése sem. Ami alkotás, művészet, önkifejezés, az innen jön.

A külső rétegek (kultúra, műveltség, társadalmi akármik, felvett viselkedés stb.) valók a külvilággal való interakcióra, kölcsönös változtatásra.

ezkriszti írta...

Annyi itt a kérdés, hogy sok.

Alkotást megosztani másokkal szerintem jó. Persze rizikós, mint minden fontos dolog, mert mi van ha nem tetszik nekik. De ha van néhány ember akinek tetszik, az már dupla öröm. Létrehoztam valamit ami korábban nem volt és ha még értékelik is, az tiszta ópium. Bár azt nem próbáltam sose. Ha nem mutatjuk sose senkinek nincs kontroll.

Quicksilver írta...

"a világból építkezünk, minden érzésünk, gondolatunk a világhoz-másokhoz kapcsolódik, abból ered.
de: bennünk gyűl fel, metamorfozálódik és mikor visszaadjuk a világnak (kiírjuk-táncoljuk magunból), akkor már önmagunkat adjuk."

Igen, ez az! Ezt akartam mondani én is, köszi, hogy segítettél. :-)

Quicksilver írta...

Miért ír - zen

Quicksilver írta...

"Én ezt úgy képzelem, hogy minden emberi léleknek van egy belső magja, amihez a külvilágnak semmi köze, ahová senkinek nincs nemhogy bejárása, de betekintése sem. Ami alkotás, művészet, önkifejezés, az innen jön."

De van inputja, amit én látok/hallok/szagolok/eszek/stb, az bemegy, és megérinti ezt a belső magot, ahogy tijja mondja, átalakul, és kijön. Tehát van belső mag, van külvilág és van kapcsolat, oda-vissza. Nem csak a külső réteg reagál, hiszen az alkotásnak köze van a belső maghoz és a világhoz is...

Quicksilver írta...

Kriszta: Pont ez a kontroll az érdekes szerintem, ill. az a kérdés, hogy ez mit érint meg és miért. Hisz az alkotás bentről jön, mélyről, a lélekből... és mégis a külvilág gyakorolja a kontrollt? Miért?

Névtelen írta...

nincs mindenre válasz. ahogy öregszem, egyre több mindenre nem akarok választ kapni. van, jó. csinálom, jó. csinálja, jó.

nem a leszarás állapota, hanem az élvezésé. nem kell szétszedni, hogy megértsem, használni kell és érteni fogom.

semmit se kell. miért eszünk? mert nem akarunk felfordulni? nem. mert megszoktuk? nem. hanem mert ízlik. és ezt nem nagyon lehet definiálni.

Quicksilver írta...

Nem szeretek definiálni. De érteni igen.

Névtelen írta...

de hát érteni attól még lehet, csak a rúdnak nem mindegy, melyik végét fogod. vagyis hogy nem érteni kell előbb és aztán majd megy a világ, hanem csinálni kell, érezni és nem törődni, és utána jön meg az értés is, amikor nem várod, épp akkor. az az igazi értés.

Névtelen írta...

Van egy jó nagy baltám, és amikor ilyen kérdések akarnak a fejemben zsongani kézbe veszem és...vagy fogom a macsétét és kimegyek az erdőcskémbe aljnövényzetet vágni. Esős idő esetén a negyven fekvőtámasz is megteszi...és ahogy Zsoltu mondja egyszercsak megjön az értés.

Névtelen írta...

ja, most látom, hogy a névtelent is illik aláírni....!
Inszeminator.

Quicksilver írta...

Az tény, hogy a fizikai munka, testmozgás elhessegeti ezeket a kérdéseket. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy el akarom-e hessegetni őket. A megértés jön, mondjátok, ugyanakkor tenni is kell érte, ez meg az én meggyőződésem - a sültgalamb nem szokott errefelé repkedni, hogy csak ki kelljen tátanom a számat.

Walaki írta...

Ilyesmiről írtam ma a blogomban. http://mesekrolam.blogspot.com
(Most már ezzel a honlapcímel jelentkezek be hozzád, saját google fiókommal, az eddigi "András" keresztnév és a Mensa honlap helyett.)