2008-11-13

A Jó, a Rossz és a Csúf


Mostanában sokat morfondírozok jón és rosszon. A csúf az én vagyok, megint fogyni kellene - de ezt csak zárójelben jegyzem meg, nem ide tartozik. Meg nem csak én morfondírozok, de máshol is jönnek az inputok, levlista, más blogok, emilek... egy motívum emelkedik ki eléggé határozottan: hogy ne adjam fel a reményt, hogy igenis vannak jó emberek - akár még én is lehetek az egyszer - hogy adjam fel a dühöt, a negatív érzelmeket, hogy ha ez sikerül, akkor jobb lesz. Jó lesz. De mi a jó? És mi a rossz? Akarok-e jó lenni vagy akarok-e rossz lenni? Amennyiben persze valamelyik vagyok vagy egyáltalán valahol vagyok...

Ahogy én elképzelem - és nem véletlen a kép sem fent - a jó és a rossz egy skála két végpontja, és ezen a skálán minden tettünk, gondolatunk, mondatunk, és mi magunk is elhelyezhetőek vagyunk. Csúszkák járnak az eszemben, ez itt van, ezt oda teszem, ezt amoda, én meg valahol középtájon vagyok, de mind mozog, mind egymással is összefügg, és nincs viszonyrendszer sem, amiben fixen el lehetene helyezni az egészet. Amit ma jónak tartok, holnap már a skála másik felén lehet. Amire ma X ember azt mondja, hogy jó, ugyanazért másnap, vagy ha a szél fordul, megköveznek. Miközben mondják, hogy csak az számít, amit ÉN gondolok, mégis igazából az számít csak, amit ŐK mondanak. Én érzem az ellentmondást, de nem tudom megfogalmazni. Adnak egy koordinátarendszert, amiben énnekem kell elhelyezni a dolgaimat, nade én a saját koordinátarendszeremben akarom azokat elhelyezni! Nem, ez így nem megy. A jó és rossz nem koordinátarendszer.

Jó az, amit a többség jónak tart (cf erkölcs és társai). Ezzel olyan nagy baj nincs. Kivéve ha nem értek vele egyet, netán változik a többségi vélemény. Vagy ha nem értem, miért jó valami és miért rossz. Nem is kell értenem, hallom a képzeletbeli választ - nem kell érteni, elég elfogadni és máris része vagy a közösségnek, hisz elfogadtad az értékítéletek alapjait. Nem tudom elfogadni, ha nem értem, szól az én válaszom, igazából nem is akarom. A vakhitet nem nekem találták ki, akár a vallás akarja legyömöszölni a torkomon, akár a társadalom. A jó és rossz nem közmegegyezés.

Jó az, ami nekem jó. Veszélyes kör, bár egyszerűnek tűnik. Teszek, mondok, gondolok valamit, és ha jó érzés nekem, akkor jó. A hibája eleve az, hogy önzőnek fognak tartani, aki csak a maga jójával törődik, ha tesz is másokért, azt önző célból teszi. Márpedig az nem jó, ha önzőnek tartják az embert, mert kirekesztődik, a társadalom kiveti. A másik hibája az, hogy igazából én sem vagyok biztos abban, hogy mi a jó nekem. Ez sem állandó, márpedig ha ma megbánok valamit, amit tegnap tettem, akkor az most rossz nekem, de tegnap még jó volt, és a franc se tudja, hogy holnap minek fogom tartani. A jó és a rossz tehát nem egoizmus.

A leginkább használható talán az lehetne, hogy a jó és a rossz nem is létezik, csak alkalmilag élő fogalmak, amelyek egy konkrét helyzeten belül adnak egyfajta viselkedési optimumot, vagy hatékonyságot, helyességet. Tehát nincs általános jó, amihez igazodni vagy ami felé törekedni kellene/lehetne, és nincs általános rossz, amit el kellene kerülni, hanem mindig itt és most kell eldöntenem, hogy ez jó vagy ez rossz. Csak hát ekkor meg sosem szabadna előre meg visszanéznem... mert akkor megingok és elvesztem az ittmostot. Márpedig időben élünk, nincs mese, van számunkra most, van múlt és van jövő. A jó és rossz tehát nem (csak) pillanatnyi létező.

Meg az is lehet, hogy egyszerűen van egy nagyon-nagyon tág nyílás az égben, ami valami jóféleség (menny), és egy nagyon-nagyon tág lyuk a földben, ami valami rosszféleség (pokol), mi meg a kettő között éljük az életünket, és próbálunk óvatosan lavírozva nem beleesni a lyukba, meg csapkodva a nemlétező szárnyainkkal felrepülni az égbeli lyukba, és ahogy csapkodunk, már megütünk másokat, ami már rossz, hiába a jó a célunk, mert nemcsak a pokolba vezető út van jószándékokkal kikövezve, de a menyországba vezető is tartalmaz rosszat...

Miközben csak egyszerűen élni kellene, és nem agyalni rajta, de persze az agy az, ami állítólag legyőzi az ösztöneink rosszat sugalló hangját, de hogy lehet egyszerre használni az agyat, de mégsem használni, és akkor most az agy, az elme az a jó, az ösztönök meg rosszak? vagy az elme számító sugallata a rossz és az ösztönök őszintesége a jó?

Ezt a szerencsétlen szimbólumot is használja boldog-boldogtalan, de érti is valaki, hogy mit jelent? Mire jó, hogyan, kinek?

2 megjegyzés:

Inszeminator írta...

A feltett kérdésben persze ott van a válasz. Az utolsó bekezdés első mondata..."miközben pedig csak élni kellene..." Valhogy így. Ezek tipikus őszi gondolatok voltak. Nem baj egyáltalán. a baj az, hogy ha az ember valamihez hozzá akar szólni , ki kell tötlteni azt a nyomorult kérdőivet, hogy kicsoda micsoda.Mi az Istennek...?

Nora írta...

Reggeli beszélgetések Lin-Csi apát kolostorában...

Ha éhes vagy, egyél. Ha szomjas vagy igyál. Ha álmos vagy, aludj.

Ha farkas támad rád, védekezz.

Na itt kezd a világ bonyolulttá válni.

...

Milyen kérdőívet?