A Smile! sztori alapjában véve, formáját tekintve egy fantasy, azaz a sci-finek egy olyan korai, már önállóvá vált oldalhajtása, ahol a sci-t, azaz a tudományt szinte már teljesen elhagyva csak a fi, azaz a fantázia szalad el olyan messze, amennyire csak tud. A fantasy-világoknak vannak már-már egyezményesnek tekinthető elemei, motívumai (mint pl. a mágia és a létező fajok), de ezek csak a keret, amelyek nagyobb lehetőséget engednek a mondanivaló kifejtésére, mintha azt az itt-és-most-ban, az elfogadottan létező világunkban akarnám elmesélni (no igen, el is távolít persze, ez hozzátartozik); ugyanakkor tartalmaz mégis olyan általánosan elfogadott és ismert szimbólumokat is, amelyek a mondanivaló fő csapásait segítenek értelmezni. A fantasy történetek alapvető motívuma az utazás, a vándorlás, kalandozás, és a történet szabadságával, szimbólumgazdagságával együtt ez az, ami szvsz minden más műfajnál alkalmasabbá teszi belső utazások leírására. Ez a történet igencsak sok szálon kapcsolódik hozzám és az én (külső és belső) világom történéseihez, több szinten is értelmezhető mind vertikálisan, mind laterálisan, és nem biztos, hogy aki úgy hiszi érti velem kapcsolatban, az jól érti vagy teljesen... gyanítom igen kevesen ismernek is annyira meg értik is a párhuzamokat és még ráadásul képesek meglátni a megláthatatlant a sorok között - úgyhogy szerintem a legjobb, ha valaki simán csak egy dark fantasyként olvassa, függetlenül az írójától.
Ha meg még érti is valaki, hát annál jobb.
2008-11-20
Fantasy
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
9 megjegyzés:
Magam részéről az angol tudásom nem elégséges hozzá, úgyhogy merem állítani, hogy nem értem.
Egyszer majd talán ha lesz időm, leírom magyarul is...
Huu, annyian kérték, hogy elkezdtem lefordítani a sztorit; hát mit mondjak, félóra szenvedés után elolvastam ami addig sikerült, kitöröltem és még a kukát is kiürítettem, annyira esetlenül szar lett. Nem, ez angolul lett megírva, majd írok más történeteket magyarul is. Vagy nem.
Mi lenne, ha egy profi fordítóra bíznád?
Még rosszabb lenne.
Na, most írtam magyarul is, és... hát, nem is tudom, a magyar nyelvezet, ami jön automatikusan, az sokkal prózaibb, sokkal közelebb áll a hétköznapi stílusomhoz, és ezt én nem tartom olyan túl jónak. Az angolnak - én úgy érzem - volt egy pici elemelkedettsége, egy pici régiesebb-furcsább-szokatlanabb íze, ez mondjuk logikus, hiszen alapvetően nem használom hétköznapi beszélgetésre; ennek, mármint a magyarnak meg szinte alig, csak egy-két ponton vagyok így visszaolvasva elégedett a stílussal.
Mondjuk nem ártana ha angolul beszélők, értők valamit idevakkantanának a stílusról, mert komolyan érdekelne, hogy csak én látom így, ilyennek, vagy valóban ilyennek tűnik másnak is.
Érdekes ez a nyelvi ösztön dolog. Kellene egyet emilezzél Pinkerrel ;)
Magyarul mintha enyhén behúzott kézifékkel írnál.
Tegnap érdekes élményben volt részem:
A fiam unatkozott (leesett a hó, és a barátai nem tudtak átjönni hógolyózni).
Úgyhogy szétdszedett egy puskát, javította babrálta, és elváltozott hangon, amolyan szublukturálisan, választékosan káromkodott, mint egy kocsis. Hosszasan, gondolkodtam, most szóljak valamit? De csak vigyorogtam magamban, ahogyan ízlelgette a szavakat.
Aztán hozzámfordult, hogy "testvér" (vazze).. Majd hozzátette saját hangján, hogy ő most csak így tud beszélni, mert úgy megszokta, hogy csak ez jön ki a száján. Az egész stílusa, magatartása megváltozott, nekem is élmény volt.
Arra gondoltam, hogy a nyelvvel együtt a nyelvi gátlásokat is tanuljuk.
Míg angolul neked "majdnem" anyanyelven való írás, de ez a majdnem pont az a rés, ahol nem csúszhatnak be a nyelvi gátlások, mert ki tudod őket fogni-kerülni.
Túlagyaltam?
Éva
Jó hasonlat a behúzott kézifék, én is így érzem (zavar is), illetve jónak hangzik ez a nyelvi gátlás elmélete... de akkor az angolban miért nem jelentkezik? Ha a nyelvvel tanuljuk meg, akkor ott is meg kellene lenni. Én nem iskolában, hanem Angliában tanultam meg angolul, tehát használatban, azaz a nyelvi gátlásoknak is át kellett volna jönniük. Nyilván persze nem anyanyelvi szintű az angolom, de azt hiszem dicsekvés nélkül mondhatom, hogy azért elég közel jár ehhez. Márpedig ha vannak nyelvi gátlások, akkor azok nem csak a tisztán anyanyelvi szinten jelentkeznének... szvsz. Nem is tudom, van-e olyan magyar anyanyelvű író, aki angolul ír szépirodalmat... tud valaki ilyent?
Az egyetlen különbség, az szerintem, ill. nálam a két nyelv használatában van; hogy a magyart mindennap használom míg az angolt szinte kizárólag csak olvasásra, filmnézésre, azaz irodalmi, filmes alkotások nyelvezetében találkozok vele. Nyilván magyarul is olvasok (bár kevesebbet, mint angolul), de ez sokkal kevébé jellemző, mint a nyelv másirányú használata. Tehát itt én inkább nyelvi megszokásokról beszélnék, nem gátlásokról.
Talán az emigráltak között lehet magyar anyanyelvű, nem magyarul író. De nekik a célközönségük is más.
Lehet, hogy "megszokás" kérdése.
De attól nem kevésbé érdekes.
Én úgy gondoltam, hogy a nyelv az ember. Pontosabban a nyelvhasználat/stílus.
De neked kettő van belőle. Két nyelvhasználatod.
És furcsa, hogy a magyar a visszafogottabb.
Írók, költők is ugyanazt a nyelvet használják boltban, hétköznap is, mint a műveikben.
De lehet, hogy ők nyelvcsere nélkül transz-formálódnak, amikor írnak.
Gőzöm nincs.......
Mindegy: hihetetlenül jól írsz angolul, rendkívüli erővel jönnek át dolgok.
Az angol gyakorlóterep is lehet a későbbi magyarhoz :)
Nem tudom.
Mindegy milyen nyelven, de írjál! :)
Puszi.
É.
Megjegyzés küldése