Teljesen nyilvánvaló, hogy a kommunikációhoz nem értek. Nekem legalábbis az, bár vannak helyzetek, amikben már megtanultam álcázni ezt. Meg vannak olyan helyzetek is, amiben talán-remélem, hogy javulok valamennyire. De vannak, amikben lehet, hogy soha nem fogom megtanulni.
Pl. hétköznapi, sablonos helyzeteket már elég jól veszek, végülis a szia, hogy vagy nem túl nehéz, és már azt is tudom rég, hogy a hogy vagy-ra válaszolni sem kell őszintén, csak a megfelelő sablonokkal, és ezeken kívül is ismerek és használok elég sok sablonszerű szociális tetvészkedést. Viszonylag tűrhetően, azaz nem túl sok hibával tudok _ismerős_ társaságban megszokott dolgokról beszélni, vagy konkrét témában vitázni. Már nem okoz nagy gondot egy boltban az eladó segítségét kérni, ha nem találom, amit keresek, sőt, néha már telefonon is tudok értelmesen kommunikálni. Főleg akkor, ha eladót, nyereményest vagy közvéleménykutatót kell lerázni. Tehát a legalapabb alap, a legsablonabb sablonok már mennek.
Aztán vannak helyzetek, amikben szerintem tudok javulni; ez a kétszemélyes kommunikáció, persze feltéve, hogy nem vagyok érzelmileg érintve benne; amikor nem néznek mások, amikor nem kell megosztani a figyelmet, amikor viszonylag kevés az elvárások terhe rajtam; azaz pl. még az is lehet, hogy idővel egy fotómodellnek is el tudnám gagyogni, hogy mit szeretnék tőle, hogyan tartsa a kezét, merre nézzen, mit fejezzen ki, stbstb. Ezt nem is ártana, mert az se jó, ha a modell mondja meg, hogy mit csináljak, meg az sem, ha egyikünk se mond semmit, és szar képek születnek. De mondom, a hétvége halovány reményeket ébresztett bennem, hogy ebben esetleg fejlődőképes vagyok.
De akkor még mindig ott van az a szituáció, amikor vagy teljesen lefagyok, vagy megpróbálok improvizálni, és kibaszottul kurvára nem megy, és hülyét csinálok magamból... amikor több ember előtt kell beszélnem, és nincs idő rá felkészülni, és nincs konkrét téma sem, sőt, súlyosbításul mindezt még egy kamera is látja, és felkerül a netre, és bárki láthatja a bénázásomat, a zavaromat, a hülyeségemet. Na, ebben nem is fogok sosem fejlődni, ezt elég határozottan érzem. Nem tudok improvizálni, nem tudok humorizálni, nem tudok frappáns lenni, sőt ahogy mélyül a zavarom, úgy kezd ez fizikai tünetekben is megnyilvánulni - a remegő hang, az izzadó tenyér, a hőhullám, a nyelv teljes összeakadása, az erősödő, nyilaló fejfájás, végül ha nem fogom meg, akkor teljes összeomlás... nem kellemesek. Fel tudok készülni, ha van idő és van téma; a főiskolán tartottam pár előadást, tanárként is helyt kellett állni, de ott volt rá idő és volt miről beszélni. Ez viszont... ez sosem fog menni, max. a zavarom lesz még mélyebb, mint most, és tudok még kevésbé kinyögni bármi értelmeset is. Ez nem gyakorlás és menni fog kategória nálam.
És mindez egyáltalán nem vonatkozik az írásos kommunikációra, csak a szóbelire. Írásban is vannak kategóriák, de mások, és egy se olyan súlyos, mint a szóbeli. Szóban, tegnap kész voltam. Látszik is.
2008-11-10
Kommunikáció
Posted by Quicksilver at 10:13:00
Labels: improvizálás, kommunikáció, zavar
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
8 megjegyzés:
Emberek előtt beszélni, ahhoz adottság kell. Lehet tanulni, meg fejlődni benne sok munkával. De alapvetően vannak, akik születnek rá.
"szociális tetvészkedés" nagyon szemléletes fordulat, azt hiszem lenyúlom.
Videokamerától engem mondjuk mentsen meg az ég, még a fényképgéptől is lefagyok. Úgyhogy nem irigyellek.
Adottság, ami nekem nincs. Ha fel tudok készülni, és van konkrét, engem érdeklő téma (az segít a legtöbbet), akkor megy, bár nyilván annak is van 'ára', csak megtanultam utána hagyni előjönni a remegést, az idegességet, satöbbit. De improvizálni, ráadásul több ember, kamera előtt, súlyosbító tényezőkkel... ehh, azt sosem fogom megtanulni.
A szociális tetvészkedés kifejezés azt hiszem Dawkins-tól ered, nekem legalábbis úgy rémlik.
Nagyon kevés ember tud spontán beszélni nézőközönség előtt. Viszonylag sokat tolmácsolok ilyesmit, és átlag 10 emberből egy beszél magától, a többi előre megírja amit mondani fog, még akkor is, ha az nem több két kedves tőmondatnál.
Nem nézőközönségről van szó, hanem spontán társas szituációról. Nézőközönség előtt ritkán kell improvizálnia átlagembernek.
a "szociális tetvészkedés" az általam coinolt "szociális faszkodás" terminus adeptítése? :D
btw nekem a _nagy_ közönség előtt való beszéd sokkal jobban megy, mint a kisebb csoport vagy akár 1 db idegen ember előtt való. talán azért, mert a _nagy_ közönségnél el tudok vonatkoztatni attól, hogy a nézőtéren emberek ülnek.
mondjuk ilyenkor vagy felolvasás van, vagy nagyon jól kell ismernem a témát.
Mondom, szerintem Dawkins-tól ered a kifejezés.
Nekem egynél több ember már zavaró. Meg kell osztani a figyelmet, több 'elvárásra' kll koncentrálni, és a harmadik az már mindig egy kicsit a figyelő kategóriában van, elviszi a dolgot, hiszen egyszerre két ember tud valóban érdemben kommunikálni, többnél az már vita/beszélgetés, veszekedés, akármi.
Sziasztok!
Tavasszal részt vettem a Pszinapszison, és pont egy (hát kb. inkább a nagyobb) közönségnek történő beszédnek a tippjeiről/trükkjeiről/egyáltalánjáról szóló wörkshopra mentem be, és majd elküldöm a jegyzeteimet, kíváncsi vagyok, mit felejtettem el. Nem volt sok dolog, de jókat mondott az ürge, majd összefoglalom. Igaz, nem pont ez kell Nórának. Én még nem tartottam előadást, az a helyzet, de azt gyanítom, hogy menne. Sokkal jobban utálom, ha nekem beszélnek.
Jöhet bármi, ami segíthet a kommunikációban... rosszabb nem leszek tőle. :-)
Megjegyzés küldése